Zenta már ötödik alkalommal adott otthont a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborának (MAdT) a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében. Az idén ötvenhárom táborozó vette birtokba a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Zentai Gimnázium termeit. Három színjátszó, egy mozgásszínházi és egy rendezői csoport tréningezett napi 6-8 órában, és beszédtechnikázott egy-másfél órában. A fiatalok Krizsán Szilvia színművész, Patonay Anita és Perényi Balázs drámatanár, Fort Krisztina beszédtanár, valamint Táborosi Margaréta és Kiss Anikó rendező-koreográfus szakos hallgatók vezetésével tanulhattak.
A fiatal tehetségek ismét összegyűltek, hogy átélhessék azt a csodát, amelyet a színház képes nekik nyújtani, elsajátíthassák azokat a huncut trükköket, amelyek szükségesek a további tevékenységükhöz. Habár sokan messzi tájakról érkeztek (Szlovénia, Magyarország), mindenkit egyazon közös cél, és persze a drága anyanyelvünk köt össze. Krizsán Szilvia színművészt kérdeztem az ott zajló tevékenységéről.

A színház erősebbé tesz

- Milyen feladatok hárulnak Önre a táborban?
- A legnagyobb feladatnak talán az önmagam legyőzése bizonyult. Mivel inkább színészként dolgozom, nincs tapasztalatom sem rendezőként, sem a fiatalokkal való foglalkozásban. Ennek ellenére próbálom a legjobb tudásom szerint átadni a tapasztalataimat és az élményeimet. Kezdetben a csoportommal különféle improvizációs játékkal próbáltuk egymást jobban megismerni, majd jeleneteket ragadtunk ki Barczi László szövegéből, és eljátszottuk őket.
- Vajon manapság a fiatalokat érdekli a színjátszás?
- Véleményem szerint, igen. Nagy részük bátran belevág efféle kihívásokba, hisz ki ne szeretné egy percig is átélni azt a ritka varázst, amelyet a színház képes nyújtani, azt a csodálatos érzést, amely eltölt, valahányszor egy szereplő bőrébe bújunk? Érdekes, hogy a legtöbb óvodás gyerek arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, nyilvánvalóan azt válaszolja: színész.
- Ön szerint milyen egy ideális amatőr ifjúsági színjátszó csoport?
- Én azt tartom, hogy az emberek többnyire azért szeretn(nén)ek a színházzal foglalkozni, mert lehetőséget kapnak olyan szituációk, élethelyzetek átélésére, amelyekre talán nincs lehetőségük a mindennapokban. Másrészt pedig minden színészben él a becsvágy, teljesíteni abban a közegben, amelyben élnek, érezni ezt a felemelő érzést egy-egy fergeteges előadás után. Egy jó színész törekszik mindig a legjobbnak lenni, a legjobbat kihozni magából. Egy jó társulat pedig nem csupán a közönség kegyeit keresi, hanem olyan darabokat választ, amelyek témája egyaránt foglalkoztatja a csoport tagjait és a közönséget.
- Egy amatőr színjátszó csoportnak mi fér bele inkább a repertóriumába: a komolyabb vagy a játékos, könnyedebb darabok?
- Bármi beleférhet, amit élvezetessé teszünk a hit által. Ha a színész teljes hittel és odaadással végzi a munkáját, akkor a siker garantált. Szerintem a jó színház ismérve maga a hittel csinálás, emellett persze nem árt tudni pár szakmai trükköt, amit akár itt a táborban is el lehet sajátítani. Ha a működési mechanizmusokat ismerjük, sokkal könnyebben tudunk érvényesülni.
- Mitől jó egy színész, milyen adottságokkal kell rendelkeznie?
- Ahogy az imént is említettem, hinnie és bíznia kell a munkájában. Emellett égjen benne a játszani vágyás tüze, tudjon azonosulni az eljátszott szereplővel és képes legyen hitelesen benne lenni az adott élethelyzetben.
- Miért ajánlja a fiataloknak, hogy amatőr színjátszással foglalkozzanak?
Elsősorban azért, mert a színház lehetőséget jelenthet mindennapi problémáink megértésére, feldolgozásra. Másrészt pedig a sikerélmény, melyet egy-egy előadás után érzünk, lendületet ad a mindennapok küzdelmeihez. A színház erősebbé tesz minket, feloldja gátlásainkat, feltölt egy adag pozitív energiával. Talán ez teszi ennyire csodálatossá!

