home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megjelentek az EMMI és az ELTEl közösen meghirdetett pályázatai
2016.12.24.
LXXI. évf. 51. szám
Megjelentek az EMMI és az ELTEl közösen meghirdetett pályázatai

Ezúton értesítjük az érdeklődő Hallgatókat, hogy 2016. december 23-án megjelentek az alábbiakban felsorolt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) által közösen meghirdetett pályázatok:

1. a külhoni magyar hallgatók 2016/2017-es tanévben folyó szülőföldi felsőoktatási tanulmányainak támogatására vonatkozó ösztöndíjpályázat (ld. korábbi nevén Soós Kálmán ösztöndíj) BA/MA/PhD képzésben részesülők számára. Kiemelendő, hogy az alapképzésben résztvevők közül csak a kihelyezett alapképzős hallgatók, míg a mesterképzés esetén szülőföldi és kihelyezett képzősök is pályázhatnak. A mesterképzésnél idén, az osztatlan képzés utolsó és utolsó előtti évfolyamából is pályázhatnak.

2. a 2016/2017-es tanév tavaszi félévére vonatkozó miniszteri ösztöndíjas részképzéses pályázat (teljes szemeszteres részképzés vagy részképzős tanulmányút)

3. a külhoni fiatal oktatók ösztöndíjpályázata a 2016/2017-es tanévre

A teljes pályázati kiírást, a letöltendő adatlapokkal és csatolandó mellékletekkel a www.cmh.org.rs honlapon találják, valamint érdeklődhetnek a 024/670-031-es telefonszámon munkaidőben, hétfőtől-csütörtökig 08.00-15.00 óráig, valamint péntekenként 08.00-13.00 óráig.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..