A beszélgetést a gyermekkortól indítottuk, hiszen az ott kapott alapokra könnyen lehet építeni…

– Nagy családban születtem, van két testvérem, egy húgom és egy öcsém. Vallásos neveltetésben részesültem, amire büszke vagyok. Ebből adódóan alapélmény volt számomra az egymásra való odafigyelés és a közösségépítés, melyek megmutatták, milyen értékek mentén kell élnem. Úgy alakultak a dolgok, talán ez az isteni gondviselés, hogy itt Muzslyán az egyik barátom talált egy kétkötetes könyvet a cserkészpróbákról, és elkezdtük tanulmányozni. Ez még hetedik-nyolcadikos korunkban volt, amikor nem tudtuk, milyen is ez a mozgalom. Akkor Muzslyán Kalapis Sztoján atya volt a lelkész, neki is megmutattuk, ő viszont már találkozott cserkészekkel a szlovéniai tanulmányai során. Elmondta nekünk, hogy miről szól ez a mozgalom, és annyira megtetszett nekünk, hogy úgy döntöttünk, ezt akarjuk. Elkezdtük az önképzést, titokban, hatan-heten voltunk, és hetente egyszer-kétszer találkoztunk, aztán rendszeressé váltak ezek az alkalmak a Savio Szent Domonkos-templomban, és egy egész éven át képeztük magunkat mindarra, amit a cserkészet megkövetel.

* A Turul volt az első őrs, melynek emléke a muzslyai templomban is megtalálható. Ennek az őrsnek az egyik alapítója voltál…

– A jegyzőkönyvünket, az őrsi gyűlések összefoglalóit rovásírással írtuk, ezt is titkosítottuk. Igyekeztünk erősíteni a jellemünket, olyan feladatokat tűztünk ki magunk elé, amelyek a keresztény erkölcs szerinti életre összpontosítanak, és emellett természetesen az emberek szolgálatát is gyakoroltuk. Egy év után mások felé is kinyitottuk a kapunkat. Nagy volt az érdeklődés. Sztoján atya által kapcsolatot tudtunk teremteni a szlovéniai cserkészekkel, és benevezett bennünket egy csapattáborba. Nagyon nagy élmények voltak ezek számunkra, így amikor hazajöttünk, rögtön meg is szerveztük az első kis táborunkat itt a muzslyai réten, hogy mi is a gyakorlatban próbáljuk meg alkalmazni mindazt, amit tanultunk. 1989-ben tehát már szélesebb körben is lehetett hallani Vajdaságban a cserkészetről, majd kapcsolatba léptünk a Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében alakuló cserkészszövetségekkel is, és 1991-ben már részt vettünk a fórumgyűlésen. Az első években arról szólt a munkánk, hogy más településekre is elmentünk, és elvittük missziósként a jó hírt, hogy milyen lehetőségek vannak a fiatalok számára, milyen nevelési mozgalmat alapítottunk. 1992. február 22-én, éppen az alapító, Bi-Pi, azaz Baden-Powell napján Szemerédi Tibor, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség cserkésztisztje eljött Muzslyára, és előtte fogadalmat, illetve a kiscserkészek ígéretet is tettek. Ez volt az a nagy nap, amikor először történt fogadalomtétel a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségben. Ezek az évek nem voltak könnyűek, ez éppen a nagy Jugoszlávia szétesésének az időszaka, amikor egy magyar szervezet bejegyzése nem volt egyszerű. De hála a Jóistennek, sikerült, és ezután több településről jöttek az érdeklődők, hogy menjünk és toborozzunk, mutassuk be a szülőknek, nevelőknek, pedagógusoknak, miből is áll a cserkészet, és ezt meg is tettük hétvégenként. A szabadidőnkben tehát arra koncentráltunk, hogy elvigyük ezt a nevelési módszert, a mozgalom irányelveit mindenhova, ahol igény mutatkozott rá. A vajdasági magyar cserkészet aranykora éppen az 1990-es években volt, amikor több településen majdnem ezer cserkészt számláltunk. De tudni kell, hogy ez nem tömegmozgalom, nem felel meg mindenkinek. Itt olyan helyzetbe kerül a fiatal, hogy le kell tudnia győzni a rosszakaratát, eközben pedig a keresztény erkölcsi alapokon nyugvó életre is kell törekednie, és emellett természetesen a testi teljesítmény, a jellemnevelés, a magyarságismeret is mind része. Ezt kamatoztattuk az évek során, és igazán örülünk, hogy a vajdasági magyar cserkészet a mai napig él. Nem óriási a létszámunk, de akik belépnek, azok tudják, mit vállalnak, és amire igazán büszkék vagyunk, az az, hogy a Vajdaság Magyar Cserkészszövetségben kiképzett vezetők Vajdaság bármely magyar szervezetében megállják a helyüket. Mindenki azt mondja róluk, hogy talpraesett emberek, akik becsületesen végzik a munkájukat.

