home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megkezdődött a Rákóczi Nyár!
Tóth Lívia
2020.07.10.
LXXV. évf. 28. szám
Megkezdődött a Rákóczi Nyár!

A korábbi években több szülőtől hallottam, hogy a nyári szünidőben alig látja a gyermekét, mert a csemete egyik táborból a másikba utazik, vagy éppen fesztiválozik, és csak annyi időre ugrik haza, hogy átpakolja a hátizsákját, esetleg egy kis pénzt vegyen magához a családi kasszából. A vírushelyzet ezt a programot is felülírta, hiszen a sokszínű, változatos vajdasági tábor- és fesztiválkínálat az idén szegényesebb lett. Több tábort lemondtak, illetve az ottalvós helyett a bejárós, napközis változatot szervezik meg.

Azoknak viszont, akik a magyarországi Rákóczi Szövetség valamelyik nyári összejövetelére készültek, nem kell más szórakozás után nézniük, hiszen július elejétől augusztus végéig ezúttal is összességében több ezer diákot, egyetemi hallgatót, tanárt várnak, fogadnak az anyaországból és a határon túlról egyaránt. Lapunk megjelenésének idején már véget ért Baján az anyanyelvi tábor, Nyékládházán a vitorlástábor, valamint megkezdődött a Kárpát-medencei Középiskolás Tábor. Ezek az együttlétek nemcsak a kapcsolatépítést, pihenést segítik, hanem az identitás erősítésére is jó alkalmat teremtenek.

Mint ismeretes, a több mint harminc éve létező Rákóczi Szövetség tevékenységének középpontjában a külhoni magyar családok anyanyelvű iskolaválasztásának a serkentése áll. Ennek érdekében az újszülötteket, az óvodásokat és az iskolakezdőket is megszólítja a szervezet. Emellett főként a középiskolásokra fókuszálnak, és arra törekszenek, hogy minél több magyar—magyar kapcsolat alakuljon ki közöttük. Ezt a célt szolgálják a kirándulások, a vetélkedők és a nyári táborok is.


Pillanatkép a vitorlástáborból (a Rákóczi Szövetség felvételei)

— A Rákóczi Szövetség sokáig kételyek között volt, hogy a március közepén elindult járványhelyzet miatt lehet-e a nyáron táborokat szervezni, megnyílnak-e a határok, tudunk-e akár a Vajdaságból, akár a többi Kárpát-medencei régióból fiatalokat, pedagógusokat hívni — mondta a telefonbeszélgetésünk kezdetén Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. — Május közepén kaptuk a jó hírt, mely szerint a magyar kormány az ottalvós táborok megrendezését is engedélyezte. Természetesen a járványhelyzetre vonatkozó egészségügyi előírások alkalmazásával és betartásával készültünk fel az idei nyárra. Nagyon sok fiatalt szólítottunk meg, és örömmel látjuk, hogy az érdeklődés nem csökkent a táboraink iránt, melyeknek a programja a nemzettudat erősítését, a magyarságunk értékként való megélését segíti. Csak a diaszpóratáborunk marad el az idén, a kontinensek közötti közlekedés ugyanis egyelőre annyira bizonytalan, hogy arra nem alapozhatunk. A Magyar Vitorlás Szövetségnek köszönhetően első alkalommal hirdethettünk vitorlástábort, mely — vajdasági résztvevőkkel is — június 29-én kezdődött Nyékládházán. Ez a lehetőség színesíti a kínálatunkat, hiszen több héten keresztül mintegy százötven 12 és 18 év közötti fiatal próbálhatja ki a vitorlázást, azt a sportot, amely nem mindenki számára elérhető. Július 4-étől Baján fogadtuk a Bácskából, főleg a Zombor környéki szórványból érkező magyar diákokat, az idei első, nagy létszámú középiskolás-táborunk pedig július 6-án indul Sátoraljaújhelyen. Ezután augusztus 21-éig folyamatosan, hétről hétre várjuk a fiatalabbakat és az idősebbeket azzal a céllal, hogy mindenkit élményhez juttassunk, és azt a magyarságtudatot, amelyet a közösségek az elmúlt száz évben megőriztek, a nemzeti összetartozás évében ezekkel a táborokkal is megerősítsük és továbbadjuk. Bízunk benne, hogy a jelenlevők a jó hírünket viszik Kárpát-medence-szerte, és az érintettekhez eljut az üzenetünk, hogy az a gyermek, aki az anyanyelvén magyar iskolában tanul, ilyen nagyszerű nyári táborozásnak is a részese lehet.

