home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Megkezdődött a vitorlásidény
Tóth Tibor
2022.04.14.
LXXVII. évf. 15. szám
Megkezdődött a vitorlásidény

A vitorlásidény március második felében vette kezdetét

A Palicsi Vitorlásklub versenyzői közül Nenad Zakić szállt először hajóba a 21 ország, 105 klubjának és 447 versenyzőjének részvételével, április elején a törökországi Bodrumban megtartott nemzetközi regattán, melyet az optimista hajóosztályban rendeztek. A regatta a nagy számú résztvevő mellett azért is jelentős, mert idén ebben a városban rendezik az optimista hajóosztály világbajnokságát is, így Zakić számára a verseny kiváló felkészülést jelentett az év legfontosabb megméretésére. A résztvevők magas száma miatt a résztvevőket csoportokba osztották, Zakić a bronz fleet elnevezésű csoportba került, ahol a 63 versenyző között a 3. helyet szerezte meg.

A Palicsi-tavon a Finn Match Race Cup elnevezésű regatta nyitotta, ami Vesna Skala emlékverseny is volt egyben, nyitotta a versenyidényt. A hetedik alkalommal megtartott, egyenes kieséses futamon 24 Szlovéniából, Magyarországról és Szerbiából érkezett vitorlázó szállt hajóba, akik az első nap erős, 11 m/s-os észak-nyugati, a második nap pedig 7 m/s-os szélben versenyeztek. A győzelmet a magyarországi Cegei Péter szerezte meg, Darko Burčuć (belgrádi Palilula) és Fürsztner Bálint (Palics) előtt.

A palicsi klub tagjaira áprilisban is több jelentős megmérettetés vár. Nenad Zakić a 4. Clivo Sailing kupán vesz részt a horvátországi Medulinban, Boja Krisztina és Danilo Bešić Franciaországba utazott az ILCA 6-os és ILCA 7-es, 21 éven aluli Európa-bajnokságra, a legfiatalabbak pedig optimista osztályban a 29. Húsvéti futamon szállnak hajóba, melyet Újvidéken rendeznek.


Fotók: Palicsi Vitorlásklub 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..