Az idei ballagási püspöki szentmisén

* Mekkora kihívással jár megszervezni a cserkészéletet? Még mindig vannak érdeklődő fiatalok, akik a Sík Sándor-i gondolat („emberebb ember, magyarabb magyar”) szerint szeretnének élni, melyet egyébként a muzslyai cserkészcsapat is mottójául választott?

– A megmaradásunk szempontjából is nagyon fontosnak tartom, hogy a cserkészetbe olyan fiatalok kapcsolódjanak be, akik úgy érzik, többet akarnak. Természetesen nem véletlenül választottuk ezt a jelmondatot az 1-es számú Sík Sándor Cserkészcsapatnak, hiszen nemcsak a csapatunkban, hanem a szövetségünkben is törekszünk arra, hogy emberek legyünk, és a magyarságunkat is tartsuk meg –különösen itt a szórványban. A cserkészet egy önkéntes mozgalom, és bizony nagy kihívások elé néz. Globalizált világunkban nehéz helyzetben vannak a családok és a fiatalok. Amikor a szülők rá vannak kényszerítve az egész napos munkára, nincs annyi lehetőségük foglalkozni a családdal, így a gyerekek sokszor saját maguk alakítják ki a napi programjaikat. Ha a cserkészetben látnak fantáziát, kihívást, és csatlakoznak, akkor itt megtapasztalhatják, hogy milyen ereje van a közösségnek, de rögtön hozzáteszem: ez nem csak a közösségről szól, hiszen egyéni fejlődést is tapasztalhatnak, és ezt tartjuk igazán fontosnak. Nem könnyű egy vezetőnek, mert a szabadideje nagy részét arra kell áldoznia, hogy olyan programokat szervezzen, amelyek érdekesek, játékosak, de egyúttal nevelési eszközként is alkalmazhatók a fiatalok számára. Ezt a nagy kihívást csak az tudja vállalni, akinek a cserkészet a szívügye.

Gabona Ferenc (középen) a Buzetzky Ferenc-plakett díj átvételekor, 2025-ben

* Ha visszakanyarodunk egy kicsit a tanulmányaidra, mondhatjuk, hogy a cserkészet meghatározó volt abban, hogy a pedagógiai pályát választottad?

