Nagy örömömre sokat olvasunk, hallunk mostanában a meséről. Esetünkben ezúttal nem is azt tartom fontosnak, hogy mi adja a téma aktualitását, sokkal inkább azt, hogy ismét tudatosítsuk, milyen fontos ez a műfaj. Az elsőbe induló kisdiákok iskolaérettségi felmérésénél rendre megkérdem őket, hogy olvasnak-e meséket, és bizony gyakran az a válasz hangzik el, hogy nem. De miért nem?
Mi, felnőttek is szeretettel idézzük fel kedvenc gyermekkori meséinket, nem véletlenül választottuk éppen őket. Gondoljunk csak a mesék gyógyító, terápiás hatására… Gyakran előfordul, hogy a szülői támogatás önmagában nem elég az egészséges éntudat, énkép vagy a hatékony megküzdési módok kialakulásához. Ilyenkor is nagy segítségünkre lehetnek a mesék.
Meséket mi magunk is kitalálhatunk — ez külön jutalom egy gyermeknek, hiszen gyakran ő válhat főszereplővé egy-egy természetfeletti képességgel felruházva. Olvashatunk klasszikusokat és kortársakat, elővehetjük Benedek Elek gyűjtéseit, vagy a nagyobb valóságalapú mondákhoz is nyúlhatunk. És a mesék, a mondák, a mitológiai történetek valóban mind egy tőről fakadnak — nevelnek és szórakoztatnak, s ahogy Eric Berne fogalmazott: „már minden ember sorsát megírták a régi görögök.” Legendáink típusfigurákra épülnek, kicsiből naggyá, elátkozottból megmentetté válnak, vannak a jótevő segítők, vagy az irigységből, kapzsiságból, esetleg ártó szándékból működő gonoszok, vagy akár az igazság bajnokai stb. A mesék témái pedig gyakran a személyiségfejlődés/felnőtté válás, a partnerkapcsolatok keresése/megtalálása, a küzdelem, a gyász, a csoda jelentősége/hit, a másság elfogadása vagy a kudarcból való kiút — a sötét erdő útvesztőiből való kikerülés, azaz a boldogulás maga.
Hogyan segít nekünk a mese? Itt ez a klassz mondat, mely szerint a mesék szimbolikusan hatnak a tudattalanunkra. S valóban, a történetekben rejlő szimbólumok és ősképek hidat alkotnak a tudat és a tudattalan között. Aktivizálják a bennünk levő azonosulási pontokat, kollektív és személyes lelki tartalmakat, visszacsatolást kapunk arra, hogy a gondjainkkal nem vagyunk egyedül ezen a világon, átlendítenek bennünket az elakadásainkon — és utat mutatnak, a megoldás felé terelnek bennünket.
A gyermekekben ezek a folyamatok a képzelet segítségével, az ismétléssel s akár a mesék továbbmesélésével valósulhatnak meg. Emellett ne feledjük a gyerek és a mesélő közti kapcsolat jelentőségét, ahogy Lázár Ervin fogalmazott: „A gyermek és a neki mesélő szülő között olyan kapcsolat teremtődik, amely nélkül nem érdemes élni, és azt a szülőt, aki nem tudja, milyen fontos ez, rá kellene kényszeríteni arra, hogy meséljen a gyermekének.”
Tudatosítsuk magunkban, hogy a mese hatással van a gyermek beszédfejlődésére, a szókincs gazdagodására, a nyelvtani szerkezetek gyakorlására, a képzelőerő fejlesztésére (mesehallgatáskor a képi illusztráció hiányában a saját képzelőerejére támaszkodva követi az események folyamatát, és a hallottak alapján alakítja ki a szereplők külső megjelenését, jellemét is), az érzelmi és a szociális intelligencia fejlődésére is. A mese által a kicsi megtanulja felismerni az események közötti összefüggéseket, értelmezni őket, és átlátni az egyszerű emberi kapcsolatokat. Egyértelműnek tűnik, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni az erkölcsi fejlődés lehetőségéről, hiszen a gyerek szimpatizál a jókkal, megtanulja felismerni a negatív szereplőket, megtapasztalja, hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig meglakol.
