home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Márpedig csángók vannak
DÉVAVÁRI D. Zoltán
2006.03.07.
LXI. évf. 10. szám
Márpedig csángók vannak

Hatalmas felháborodást keltett a román közéletben Vitézy Zsófiának a csángók életéről készült dokumentumfilmje, amelyet nemrégiben mutattak be Brüsszelben az Európai Unió székházában. A Reform főszerkesztője, dokumentumfilm-készítő nyilatkozik lapunknak a filmes szakma nehézségeiről, csángó...

Hatalmas felháborodást keltett a román közéletben Vitézy Zsófiának a csángók életéről készült dokumentumfilmje, amelyet nemrégiben mutattak be Brüsszelben az Európai Unió székházában. A Reform főszerkesztője, dokumentumfilm-készítő nyilatkozik lapunknak a filmes szakma nehézségeiről, csángókról, filmjéről, az őket ért támadásokról. Vitézy Zsófia eltökélt célja, hogy feltegye a román hatalomnak a kérdést: miért félnek a csángóktól?
* Lapszerkesztés és dokumentumfilm-készítés. Nem okoz ez polémiát a kettőt együtt művelőben?
- Nem egyszerre művelem a kettőt. Lapot szerkeszteni, gyereket nevelni és filmet készíteni egyszerre lehetetlenség. A dokumentumfilm-készítés meglátásom szerint - habár sokan tagadják - művészi tevékenység, amely bizonyos téren újságírói hozzáállást is megkövetel. Sok olyan dokumentum-filmkészítő van Magyarországon, akik elsősorban újságírók, s csak másodlagosan filmesek. A kettő között pont a szerkesztés a közös: kitalálni, hogy egy témát miként közelítsünk meg, milyen stílusban, s mit is szeretnénk vele tulajdonképpen elmondani. Ha több időm lenne, akkor most is filmet forgatnék, de ez az időszak nem erről szól az életemben. Az időn kívül van egy igen konkrét akadálya is ennek, nevezetesen a pénz. A technikai eszközök beszerzése nagy összegeket emészt fel, s talán nem véletlen az sem, hogy ma Magyarországon a dokumentumfilm-készítés és annak finanszírozása gyermekcipőben jár. Amíg ebből a szakmából Európa nyugati felén kellemesen meg lehet élni, addig nálunk mindez sajnos a hobbi szintjére redukálódik. A központi támogatás pedig politikafüggő: van, aki kap, s van, aki nem.
* Mi az oka annak, hogy Magyarországon a dokumentumfilm-készítés mostohagyermeke a filmiparnak?
- Nem hiszem, hogy ennek a közönséghiány az oka. Ma Magyarországon több olyan - nyugati kézben lévő - csatorna működik, amelyek kizárólag az ilyen alkotások sugárzására jöttek létre. Jóllehet a kínálatuk erősen kommercializálódott, azt láthatjuk, hogy ezek a csatornák életképesek. A piac törvényeinek ismeretében elmondható: hogy ezek az adók megmaradtak, sőt folyamatosan bővülnek, azt mutatja, igenis van igény, kereslet erre a műfajra. Ma Magyarországon egyre nagyobb az a réteg, amelynek elege van a semmitmondó szappanoperákból, unalmas, egy kaptafára épülő hollywoodi produkciókból. Igenis van erre igény ma Magyarországon, sőt biztos vagyok benne, hogy ez a piac a jövőben tovább fog bővülni. Más kérdés, hogy a mai magyar filmszakmában a műfaj miért számít mostohagyereknek. Meglátásom szerint ennek elsősorban művelődéspolitikai okai vannak. Ezt támasztja alá a nemrégiben zárult filmszemle is. A játékfilmek - akármilyenek is - általában ,,beválogatódnak', viszont a komoly témákat feldolgozó, a valóságot bemutató alkotások többnyire a ,,futottak még' kategóriában szerepelnek, a kisteremben eldugva. Természetesen a legkézenfekvőbb magyarázat erre az, hogy a játékfilmlobby sokkal erősebb, sokkal több pénzt tud kisajtolni. Ez viszont csupán az érem egyik oldala. A dokumentumfilm mindig kritikai élű, mindig olyan témákat, társadalmi struktúrákat fenyeget, ami bizonyos köröknek nyilvánvalóan nem tetszik. A magyar társadalomban ennek - az elmúlt száz év történelmét ismerve - igen mély gyökerei vannak. A hatalom számára az ilyen filmek mindig kritikusak, főleg, ha az ilyen alkotásokat külföldön is bemutatják.
* Hogyan került kapcsolatba a csángókkal, s miért húz a szíve makacsul, állandóan a Kárpátokon túlra?