– Igen. Gyerekként őrsöt, illetve fiatalként csapatot vezettem, így a nevelés alaprutinná vált, hiszen naponta kellett a neveléssel kapcsolatos programokat szervezni. Gépészmérnöki szakképesítést szereztem, majd Jugoszlávia szétesése után a gazdaság is tönkrement. Nem volt lehetőségem a szakmámban elhelyezkedni, de – talán Isten segedelmével – meghívást kaptam egy középiskolába, felkértek, vállaljam el a matematika oktatását. Természetesen igent mondtam, hiszen gyerekekkel, fiatalokkal előtte is foglalkoztam, ez nem volt nehéz számomra. A tanulmányaim során pedig megszereztem az ehhez szükséges tudást. Utána a teológiát is befejeztem a szabadkai katekétikai intézetben. Ott pedagógiát és pszichológiát is hallgattam, így már két tantárgyat is tudtam tanítani, a hitoktatást és a matematikát. Ennek igazán örültem, mert már kiskoromtól úgy képzeltem el, hogy tanárként is tudnék dolgozni, ami valóra is vált. Azután már úgy alakultak a dolgok, hogy a muzslyai általános iskolába kerültem, majd nemrég az Emmausz Kollégiumba előbb nevelőtanárként, immár második éve pedig igazgató vagyok.

* Egy fiúkollégiumban dolgozni nyilván más, mint például egy általános tanintézményben, de ti Don Bosco, illetve a szalézi atyák módszerét alkalmazva gond nélkül teszitek a dolgotokat…

– Ez a hivatásunk, hogy olyan otthont teremtsünk a fiúk számára, ahol jó lenni. Ez részünkről teljes odaadással jár. A nevelői munka 24 órás felügyeletet foglal magában, állandóan van valaki a fiúkkal a nevelőtanárok közül, mert mindig adódik valami, akár egy családban. Így tehát lehetőségük van arra, hogy elmondhassák valakinek a gondjukat-bajukat, és természetesen igyekszünk megoldást találni. Don Bosco nevelési módszere igyekszik megelőzni a bajt. Teljesen a fiatalokra összpontosít, mi is bizalommal fordulunk feléjük, ezért ezt várjuk el tőlük is. Mondják el, ha van valami, és amit csak lehet, beszéljük meg, előzzük meg a bajt. Ez történhet négyszemközt, de csoportos beszélgetés során is. Éreztetni kell velük, és erre törekszünk nap mint nap, hogy egy szeretetközösségben vannak, és ezt a közösséget építjük továbbra is.

A Kossuth rádió Országjáró műsorának muzslyai látogatásán készült felvétel Gabona Ferencről

* Említetted, hogy nagy családban nevelkedtél, de most apa vagy, ráadásul ti is egy nagy családot alkottok, három gyermeketek van…

– Feleségemmel együtt három gyermeket nevelünk, és nagyon büszkék vagyunk rájuk. A legidősebb, Andor már megnősült, Kinga és Lehel még egyetemre járnak. A feleségem is a kollégiumban dolgozik, szakácsnőként. Igazán büszke vagyok a családomra, mert elfogadják és megértik, hogy sok szabadidőmet a cserkészetre vagy a kollégiumra fordítom. Hálás vagyok ezért, és ezúton köszönetet is szeretnék mondani nekik.

* A Don Bosco Családok Egyesületének is vezetője voltál. Sok szép családi rendezvényt szerveztetek.

– Mondhatom, hogy ez mind összefügg: család, fiatalok, gyerekek, tanítás, nevelés, cserkészet. Volt egy baráti társaság, mellyel együtt szabadidős, valamint egyházi programokat is szerveztünk. Úgy láttuk jónak, hogy ezt hivatalossá is tegyük, így alakult meg a Don Bosco Családok Egyesülete. Akkor még a szaléziak működtek itt, ezért kapta nevét az egyesület Don Boscóról, erről a szentről. Tagjai vagyunk a Kárpát-medencei Családszövetségnek, évente részt veszünk a programjain, gyűlésein. Mivel nagyra értékeljük a család intézményét, és ebből adódóan a házasság szentségét is, mi évente kétszer is megünnepeljük a jubiláló házaspárok ünnepét. Egyszer meghívjuk az ezüst-, illetve az aranylakodalmasokat, illetve ha van gyémántlakodalmas, akkor természetesen őket is, hogy együtt ünnepeljünk, egy másik alkalommal pedig a nem kerek évfordulósokat is.

