home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Mennyit füstöl el?
Rencsényi Elvira
2012.11.14.
LXVII. évf. 46. szám
Mennyit füstöl el?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyre több rendezvényén igyekszik hangsúlyozni, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani nem dohányzó embertársaiknak. A dohányzásmentes nap alapötlete 1971-ből ered, amikor Massachusetts (USA) állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak.

Az ötlet jónak bizonyult: 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára célként a megvalósítását. Egymillió embert sikerült rábírnia, hogy egyetlen napig ne dohányozzon. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.
Európa legtöbb országában már törvény védi a nemdohányzók érdekeit. Nyilvános helyen, hivatalokban, közintézményekben, társas gépjárműveken, taxikban, éttermekben, egészségügyi intézményekben tilos a dohányzás. A törvény súlyos pénzbírságot ró ki a szabályt megszegőkre, de azokra a vállalatokra, cégekre is, amelyeknek alkalmazottai dohányoznak a munkahelyükön. Ráadásul a dohányzás – amellett, hogy rendkívül káros az egészségre – meglehetősen költséges szenvedély. A dohányosok havonta több ezer dinárt füstölnek el anélkül, hogy ezen akár egy pillanatig is elgondolkodnának.
Mennyit füstöl el? – kérdeztük a héten.

SZKITSÁK Szilárd magyarkanizsai informatikatanár:
— Valamikor régen dohányoztam, de jó ideje már, hogy leszoktam. Igaz, nem volt könnyű, de megérte. Azóta sokkal egészségesebbnek érzem magam, ezért mindenkinek azt javaslom, hogy tegye le végérvényesen a cigarettát, vagy a legjobb lenne, ha egyáltalán nem is szokna rá.

FARAGÓ Mónika újvidéki ápolónő:
— Többször kiszámoltam már, hogy mennyibe kerül havonta a cigaretta. Én hetente három doboznyit szívok el, de a férjem naponta egy dobozzal. Ez csaknem tízezer dinárba kerül. Nagyon sok, tudjuk mindketten, de egyszerűen képtelenek vagyunk leszokni a dohányzásról. Többször megpróbáltunk már lemondani róla, de nem sok sikerrel. Igaz, hogy rendkívül káros az egészségre, ugyanakkor nagyon jó stresszoldó. És amilyen felgyorsult világban élünk, nem csoda, hogy feszültek vagyunk, ezt az idegfeszültséget pedig valamivel le kell vezetni. A dohányzás valójában egy hiánypótló cselekedet, szokás, olyan mint a gyógyszerfüggőség. Van, aki a nyugtatók rabja, van, aki a cigarettáé. Egyik sem jó, de mit csináljunk? Talán egy napon elég erősek leszünk ahhoz, hogy végleg leszokjunk róla.

KÓKAI Zsolt zentai marketing- és reklámmenedzser:
— Bizony sokba kerül a dohányzás, ez a XX. századi inkvizíció. Kitüntetik a dohánytermelőt, korszerűsítik a dohánygyárakat, a dohányos által kifizetett adóra igényt tartanak, viszont azt, aki dohányzik, közellenségnek kiáltják ki. Egyetértek azzal, hogy közterületeken ki kell jelölni a dohányzó-, illetve nemdohányzóhelyet, a dohányos pedig ehhez alkalmazkodjon. De azt senki ne próbálja eldönteni helyettem, hogy cigarettázzam-e vagy se! Nevetséges, hogy az alkoholista betegnek számít, a „szimplán csak dohányos”-nak pedig bujkálnia kell, ha el akar szívni egy szál cigarettát. Annak is utánanézhetnénk, hogy hány család bomlott fel az alkoholfogyasztás és hány a dohányzás miatt...

SZEBENYI Magdolna palicsi munkanélküli:
— Amíg volt állásom, addig néha-néha elszívtam egy-egy szál cigit. Most, hogy segélyből élek, már nem telik cigarettára. Még ha akarnám, akkor se tudnám megvenni, így szinte egyik napról a másikra lemondtam róla. Nem bánom, sőt büszke vagyok magamra, hogy sikerült megtennem, nagyon sokan ugyanis, akik csak szeretnék abbahagyni ezt a káros szenvedélyt, de nem megy nekik. Így hát nemcsak megmarad a pénzem, hanem egészségesebbnek is érzem magam.

POSZTÓS Erzsébet szabadkai nyugdíjas:
— Nyolcezer dinárt füstölök el havonta. Tudom, ez nagyon sok pénz, de jobb, mintha gyógyszerre költeném. Több mint ötven éve dohányzom, én már nem tudok leszokni róla. Orvosra, gyógyszerekre szerencsére nincs szükségem, elég nekem a cigi. Az unokáim is sokszor kérték már, hogy hagyjak fel a dohányzással, de egyszerűen nem vagyok hajlandó. Jólesik, hogy magányomban elszívhatok néhány szál cigarettát, és erről az élvezetről most már nem mondok le! Semmiben sem szenvedek hiányt, szép nyugdíjam van, megengedhetem magamnak ezt a luxust. Az sem igaz minden esetben, hogy a dohányzás káros az egészségre. Hetvenkét évesen egészségesebb vagyok sok fiatalnál. Egyet azért mindig szem előtt tartok: nem gyújtok rá olyanok társaságában, akik nem cigarettáznak.

CSÁNYI Zoltán adai géplakatos:
— Semennyit nem költök cigarettára, mert nem dohányzom. Soha nem is dohányoztam, bár a társaságomból jó néhányan próbáltak rávenni. Nem sikerült nekik, és erre nagyon büszke vagyok. Most, harminc év után ugyanezek az emberek attól szenvednek, hogy nem képesek leszokni káros szenvedélyükről. Jólesik, hogy nekem nincsenek ilyen gondjaim, és remélem, hogy a gyermekeim sem lesznek rabjai ennek a káros szenvedélynek. A nejem sem dohányzik, így itthon e téren jó példával szolgálunk számukra.

BAKA Dezső szabadkai munkanélküli:
— Valamikor dohányoztam, volt, hogy két-három dobozzal is elszívtam egy nap. Aztán eldöntöttem: leszokom. Ötödik próbálkozásra sikerült csak, akkor is hihetetlenül nagy önfegyelemre volt szükségem. Minden dohányosnak üzenem, hogy addig szokjon le róla, amíg nem késő! De egyvalamivel legyen tisztában: ehhez szilárd elhatározásra és rendkívül nagy akaraterőre van szükség. Másképpen nem megy.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..