A Magyar Nemzeti Tanács a komplex felsőoktatási ösztöndíjprogram keretében 2012 nyara óta szervez intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzést a harmadikos középiskolások részére. A program legfőbb célja, hogy segítse azokat a diákokat, akik az itthoni felsőoktatási intézményekben szerb nyelven folytatják tanulmányaikat. A nyári képzésen a középiskolások mellett olyan felnőttek is részt vehetnek, akik Magyarországról tértek vissza munkavállalás céljából.
A június végi szintfelmérő teszt kitöltése után az intenzív kurzus július 6-án kezdődött, és 17-én zárul Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Topolyán és Temerinben. A hivatalos megnyitót ma délelőtt tartották meg az adai Cseh Károly Általános Iskolában.
![]()
Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja elmondta, az idén sikerült megduplázniuk a jelentkezők számát. A hat településen összesen 125-en tanulnak, négy helyszínen kezdő és haladó, kettőn pedig kezdő csoportokban.
– Bátorítottuk a középiskolásokat, hogy akár már a második osztály befejezése után is próbálják meg felvenni ezt az intenzív nyári kurzust, hiszen gyakorlással egy-két év alatt felhozható a tudásuk arra a szintre, hogy bátrabban tudják vállalni az itthoni, akár szerb nyelvű továbbtanulást. Két héten át tantermi oktatásban napi négy órában átveszik az anyagot, majd július 20-án az újvidéki Európa Kollégiumba költözik a csapat, ahol 24-éig a tanulás mellett olyan programokat szerveznek a tanárok, amelyekkel a fiatalok megismerhetik az újvidéki diákéletet, a várost, a tömegközlekedést. Kirándulnak, látogatásokat tesznek, bevásárolnak, tehát nagy hangsúlyt kap a szerb nyelv használata a mindennapi életben is.
![]()
Kristina Milovanović-Jočić szerb nyelv és irodalom szakos tanár szerint a képzésen arra biztatják a diákokat, hogy felszabadultabban használják a szerb nyelvet, bátran merjenek megszólalni.
– Itt nemcsak a grammatika szerepel a tananyagban, hanem a kommunikálás, a beszélgetés is. Adán két csoportot alakítottunk ki, egyet-egyet a kezdőknek és a haladóknak – hallottuk a tanárnőtől.
![]()
A megnyitón Rigó-Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Az eseményen jelen volt Perpauer Attila, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója is.
A tanfolyam három héten át 80 órát ölel fel. Az első két héten a tanuló által választott helyszínen zajlik, majd a résztvevők beköltöznek az újvidéki Európa Kollégiumba. A képzés végén a tanulók záróvizsgát tesznek, melyről oklevelet is kapnak.
![]()
A Magyar Nemzeti Tanács a tankönyveket, a képzés megszervezésével járó költségeket, valamint a tábor szállás- és étkezési költségeit fedezi. A program Magyarország Kormányának támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ társszervezésével valósul meg.
![]()
![]()
Fényképezte: Tóth Lívia