* A cserkészek által kaptad meg a Buzetzky Ferenc-plakett díjat. Hogyan fogadtad?

– Nem tudtam, hogy engem terjesztettek fel rá, és igazán meglepett, örültem neki. Végeztem a munkámat csapatparancsnokként, ezért is terjesztettek fel. Szeretnék köszönetet mondani a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek, hogy értékeli azt, amit eddig tettem.

* Sokoldalú tevékenységed gyümölcseként kaptad meg a magyar kormánytól a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

– Igen, ez egy másik nagy meglepetés volt, erről sem tudtam előre, csak akkor, amikor a konzulátusról felhívtak, hogy elfogadnám-e, és akkor természetesen igent mondtam. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hogy értékelték mindazt, amit eddig tettem, és nem csak a cserkészet terén. Megható pillanat volt. Azt mindenképp hangsúlyoznám, hogy ez nemcsak az én érdemem, hanem mindazoké, akik támogattak és ma is támogatnak minden tevékenységemben. Elsősorban a családomra gondolok, másodsorban azokra a munkatársaimra, akikkel együtt tudok dolgozni, és akikre lehet számítani. Úgy vélem, ezt a díjat ők is megkapták. Az elismeréseket egyébként én buzdításként is értelmezem. Nem egy időszakot zárnak le, hanem bátorítást adnak arra, hogy tovább kell csinálni.

* Milyen terveid vannak?

– A legfontosabb, hogy az Emmausz Kollégium maradjon meg. Ez egy olyan intézmény itt a környéken, amely a magyar oktatást és a keresztény értékeket is szolgálja. Emellett pedig természetesen a cserkészet életben tartása is ugyanolyan fontos cél.

* Ha egy megszívlelendő üzenet megfogalmazására kérnélek, akkor mit mondanál?

– A nevelés szempontjából nagyon sok módszert alkalmazunk a kollégiumban, nem csak a Don Bosco-félét, hanem a cserkészetből átvetteket is, ezért azt üzenném, ami a cserkészetben is egy jelszó: légy résen! Ezt úgy kell érteni, hogy mi minden percben készen állunk, hogy segítsünk a másikon, hogy teljesítsük kötelességünket, és hogy tartsuk magunkat a fogadalmunkhoz. A cserkészköszöntés pedig így hangzik: jó munkát! Ezzel azt idézzük fel, hogy a cserkészélet egy önkéntes, vidám munka, mely Isten áldásával embertársaink javára válik. Bármihez kezdünk, azt eredményesen és sikeresen szeretnénk befejezni. De Don Boscót sem szeretném kihagyni, mert ő sokszor mondta ezt a fiataloknak: Boldogok akartok lenni? Akkor tegyetek sok jót!

* Június 4-én újra fellobban az összetartozásunk tüze. Az adatok szerint most 4 kontinens 13 országának 155 településéről több mint 170 tűzgyújtási helyszínt jelöltek meg, az egyik a közvetlen környezetedben, Muzslyán lesz, a kiserdőben. Ennek apropójából kérdezem: hogyan látod a vajdasági magyar közösség helyzetét, jövőjét?

– Addig, ameddig fellobbannak az összetartozásunk tüzeinek lángjai, ameddig hallani lehet magyar dalt, ameddig összekulcsolt kézzel magyarul tudunk Istenhez fohászkodni, addig van remény. Érezzük a sors által ránk rótt terhet, mégis bízom abban, hogy a jelen idők kihívásaival meg tudunk küzdeni. Bízom a Jóistenben, hogy megáld bennünket és a törekvéseinket, illetve bízom azokban az emberekben is, akik felelősséget vállalnak a nemzetért, hogy együtt, összefogva, összetartozva a megmaradásunkért végezzük munkánkat, szolgálatunkat, hivatásunkat.

Mindehhez már csak ennyit lehet hozzáfűzni: kívánjuk, hogy úgy legyen!