A mesét olvasó szülő azt a mintát mutatja, hogy az olvasás elsajátítása után a gyermek előtt is megnyílik a könyvek mágikus világa, vagyis felkelti érdeklődését az olvasás iránt. Sőt, mivel a fertőző betegségek az érzelmi megterhelés miatt legyengült szervezetet támadják erőteljesebben, bebizonyosodott, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek mesélnek a szüleik, az immunrendszerük is jobb. Mese közben megtapasztalható a szülő közelsége is, úgy, hogy közben együtt indulnak el a „csodák” útján, ami a sokkal erősebb érzelmi kapcsolat kialakulásának is növeli az esélyét. A kölykök gyakran el sem tudják mondani, hogy mi tetszett nekik a mesében, vagy mitől volt jó, egyszerűen csak jól érzik utána magukat. A kicsikre nyugtató hatással van szüleik hangja, hiszen már az anyaméhben megbarátkoztak vele. Az esti (este olvasott/mondott) mesék keretében a napi események által felgyülemlett feszültséget is fel lehet oldani. A mintha helyzet — mintha mással történt volna — segít eltávolodni a gondtól, s így az már nem is tűnik olyan félelmetesnek, fenyegetőnek.
Meseolvasás révén a koncentrálóképességet is fejleszthetjük, a hallgatóság figyelmét pedig egyre hosszabb és hosszabb történetekkel is le tudjuk majd kötni, ha kitartóak vagyunk. Eleinte a gyerekek körülbelül annyi percig tudnak odafigyelni, ahány évesek. Ha úgy vesszük, hogy a gyermek figyelmét olyan történetek kötik le legjobban, amelyek szórakoztatnak, illetve felkeltik a kíváncsiságát, de életét csak akkor tudják valóban gazdagítani, ha fejlesztik intellektusát, mozgásba hozzák képzeletét, megbékítik félelmeivel és vágyaival, megoldásokat javasolnak, és segítenek eligazodni érzelmeiben — akkor erre a legmegfelelőbbek a népmesék. Ezek nem azt sugallják, hogy a gondokat jobb elkerülni, hanem azt üzenik, hogy a küzdés, a harc elválaszthatatlan az emberi élettől. A mese persze minden szituációt leegyszerűsít, mindig jelen van a jó és a rossz. De e kettő sohasem egy személyben, hanem éppen úgy, mint a gyermeki gondolkodásban: minden ember vagy jó, vagy rossz — kizárólagosan. S az igazi erkölcsi tanulság alapján nem a büntetés elkerülése a cél, hanem az a meggyőződés, hogy nem éri meg a gonosz útjára lépni. De a gyerek nem a jóság miatt azonosul a hőssel, hanem azért, mert a hős szerepe erősen vonzza.
Mivel a mese azt sugallja, hogy a boldogság bárki számára elérhető, ám csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, és ha elindul ezen a félelmetes úton, a jóakaratú hatalmak megsegítik, és végül eléri célját — éppen ezért kérem, hogy kerüljék a felhígított, átdolgozott, finomra formált meséket, hiszen az említett fontos élménytől fosztják meg a kicsiket. A gyerek az ambivalens érzésekkel nem tud mit kezdeni, csak egy felnőtt képes ezeket integrálni. Bruno Bettelheim ír arról — Tolkient idézve —, milyen fontos, hogy a mesék jól végződjenek, azaz a mesében szerepelnie kell „egy hirtelen, kedvező fordulatnak”.
Végül álljon itt egy gondolat, melyet az Ezeregyéjszaka legszebb meséjében mond Seherezádé: „A mese megkönnyíti a szívet, s olyan porhanyóssá teszi az ember lelkét, hogy az álom magvai könnyen kicsíráznak benne.” Itt a vége, fuss el véle!
