Azt vettem észre magamon, hogy továbbra sem kívánkozom olyan helyekre, ahol sok ember tartózkodik. Pedig megvan mindkét oltásom, a második adagot már két hónapja felvettem. És azt sem hiszem, hogy ez a több mint egy éve tartó megváltozott életmód, a bezártság következménye.
Amikor hallottam a magyarországi nyitásról, azonnal mentem volna. Fürdőbe, Budapestre (még nem láttam a felújított Szépművészeti Múzeumot), a Balatonra… Aztán alábbhagyott a lelkesedésem. Arra gondoltam, mennyire utálom a Horgos—Röszke határátkelőhelyet, a sorban állást, ezért inkább megvárom, amíg kinyitnak a kishatárok. Persze, közben az is átvillant rajtam, hogy csak kifogásokat keresek.
Tény, hogy óvatosabb lettem. Habár már a járvány előtt sem hiányoztak különösebben a tömegrendezvények. Hol vannak már azok az idők, amikor az első sorban tomboltam a koncerteken… Bevallom, irigykedve néztem azoknak a fotóit, akik most voltak Mostarban. Mert üres volt a híd. Az a híd, amelyen 2019 nyarán, amikor mi ott jártunk, alig tudtuk átverekedni magunkat a rengeteg turista között.
Arra gondolok, ha eddig sikerült megúszni a betegséget, akkor egy kicsit még kibírom. És arra is, hogy a legközelebbi családtagjaim között vannak idős, beteg emberek, akiknek nem tenne jót az én felelőtlenségem. És nem kedvelem azokat az embereket, akik nem törődnek sem önmagukkal, sem másokkal. Akik gúnyosan vagy inkább szánakozva, sajnálkozva néznek engem, mert félrehúzódom tőlük, vagy nem veszem le a maszkot.
Az egyik ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy a színházi előadásokat is maszkban kell végignézni. De amikor elsötétedik a nézőtér, bizonyára sokan leveszik — mondta, és hozzátette, ő biztos úgy tenne. Nos, én nem. Végig rajtam van a maszk, még az orromról sem húzom le. Igen, engem is zavar, de ha ez az ára annak, hogy színházba járhassunk, akkor nekem megéri.
Szófogadó volnék? Aki vakon követi a szabályokat? Mert hiszem, hogy az életünk akkor zökkenhet vissza a régi kerékvágásba, ha most nem lázadunk, nem szegülünk ellen azoknak az utasításoknak, amelyek fentről érkeznek. Csak azért, mert onnan mondják. (Milyen abszurd ez is, hogy fent meg lent, amikor még mindig napi szinten olvashatjuk a statisztikát a betegek és az elhunytak számáról.)
Azért viselkedem így, mert utazni akarok a nyáron. Találkozni szeretnék az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai… kollégáinkkal, barátainkkal. Jó lenne, ha megtarthatnánk az elmaradt könyvbemutatókat, rendezvényeket, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát, a színjátszók találkozóját, a versmondó versenyeket… És végre megünnepelhetnénk a Hét Nap 75. születésnapját is úgy, ahogyan azt elképzeltük.
Fotó: Forró Flóra