A belső hang

Táborosi Margarétával is a táborban találkoztunk. Színészként kezdte, de úgy érezte, másban is ki szeretné próbálni magát, ezért jelenleg rendező-koreográfus szakos hallgató Budapesten.
- Mikor érezte először, hogy színészi hajlamai vannak?
- Nem tudom pontosan megmondani. Már gyermekként is amatőrködtem, érdeklődtem a színészet iránt. Tanyaszínházat is láttam, de akkor még hatalmasnak, bonyolultnak éreztem ezt a világot. Később viszont az Újvidéki Színművészeti Akadémiára nyertem felvételt és az Újvidéki Színházban kaptam állandó munkát.
- Újabban rendezőként is próbálgatja magát...
- Budapesten nyílt rendező-koreográfus szak, én pedig úgy éreztem, hogy szűk nekem a színészi élet, nem vagyok teljes benne. Sorsszerűnek is érzem a dolgot, mert épp akkor nyílt ez a szak, amikor ez a belső hang súgta, hogy mást is ki kellene próbálni.
- Ezek szerint hisz a sorsban...
- Nem is teljesen a sorsban, hanem a belső hangban. Nem véletlen, hogy ha megszólal, változtatni kell az életen.
- Rendezőként kiegészült?
- Úgy érzem, igen. Színészként csak a szerepet irányítottam, a rendezőnek viszont van beleszólása a zenébe, a játékba, a poénokba. Ez az ő világa, melyet maga irányíthat.
- Biztos van olyan előadás, melyet vagy mint rendező, vagy mint színész, de akár mint magánember kedvel.
- A Kir Januli, avagy az ördög tudja című színdarab Nagypál Gábor rendezésében az egyik kedvencem. Ez egy tanyaszínházi előadás volt, jól kijöttem a rendezővel, és fontos volt, hogy a szereppel is eltaláltak. Az egyik legemlékezetesebb darabot gyerekként láttam, talán hatással is volt az életemre, ez a Pisti a vérzivatarban című előadás volt. Az akkor olyan volt, hogy nem adott választ a kérdésekre, de mégis borzolta az idegeket.
- Milyen előnnyel jár színészből rendezővé válni?
- Jobban megérzed a színész bizonytalanságát. Fontos megtanulni, hogyan irányíts egy színészt, akár egy szóval.
- Milyen a jó színész?
- A jó színész mindig kérdéseket tesz fel magának, és így fejlődhet tovább. Fontos, hogy megkérdőjelezze a munkáját. A színházi emberekben kell lennie alázatnak.
- Miért tartja fontosnak ezt a tábort?
- Negyedik alkalommal veszek részt a táborban, de először vezetek csoportot. Kezdőlöketet adhat olyan embereknek, akik csak hobbiszinten vagy akár kicsit profibb módon szeretnének foglalkozni a színészettel vagy a rendezéssel. Az életben is hasznát veszik a képzésben elsajátítottaknak, könnyebben kommunikálnak, felmérnek élethelyzeteket.
- Miért vállalta a MAdT-on való tanítást?
- Hívtak, és ezt kihívásnak éreztem, én pedig szeretem a kihívásokat. Kíváncsi voltam, hogy mire tudok amatőr színészeket megtanítani.
- Milyen a hangulat a táborban?
- Nagyon jó, és jól főznek a konyhán. A résztvevők érdeklődőek, van céljuk, a csoportok összetartóak. Szoros a napi beosztás, nincs lézengés. A jó szervezésnek köszönhetően jártak a diákok színházban. Fontos, hogy kilépjünk a táborból, és megnézzük élesben azt, amit tanítunk.
Az V. MAdT támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság voltak, fővédnök a Magyar Nemzeti Tanács.

Huszák Gábor fotói

Képek:
Krizsán Szilvia
Táborosi Margaréta