* A Kárpát-medence minden országából jöhetnek gyerekek?

— Magyarország az elsők között nyitotta meg határát Szerbia és Szlovákia felé, az erdélyi, valamint a partiumi gyerekek is érkezhetnek, és mi abban bízunk, hogy augusztusban már a kárpátaljai fiatalok is biztonságosan jöhetnek. Nyilvánvalóan csak a jelenlegi állapotról számolhatok be, ha történnek változások — reméljük, nem negatív irányba —, akkor mi is a rendelkezésekkel összhangban cselekszünk. Optimisták vagyunk, bízunk abban, hogy a továbbiakban senkinek sem kell azzal szembesülnie, hogy a tábor elmarad. Hisszük, hogy ezek az ingyenes nyári táborok sok családnak segítenek, különösen azoknak, ahol a járvány gazdasági nehézségeket idézett elő. 

* A táborokba érkezők létszámát a korábbi évekhez viszonyítva korlátozza-e a jelenlegi helyzet?

— Szövetségünk a magyar kormány jóvoltából tavaly márciusban megvásárolhatott Sátoraljaújhelyen egy 5,5 hektáros területen fekvő üdülőt, ahol jelenleg a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont működik. Az ott rendelkezésre álló szálláskapacitás, illetve a táborhelyszín és a meglevő épületek elhelyezkedése lehetőséget teremt arra, hogy akár több száz fő is együtt legyen, miközben betarthatóak azok az előírások, amelyeket a magyar egészségügy illetékesei meghatároztak. Nagy gondot fordítunk a folyamatos orvosi jelenlétre, valamint a takarításra, fertőtlenítésre, kézmosásra. Reméljük, hogy a vírusnak nem lesz olyan második felvonása, amely keresztezné a számításainkat, és a táborainkat sikerül nemcsak mindenki megelégedettségére, hanem biztonságosan is lebonyolítani.

* Az ősszel a megszokott formában folytatódik a Rákóczi Szövetség munkája?

— Nagyon szeretnénk ott folytatni a tevékenységünket, ahol abbahagytuk. Az iskolaév kezdetétől a már ismert programjainkat tervezzük megvalósítani, mint a magyar iskolakezdők köszöntése, a különféle találkozók, középiskolás-fórumok, az október 23-ai megemlékezés, a diákutaztatások. A vírus természetesen mindent felülírhat, de ahogy már említettem is, mi optimisták vagyunk, és arra alapozunk, hogy a helyzet normalizálódik, közösségünk pedig hosszú időre elfelejtheti, hogy egy láthatatlan nehézség korlátozta az életünket — hallottuk Csáky Csongortól.

A Rákóczi Szövetség júliusra és augusztusra tizenöt tábort jelentett be: a már említettek mellett a többi közt július 20-a és 24-e között Sárospatakon tartják meg a Kárpát-medencei Pedagógus Tábort, a következő Kárpát-medencei Középiskolás Tábor időpontja Sátoraljaújhelyen augusztus 3—9., és ugyanoda várják augusztus 17-étől 21-éig a Kárpát-medencei egyetemi hallgatókat. Valamennyi rendezvény érdekes képzéseket, előadásokat, sportprogramokat, koncerteket, kirándulást és kiváló szórakozást ígér a jelenlevőknek.

A Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont, Kelet-Magyarország egyik legnagyobb befogadóképességű ifjúsági szálláshelye, 300 méter magasan, erdei környezetben helyezkedik el, remek kilátással Sárospatakra és a Bodrogközre. A hírek szerint az idény lezárulta után megkezdődhet a tábor teljes felújítása, ami lehetővé teszi, hogy egész évben várhassa majd a kikapcsolódásra vágyókat.


Csáky Csongor és Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..