Körkép
Meghökkentem
2004.10.19.
LIX. évf. 42. szám
Szűkszavú, ámde elgondolkodtató közleményre bukkantam az Órmódy út egyik ablakában:,,Két elsőáldozó ruha eladó”.Aki elsőáldozott, az már nyilván közönyösen fordítja el tekintetét, de bennem azonnal tenni-enni kezdett a huncut kis manó.Nem mintha elsőáldozni készülnék hetvenvalahány éves koromb...
Szűkszavú, ámde elgondolkodtató közleményre bukkantam az Órmódy út egyik ablakában:
,,Két elsőáldozó ruha eladó”.
Aki elsőáldozott, az már nyilván közönyösen fordítja el tekintetét, de bennem azonnal tenni-enni kezdett a huncut kis manó.
Nem mintha elsőáldozni készülnék hetvenvalahány éves koromban, s megfelelő korú lányom, unokacicám sincs, de kellemes bizsegéssel töltött el ez a hirtelen bőség.
Hatvan éve olvasom az ablakokat, előttem a savanyú káposztának, használt babakocsinak, kályhacsőnek úgyszólván nincsenek titkai ebben az átok jó városban - elsőáldozóruhát azonban eddigelé még sohasem láttam.
És íme: derült égből mindjárt kettő!
Belőle ugyanis, csakúgy, mint a menyasszonyi ruhából egy életben egy kell, s annak, aki lekésik a körmenetről, eljegyzésről - egy se!
Tán nem is tépelődni járnék ide, ha kiírják: ,,ELSŐÁLDOZÓRUHA IKREKNEK!”
Alig tudom visszatartani magam, hogy be ne menjek, és meg ne kérdezzem: ,,Adnak egyet külön is, vagy mindkettőt meg kell venni?”
Mert ha azt mondják: ,,Igen", akkor én ezt mondom: ,,Köszönöm, majd gondolkodom rajta, megnézem másik ablakban is”. Ha azt mondják: ,,Nem!”, akkor én ezt mondom: ,,Nagyon sajnálom, akkor tárgytalan”.
Mindenesetre a hirdetést egy ideig szemmel tartom. Valahányszor arra sétálok, megnézem: megvan-e még, és megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul: még igen.
Tehát még beszólhatok: egyelőre ne számítsanak rám.
,,Két elsőáldozó ruha eladó”.
Aki elsőáldozott, az már nyilván közönyösen fordítja el tekintetét, de bennem azonnal tenni-enni kezdett a huncut kis manó.
Nem mintha elsőáldozni készülnék hetvenvalahány éves koromban, s megfelelő korú lányom, unokacicám sincs, de kellemes bizsegéssel töltött el ez a hirtelen bőség.
Hatvan éve olvasom az ablakokat, előttem a savanyú káposztának, használt babakocsinak, kályhacsőnek úgyszólván nincsenek titkai ebben az átok jó városban - elsőáldozóruhát azonban eddigelé még sohasem láttam.
És íme: derült égből mindjárt kettő!
Belőle ugyanis, csakúgy, mint a menyasszonyi ruhából egy életben egy kell, s annak, aki lekésik a körmenetről, eljegyzésről - egy se!
Tán nem is tépelődni járnék ide, ha kiírják: ,,ELSŐÁLDOZÓRUHA IKREKNEK!”
Alig tudom visszatartani magam, hogy be ne menjek, és meg ne kérdezzem: ,,Adnak egyet külön is, vagy mindkettőt meg kell venni?”
Mert ha azt mondják: ,,Igen", akkor én ezt mondom: ,,Köszönöm, majd gondolkodom rajta, megnézem másik ablakban is”. Ha azt mondják: ,,Nem!”, akkor én ezt mondom: ,,Nagyon sajnálom, akkor tárgytalan”.
Mindenesetre a hirdetést egy ideig szemmel tartom. Valahányszor arra sétálok, megnézem: megvan-e még, és megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul: még igen.
Tehát még beszólhatok: egyelőre ne számítsanak rám.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
