home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Megvalósulhat a részarányos foglalkoztatás — „Hamis sikerpropaganda”
2016.03.14.
LXXI. évf. 10. szám

Pásztor Bálint és Varga László állásfoglalása

Megvalósulhat a részarányos foglalkoztatás

 A tartományban és a helyi önkormányzatokban foglalkoztatottakat érintő törvényről tárgyalt a múlt héten a szerbiai parlament. A törvénnyel kapcsolatban a Vajdasági Magyar Szövetség öt módosító indítványt nyújtott be. Pásztor Bálint, a párt frakcióvezetője precedensértékűnek nevezte a VMSZ módosító indítványainak elfogadását. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy munkahely-létesítés esetén két azonos képzettségű jelentkezőből a nemzeti kisebbséghez tartozó személyt részesítsék előnyben.

— Egy kormányrendelet előírja majd, hogy a részarányos foglalkoztatás megvalósulása érdekében a háromtagú pályázati bizottságnak — egyenlő képesítés esetén — elsőbbségben kell részesítenie a nemzeti kisebbséghez tartozó jelentkezőt. Ez egyszerűbben megfogalmazva annyit tesz, hogy ha munkahely-létesítésre kerül sor Vajdaság tartományban vagy bármelyik önkormányzatban, akkor ha egy magyar és egy szerb személy jelentkezik a pályázatra azonos képesítéssel, a részarányos foglalkoztatás megvalósulása érdekében a magyart kell felvenni, őt kell előnyben részesíteni — magyarázta Pásztor Bálint köztársasági parlamenti frakcióvezető.  (Pannon RTV)

„Hamis sikerpropaganda”

Varga László parlamenti képviselő közleményben reagált a törvénymódosításra. Szerinte a szerb kormány egy olyan működésképtelen jogi megoldást fogadtatott el a Vajdasági Magyar Szövetséggel, amelyet a párt a magyar közvélemény számára újabb sikerként igyekszik eladni, pedig a közszférabeli részarányokra semmilyen kihatással nem lesz.

— Az elmúlt fél évben az jellemezte a VMSZ politizálását, hogy a kudarcokat, illetve a teljesen jelentéktelen eredményeket megpróbálta történelmi sikerként eladni. Például a tartományban és a helyi önkormányzatokban foglalkoztatottakról szóló törvénnyel a VMSZ egy olyan megoldást fogadott el, amelynek semmi köze a részarányos foglalkoztatáshoz, hiszen a szabályozás működésképtelen. Úgy gondolom, a VMSZ lemondott arról a lehetőségről, hogy a közszférában a foglalkoztatottak részaránya a magyar kisebbség számára kedvezően változzon meg. Az új szabályozás ugyanis arra épül, hogy ha két ember azonos képesítéssel jelentkezik egy tartományi vagy önkormányzati munkahelyre, és a két jelentkező közül az egyik szerb, a másik pedig kisebbségi, akkor az utóbbi előnyt kell hogy élvezzen a kisebbségi volta miatt, és a munkaviszonyt vele kell létrehoznia az érintett szervnek. Ez viszont azért működésképtelen, mert az alkotmány szerint senki sem kötelezhető, hogy nyilatkozzon a nemzeti hovatartozásáról, vagyis ebben az esetben senkit sem lehet pozitívan diszkriminálni. Ha pedig erre mégis sor kerülne, akkor a munkaviszony létesítéséről szóló döntés egészen biztosan meg fog bukni a bíróságon. (tv)


Pásztor Bálintot, a VMSZ parlamenti képviselőjét a Hét Nap szerkesztősége többször is felkereste a témával kapcsolatban. A képviselő lapzártánkig nem állt rendelkezésünkre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..