Megkezdődött a visszaszámlálás
Tóth Tibor
2013.11.06.
LXVIII. évf. 45. szám
Megkezdődött a visszaszámlálás

Saghmeister Gábor szabadkai motorversenyző hetedik alkalommal indul a világ legnehezebb tereprali-versenyén, a Dakar-ralin. Gábor tavaly a magáncsapatok között a 8. helyen végzett, ezzel a helyezéssel most is elégedett lenne, az egész mezőnyt tekintve pedig az első ötven a cél. A felkészülés nem zajlott zökkenőmentesen, július végén ugyanis a kreševói versenyen hatalmasat bukott, és a bal válla súlyosan megsérült. Saghmeister Gáborral a Dakarra való felkészülésről, a Dél-Amerikában rá váró próbatételekről és a Dakar utáni tervekről beszélgettem.

• November vége van, hamarosan újra rajtol a Dakar.

— Repül az idő, még 7 hét maradt a verseny kezdetéig. Újév napján repülünk Belgrádból Párizsba, onnan Madridba, majd a spanyol fővárosból Buenos Airesbe. Január 3-án és 4-én lesz a technikai és az adminisztratív átvétel, 5-én pedig a focista, Lionel Messi szülővárosából, Rosarióból elrajtol a futam. A KTM 450-es motorom a régi, de újrafestettük, teljesen felújítottuk, amit csak lehetett, kicseréltünk rajta. Annyi pénzt nem sikerült összeszedni, hogy vadonatúj motorral induljak, ami nem is annyira fontos, hiszen amikor ugyanez a motor teljesen új volt, 3000 km után leállt, és otthagyott a sivatagban, a nagyjavítást követően pedig két Dakaron és ugyanennyi világkupa futamon is végigment. Az idén áprilisban, az Abu Dhabiban megtartott cross-country rali-világkupán a 11. helyen végeztem vele. Sokan mondják, mi lenne, ha jobb motor lenne alattam? Erre én mindig azt válaszolom, nem biztos, hogy végigmenne.

• A nyáron súlyos sérülést szenvedtél. Milyen állapotban készülsz a Dakarra?

— Nemcsak a motorom, hanem én is ,,fel vagyok újítva’’. Július 29-én Szarajevó mellett, a kreševói motokrosszpályán az Európa-bajnoki futamon nagyon összetörtem magam. Ha lett volna mentőhelikopter, minden bizonnyal azon vittek volna el. Másfél óráig rázódtam egy Toyota gépkocsiban, mire a szarajevói klinikai központba értünk, s ott megműtöttek. A bal vállam egyáltalán nem működött, nagy nehezen visszarakták, nyolc csavart és húsz darab, 200 milliméter hosszú lemezdarabot építettek bele. A műtét után két nappal az összes kötést levettem magamról, majd a feleségemmel lementem az Adriára, és a sós vízben megkezdtem a rehabilitációt. A baleset után három hónappal, a szlovéniai edzőtáborban ültem először motorra. Már tudom használni a vállamat, de nagyon gyorsan fárad, rengeteget kell még edzenem, hogy újra a régi legyek.

• A sérülés ellenére azonban elszánt vagy, és nem lehetett kérdéses, hogy újra indulsz a Dakaron.

— Természetesen hetedszer is nekivágok. Támogatóim az idén is mellém álltak, s nagyon komoly beszélgetéseket folytattam már a szerbiai és a vajdasági médiumokkal is. Ott leszek a Dakaron, és mindent megteszek, hogy végigcsináljam. Kiváló pszichikai állapotban érzem magam, eddig hétszer tört el a kezem, háromszor a lábam, többször az ujjaim, s ettől a sérüléstől sem ijedtem meg. Sérülések gyakrabban előfordulhatnak, hiszen nagyon felgyorsultunk. Ahhoz, hogy valaki tizenegyediknek jöjjön be a világon, ahhoz nagyon sok életveszélyes műveletet kell bevállalnia. 170-180 kilométeres sebességgel száguldozunk különféle dűlőutakon, sivatagokban, kiszáradt folyómedrekben, s bizony egy apró hiba is nagy problémát tud okozni. Nálam most ez megtörtént, de hála Istennek, egyben vagyok, és ott leszek Dél-Amerikában.

• Az útvonal változik-e a tavalyihoz képest?

— Négy-öt napot Argentínában haladunk, majd Bolívia felé vesszük az irányt. Ott két napot töltünk, ami elég érdekes lesz, mivel ott sem a szervizkamionok, sem a technikai csoport nem lesz velünk, csakis saját magunkra számíthatunk. A tábor 3700 méter tengerszint feletti magasságban lesz, reggelente mínusz 7-8 fokon motorozunk majd pár száz kilométeren át. Az Andokon keresztül is állandóan mínuszban motorozunk, ott levegő is alig van, a 180 km-es sebességre képes motorom csak 80-assal haladhat. Ez embert és gépet egyaránt megvisel, hiszen nem mindegy, hogy két órát vagy hat órát fázol-e. A bolíviai szakaszon a motor állapotára még fokozottabban kell figyelni, mert ott nincs szerelő, aki elhárítaná az esetleges hibát. Tavaly nyolc motoros csak azért esett ki, mert szerelő hiányában reggelre nem tudták startra kész állapotba hozni a motort. A Dakaron minden évben más az útvonal, persze ismerős tájak vannak, ismerős szakaszok vannak, de minden kiszámíthatatlan, hiszen nem tudjuk, hogy a következő méteren mi vár ránk.

