Topolya Önkormányzata a mezőgazdasági termelők támogatására létrehozott alapból minden évben vissza nem térítendő támogatásokkal segíti a kistermelőket. A község területén mintegy 3600 bejegyzett termelő él, akiket Topolya Önkormányzata az idei évben is szeretne támogatni. A termelők az idén is, csakúgy mint tavaly, hat támogatási formára tudnak pályázni.
Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere arról számolt be, hogy az idén a keret 15 millió dinárt tesz ki. Tavaly ez az összeg 14 millió és 300 dinár volt, és 669 szerződés aláírása történt meg. Azt is elmondta, hogy a pályázatra október 23-áig lehet jelentkezni, a termelők a pályázataikat Topolya Község Közigazgatásának iktatójában tudják átadni, vagy pedig postai úton juttathatják el Topolya Község Önkormányzatának a címére. Hangsúlyozta, hogy azok a személyek pályázhatnak, akiknek nincs adóhátralékuk, illetve van bejegyzett topolyai lakcímük és tartózkodási helyük, vagy a termelést Topolya község területén folytatják. Az idén a termelők hat támogatási formára tudnak pályázni, mégpedig a reproduktív anyagra (mesterséges megtermékenyítésre), kamat- és biztosítási költség támogatására, a piaci strandok bérleti díjának társfinanszírozására, valamint az állatorvosi költségek finanszírozására. Végül a polgármester arról is szót ejtett, hogy Topolyán továbbra is folyamatban van a mezőgazdasági termelők összeírása, mely legutóbb 2012-ben történt meg. Az összeírás december 15-éig fog tartani.