A legfrissebb kutatások eredménye szerint 1167 beazonosított áldozatnak állít emléket a Vergődő madár szobor, mely Szabadkán, a Zentai úti temetőben kialakított emlékparkban található. Az áldozatok között földművesek, munkások, várandós nők, teljes családok, idősek és kiskorúak is voltak, de tanítók, újságírók és országgyűlési képviselők emlékét is őrzi a szobor, melyet Kalmár Ferenc készített. A legfiatalabb elhurcolt és kivégzett, majd elföldelt magyar a bajmoki Kabai Veronka volt, aki mindössze hat évet élt.
1994. november 2-án tartották meg az első szervezett megemlékezést a vérengzés helyszínén. Sokan minden évben leróják kegyeletüket azok emléke előtt, akiket Tito partizánjai gyilkoltak meg. Így tesz Lagyák Mária is, akinek a néhai édesapja egyik rokona nyugszik a tömegsírban.
— Minden évben eljövök ide, hogy tiszteletemet, együttérzésemet fejezem ki azokkal, akik elveszítették a legközelebbi hozzátartozóikat. Szeretettel jövök, megbocsájtással a szívemben. Kérjük a Jóistent, hogy még egyszer ilyen szörnyű dolog ne történjen meg. Az én részemről az édesapám nagybácsija volt itt kivégezve. Mivel a szüleim meghaltak, én rendszeresen, minden évben, amíg csak bírok, eljövök. A kiskertemből szedtem a virágot, hoztam egy csokrot. Nagyon szép a megemlékezés, amit ezeknek az embereknek a tiszteletére rendeznek.
Az eseményen Fazekas Ferenc a római katolikus, Harangozó László a református és Dolinszky Áron az evangélikus egyházat képviselve szólt az egybegyűltekhez. Az ökumenikus istentisztelet után a város nevében dr. Pásztor Bálint, a Szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke mondott beszédet.
— A múlt sérelmein — végre letisztázott tényekre alapozottan, a kollektív bűnösség intézményét eltörölve — továbbléptünk. Együttműködünk, fejlesztünk, a biztonságot, a békét, az alapvető emberi jogokat minden lehetséges módon erősítjük és féltve óvjuk, mert mi tudjuk és meg is tapasztaltuk, mennyire kell vigyázni rájuk. A múltat le kell zárnunk. Ahogy ezt a szerbek és a magyarok egymással megtették, példaértékű egész Európában. Ott vagyunk az újvidéki hideg napok áldozatainak emelt emlékmű koszorúzásánál és más településeken is, ahol ártatlanul végeztek ki embereket akár 1941—42-ben, akár 1944—45-ben, mert minden ártatlan áldozat egyformán fontos. Együttműködünk minden téren, ami az ország fejlődését szolgálja. A közös célokért tett erőfeszítések, a kölcsönös tisztelet lehetővé tette, hogy hamarosan újabb emlékműveket állíthatunk Újvidéken is. A világot sarkából kifordító természeti csapások, járványhelyzet, energiaválság és ember okozta háborús szörnyűségek közepette látnunk kell, mennyire egymásra vagyunk utalva. Hogy mennyi erőfeszítésre van szükség, még akkor is, ha mindannyian egyet akarunk is. Széthúzásnak helye nincs, és természetesen nem is volt soha. Ötven évnek kellett eltelnie, hogy az 1944—45-ös eseményekről nyilvánosan, félelem nélkül egyáltalán beszélni lehessen, és még két évtizednek, hogy állami szinten is tisztázni lehessen őket. Meg nem történtté nem tehetjük, de arra törekedni kötelességünk, hogy meg ne ismétlődhessenek. Ezzel tartozunk az áldozatok emlékének és tartozunk a következő nemzedéknek is, mert a jövőjük a mi döntéseinken múlik — mondta Pásztor Bálint.
A kegyelet virágait a szabadkai városi képviselő-testület, a Vajdasági Magyar Szövetség, az önkormányzat, a tartomány, Magyarország, a nemzeti tanácsok, valamint intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el.
A szerző és Sanjin Mehić felvételei