• A versenytársakról lehet-e tudni valamit?

— Két német versenyző, egy élete első Dakarjára készülő 53 éves fiatalember és Ingo Zahn, a szlovén enduróbajnok Simon Marčić és a magyar enduróbajnok Dési János lesznek a csapattársaim. A többszörös autós résztvevő, Szalay Balázs az idén nem indul, nekik a Dakar már nagyon drága és ők a francia Schlesserékhez és az orosz Kamazokhoz hasonlóan az Afrika Race-on állnak rajthoz. Az afrikai verseny szervezői próbálnak rivalizálni a Dakar szervezőivel, de még gyerekcipőben járnak. Akik valóban számítanak ebben a sportban, azok ott lesznek a Dakaron. Évente kétszázan is elindulnak ezen a futamon, de mintegy százan vagyunk, akik be is tudjuk fejezni. Főleg az újoncok esnek ki idő előtt, s a hatodik-hetedik nap már szinte csak ismerős arccal találkozik az ember. Nemcsak fizikailag, hanem pszichikailag is nagyon jó állapotban kell lenni, és a motorozáson kívül navigálni is nagyon kell tudni. A sivatagot úgy kell elképzelni, mintha egy parányi csónakban az óceán közepén lennél, és a hatvan, szinte egyforma sziget közül az egyetlen megfelelőt kell megtalálnod. Nagyon komoly pszichikai megpróbáltatást okoz, amikor nem vagy biztos abban, hogy jó úton haladsz-e. Ezekre a dolgokra már rájöttünk valamelyest, de azért még mi is hibázunk.

• Ez is azt bizonyítja, hogy a mentális felkészülésnek óriási szerepe van.

— Öreg róka vagyok én már, több mint tíz, maratoni raliversenyen vettem már részt, húsz-egynéhány motokrossz van mögöttem, sok mindent tudok már. A magány már nem okoz gondot, szerelővasat, tömlőt, szatellit-telefont egyáltalán nem viszek magammal, csak egy mobiltelefon van nálam, de hol van térerő, hol nincs. Sok mindent átéltem már, s azt is tudom, különféle helyzetekben, hogy viselkedjek. Ismerem a műszereket, jól tájékozódom, ha valami történik a zöld-sárga motorral, akkor biztos, hogy valaki azonnal megáll, és segítséget nyújt.

• Te privát csapat színeiben állsz rajthoz, tavaly ebben a kategóriában 8. lettél a Dakaron. Mekkora a különbség a privát és a gyári csapatok között?

— Anyagiakban mintegy húszszoros a költségvetési különbség, évi szinten 120 000-130 000 eurót motorozok el, a gyári csapatok versenyzőinek esetében ez az összeg több millió euró. Ők 3-4 vadonatúj motorral, új blokkokkal, komoly támogatásokkal indulnak, minden rali világbajnoki futamon kint vannak, én viszont egy vb-futamra jutok ki évente, arra is nehezen.

• Hányadik helyezéssel lennél elégedett a Dakar végén?

— Amikor két éve a legjobban éreztem magam, kiválóan fel voltam készülve, a motor is új volt, akkor egyszerűen a masina nem bírta azt a tempót, amit diktáltam. Rájöttünk, hogy nem szabad ,,meggyilkolni” a motort, mert akkor nem lesz belőle semmi. Majd két méter magas és több mint 100 kilós vagyok, ekkora testet, nem éppen egy ilyen motorra találtak ki. Takarékoskodni fogok, ésszel motorozom, nem lehet úgy motorozni, melyben akármikor benne lehet a bukás. Nagyon szeretném, ha a 2014-es verseny lenne az ötödik befejezett Dakarom, s úgy érzem, ha a technikai hibák, büntetések elkerülnek, akkor benne kell lennem az első ötvenben. Én mindig azt nézem, hogy a privát csapatok között hányadik leszek, ha ebben a kategóriában benne leszek az első tízben, akkor már megcsináltam, amit elvártak tőlem. A gyári csapatokkal nem tudok még versenyezni. Ha a legjobb harminc között végeznék, akkor lehet, hogy ajánlatot kapnék a gyári csapatoktól is, de ez sem biztos, hiszen 42 éves vagyok.

• Milyen terveid vannak még a motorozás terén? Esetleg elképzelhetőnek tartod-e, hogy egyszer autóval menj végig a Dakaron?

— Szeretném megkapni az Aranysisakot, amihez még egy bajnoki cím hiányzik. Négyszer nyertem országos bajnoki címet, kilencszer voltam második és négyszer harmadik, tehát húsz éve folyamatosan a dobogón végzek. Az idén a sérülésem miatt lecsúsztam a dobogóról. A jövő titka, hogy mikor ülök be a raliautóba, hogy beülök-e egyáltalán. Egyelőre nagyobb kihívásnak tekintem a két kereket, a magányt, a túlélést, ennek élek. Már gyermekkoromban is mindig mindenben a megoldásokat kerestem, mindig olyat szerettem volna csinálni, amit más nem. Ebben az esetben a siker csak az enyém, ha pedig valami nem úgy sikerül, akkor csakis saját magamra vethetek — fejezte be a beszélgetést a hetedik Dakarjára készülő, szabadkai Saghmeister Gábor.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..