home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megvalósult álom
Tóth Tibor
2019.12.18.
LXXIV. évf. 50. szám
Megvalósult álom

A közelmúltban valóra vált a gunarasi és a pobedai fiatalok egyik álma, a két település összefogásának eredményeként ugyanis edzőterem nyílt Gunarason, abban az épületben, amelyet a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház bocsátott rendelkezésre.

A két falu fiataljai által két éve létrehozott Univerzum Ifjúsági Klub tagjainak több hónapos munkája ért be az edzőterem létrejöttével, melyet Gunaras és Pobeda Helyi Közössége, a tartományi oktatási titkárság és a VMSZ egyaránt támogatott.

A régi, tíz éve lakatlan, elhagyatott orvosházat, melyen a tető is beázott, és a falak is nagyon rossz állapotban voltak, lelkes munkával három hónap alatt rendbe tették a fiatalok. Kicserélték a kerítést, kitakarították az udvart, bemeszelték az épületet. Megvásárolták a használt, de kifogástalan állapotban levő edzőgépeket, és berendeztek három szobát: kettőben erőgépeket, egyben fitneszgépeket helyeztek el.


Az edzőterem kezdeményezői

— A tényleges munka megkezdésével egyre többen érdeklődtek, kérdezgették, mi fog itt megvalósulni. А fiatalok nagyon várták már ezt a napot, de meglepetésemre nagyon sok harminc és hetven év közötti személy is érdeklődést mutatott az edzőterem iránt. Több nyugdíjas is jelezte, hogy szívesen igénybe venné az edzőterem nyújtotta lehetőségeket. Főként az ifjúságot akartuk megszólítani, de úgy látom, hogy a település egész lakosságát sikerül megmozgatnunk — emelte ki Kovács Viktor, az Univerzum Ifjúsági Klub elnöke.

Az edzőterembe való belépéshez az érdeklődőknek regisztrálniuk kell egy online foglaló rendszerben, ahol bejelölhetik a kívánt időpontot, az épületbe pedig a bejáratnál felszerelt ujjlenyomat-olvasó segítségével jutnak be. Az edzőterem — mely egyszerre tíz személyt tud fogadni — a hét minden napján reggeltől estig várja a sportolni vágyókat.

Az átadóünnepségen jelen volt dr. Kálóczi Dóra, a Topolyai Egészségház igazgatója, Csorba Ottó, Gunaras és dr. Vikor László, Pobeda Helyi Közösségének tanácselnöke is. Kálóczi kiemelte, hogy a fiatalok nagyon keveset mozognak, emiatt sokan súlytöbblettel küzdenek.

— Az edzőteremben nemcsak fizikai, hanem pszichikai relaxációra is van lehetőség. A rendszeres testmozgással megelőzhetjük a magas vérnyomást és koleszterinszintet, az elhízást, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, sőt, a gyakori stresszhelyzetek kezelésében is segít — mondta az igazgatónő.

Vikor hangsúlyozta, hogy a jövőben is támogatni fogják a fiatalok kezdeményezéseit, Csorba pedig úgy fogalmazott, hogy az edzőterem átadása az első lépés azon a jövőbe vezető úton, amelyen a két helyi közösség, a fiatalokkal együtt, még sok projektumot fog megvalósítani.

A tervek közé a gépek fejlesztése, további súlyok és futópadok vásárlása tartozik, ám az érdeklődés növekedésével az sem elképzelhetetlen, hogy egy napon a fiatalok olyan épületet keresnek, amelyben több szoba és nagyobb termek vannak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..