home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megmenekült a rádió, vagy sem?
(T. L.)
2015.11.21.
LXX. évf. 46. szám
Megmenekült a rádió, vagy sem?

Vita a költségvetésről, nézetkülönbség sajtó- és oktatási ügyben — A Magyar Nemzeti Tanács megtartotta tizenegyedik rendes ülését harmincnyolc napirendi ponttal, melyek közül kettőt zárt körben, a sajtónyilvánosság kizárásával tárgyaltak meg.

Az ülés első szakaszában az MNT 2015. évi költségvetéséről szóló határozat módosításáról szavaztak a tanácstagok. Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetés változtatását a nemzeti tanács tervezett bevételeinek és kiadásainak a módosulása tette szükségszerűvé. A költségvetés nagy részét továbbra is az anyaországi adományok teszik ki, mintegy 340 millió dinár értékben.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke a költségvetéssel kapcsolatban kijelentette, hogy kedvezően alakultak a tervezett kiadások. Hozzátette: a vád, mely szerint a tanács hatalmas összeget osztott szét anélkül, hogy abba bárki betekintést nyert volna, nem igaz. Főként azért, mert az anyaországi pénzek céltámogatások, és elszámolásuk nagyon szigorú elbírálás alá esik. Tari István tanácstag szerint csak akkor lehetne érdemi vitát folytatni a költségvetésről, ha mindenki pontosan tudná, hogy a pénz hány százaléka lett elköltve. Szerinte pontosan kellene tudni, hogy mekkora keretből mennyit költött a nemzeti tanács, számtalan szolgáltatás esetében nem világos ugyanis, hogy a kifizetett összeg kinek a számlájára érkezett, kit illetett meg. Hajnal Jenő a válaszában kifejtette, hogy a költségvetés átlátható, minden költségvetési pont esetében ellenőrizhető, hogy milyen szolgáltatásért ki mennyit kapott.

A költségvetési vita után az ülésen a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete három tagjának a lemondásáról esett szó. Három tanácstag — Várkonyi Zsolt, Németh Ernő és Joó-Horti Lívia — azt hiányolta, hogy az ülésre nem hívták meg az érintetteket: a TJGYT elnökét, a napilap főszerkesztőjét, valamint a lemondott és az újonnan kinevezett tagokat, és azt is különösnek tartották, hogy az MNT elnöke nem beszélt a lemondások okáról, illetve nem indokolta meg a döntéseket. Zsoldos Ferenc az ügy kapcsán kiemelte, hogy egyre inkább megbélyegzik azokat az embereket, akik rámutatnak a különféle visszaélésekre.

A Magyar Szó mellett a Szabadkai Rádió ügye is parázs vita tárgya volt. Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója arról számolt be, hogy a Pannónia Alapítvány keretében megkezdte működését a Szabadkai Magyar Rádió, azaz a rádió megmenekült. Németh Ernő, a tájékoztatási bizottság elnöke szerint viszont a Szabadkai Rádió nem menekült meg, megmentésére nem volt meg ugyanis az akarat, az újonnan létrejött rádió pedig nem más, mint egy központosított elektronikus sajtótermék, melynek neve akár Pannon 2 is lehetne.

Ezután az oktatási ügyek kerültek előtérbe. Jerasz Anikó az oktatási intézmények iskolaszéki bizottsági tagjainak kinevezését és megválasztását érintő napirendi pontok tárgyalása előtt arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a kis létszámú osztályok ügye sikeresen megoldódott, hiszen az osztályok nem szűntek meg, és egyetlen pedagógus sem maradt munka és bér nélkül. Az ülésen a többi közt döntés született az Európa Kollégium munkatervének és pénzügyi terveinek módosításáról, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójának kinevezéséről, a Topolya Község Múzeumát pedig kiemelt intézménnyé nyilvánították. Az ülés végén az MNT tagjai záradékot fogadtak el Szabadka történelmi városmagjának megvédéséről.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..