home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia Budapesten
(MTI)
2023.04.16.
LXXVIII. évf. 15. szám
Megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia Budapesten

Április 15-én megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvénye Budapesten, melynek keretében több helyszínen számos programmal, artistaprodukcióval, koncertekkel, utcaszínházi performanszokkal várták az érdeklődőket.

A Duna-parton, a Nemzeti Színháznál felvonták a rendezvény zászlaját. Az ünnepségen a rendezvénysorozat művészeti vezetője, a teátrum vezérigazgatója elmondta: négyéves előkésztő munka eredményeként kezdődhet most meg a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia.

„Álmom és sokunk álma valósul meg mostantól” – hangoztatta Vidnyánszky Attila.

Beszédében köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik az esemény létrejöttét segítették: a színházi olimpia szervezőbizottságának a szervezés jogának elnyeréséért, a kormánynak a támogatásért és személyesen a miniszterelnöknek a segítségért. Elmondása szerint partnerként több mint 100 intézmény valósítja meg együtt ezt az álmot. Kiemelte: céljuk az volt, hogy az esemény ne csak egy szűk színházi elit ünnepe legyen.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A 10. Nemzetközi Színházi Olimpián 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg. A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok szerte az országban zajlanak.

Láthatók lesznek előadások Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából, műsorra tűzik dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkcióit is.

A színházi olimpiához több mint 20 fesztivál csatlakozott, közöttük az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..