Megkezdődött a Karácsonyi Kavalkád Zentán
Írta és fényképezte: Tóth Lívia
2016.12.19.
LXXI. évf. 50. szám
Megkezdődött a Karácsonyi Kavalkád Zentán

December 17-én kezdődött meg és 23-áig tart Zenta főterén a Karácsonyi Kavalkád elnevezésű rendezvény. Az önkormányzat támogatásával ötödik alkalommal rendezte meg Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete. A városházával szembeni pazarul feldíszített területen a délutáni órákban különféle programok várják a látogatókat.

Akik még nem döntötték el, milyen ajándékkal lepjék meg szeretteiket, a kézművesvásáron kedvükre válogathatnak. Nézelődés közben forró italt kortyolgathatnak, és adakozhatnak is a szegény sorsú gyermekeknek — az erre kijelölt faházikóban játékokat, édességet, narancsot stb. várnak —, vagy támogathatják a Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesületének védenceit.

Az esemény alatt betlehemes találkozót is tartanak. December 17-én a szenttamási, 18-án a zentai, a törökkanizsai és a muzslyai betlehemesek mutatkoztak be, a következő napokban pedig a kevi és a zentagunarasi csoportoké lesz a színpad.

Aranyvasárnap a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület fellépése után a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját a gyermekek közreműködésével Horváth László, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola betlehemes csoportjának vezetője gyújtotta meg.

December 20-án, 18 órától a Tópart MME asszonykórusa lép fel, december 21-én, 18.30-tól a felsőhegyi Népdalbarátok Klubja, 19 órától pedig a Christmas Trio szórakoztatja a jelenlévőket. December 23-án, 17 órától Nikolić Jelena és Plet Ákos karácsonyi dalokat ad elő, 18 órától a Cor Jesu Városi Kamarakórus énekel, 19.30-tól pedig a St. Longinus KHE tűzforgatói teszik emlékezetesebbé az estét.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..