- A csángókról számos szociálantropológiai filmet készítettem. A moldvai csángó világ olyan, hogy ha egyszer ott járt az ember, nem tud tőle elszakadni. Az ő kérdésük megfoghatatlan. Míg egy erdélyi vagy délvidéki magyar általában szilárd magyarságtudattal rendelkezik, s azon búsul, hogy nem Magyarországhoz tartozik a szülőföldje, addig a csángóknál nem találkozhatunk ezzel. Mégis: a román hatalom összes beolvasztási kísérlete ellenére sem hagyták el katolikus vallásukat, szokásaikat és anyanyelvüket. Hihetetlen, emberi ésszel felfoghatatlan az a makacs ragaszkodás, amit e közösség részéről tapasztalhatunk. A nemzeti öntudatot azonban a diktatúrának sikerült megtörnie, s ma azt látjuk, hogy a csángók sem magyarnak, sem románnak nem tartják magukat. Ők csángók. Ez a filmben is elhangzik, s borzasztóan szívszorító ezt hallani magyarul. Rendkívül megható a csángók hihetetlen vallásossága. Ezek a közösségek abszolút ortodox közegben, minden vallási nyomás ellenére makacsul őrzik a katolikus hitüket. A társadalmi struktúrájuk erősen középkori szintet mutat, s a román hatalom is ráérzett erre. Megtiltotta a templomban a magyar nyelv használatát. Ma ott tartunk, hogy évek kitartó harcának köszönhetően fakultatív tárgyként hetente egyszer-kétszer tanulhatják ugyan a magyar nyelvet, de a gyerekek továbbra is románul kénytelenek tanulmányaikat végezni. A harc ott most arról szól, hogy a templomban is magyarul misézzenek. Ez a kitartó küzdelem rendkívül szívszorító, mert a román hatalom teljesen ignorálja őket. Ez a kisebbségi létnek a meghatványozódása. A román hivatalos álláspont szerint csángóprobléma, csángókérdés nincs. Márpedig van. Mert Romániában jelenleg 6O ezer olyan csángó él, akik magyarul beszélnek, s az EU hivatalos álláspontja is az, hogy támogatni kell őket hagyományaik megőrzésében.
* A román politikai és médiaelit heves támadásokat intézett Ön ellen. Mivel magyarázza ezt?
- Az Európai Parlamentben bemutatnak egy dokumentumfilmet, ami arról a közösségről szól, amely közösség a hivatalos román doktrína szerint nem létezik. Ez magában is botrány. A film szereplői arról elmélkednek, hogy ők most magyarok, vagy sem. S, ha igen, akkor miért azok. Egy román nacionalista számára ez skandalum. Az már számukra sok, hogy a Kárpátokon 15O kilométerrel túl is a magyarkérdéssel kell foglalkozniuk. Mindez természetesen a román nemzetállami koncepció legalizálásának egyik eleme. Persze, ma már eresztékében ropog ez a doktrína, érzik ezt a hirdetői is. Kínos tehát egy ilyen film esetében magyarázni azt, hogy márpedig a román nemzetállami koncepció helyes és valós. Az meg már egyenesen egy abszurd dráma felvonása, hogy a Ziua bukaresti napilap kommentátora úgy intézett kirohanást ellenem, hogy a filmet nem is látta, fogalma sem volt arról, hogy az tulajdonképpen miről is szól. Ezt a filmet nyolcvan százalékban ott élő gyerekek csinálták. Senki sem zokog bele a kamerába, hogy ő magyar akar lenni, senki sem sír amiatt, mert rettenetes szegénységben él, mert naponta érik őket megaláztatások. A gyerekek egyszerűen a vágyaikról, az álmaikról beszélnek. A falujukról. A szülőföldjükről. Az életükről. Az, hogy mindebből kirajzolódnak a valóságos állapotok, az természetesen egy más dolog. Összefoglalva az engem ért román támadásokat, azt tudom csak mondani, hogy szerintem jobban tennék román barátaink, ha inkább azon gondolkodnának el, hogy érdemes-e ezt tovább erőltetni, vagy inkább nyitnak az Európa sokszínűségét, a népek Európáját hirdető gondolatkör felé.
* A támadások nem szegték a kedvét. Mik a tervei?
- Könnyű Budapesten élve nem letörtnek lenni. Mert én visszajöttem, de a gyerekek, akikről a filmem szól, ottmaradtak. És sosem fogom megtudni a teljes igazságot arról, hogy esetleg milyen retorziók érték, érik őket. Tehát ez a kettőség mindig bennem van. Ezt a filmet itthon sem fogadta lelkesen a közönség, mert akkor készült, amikor a téma - a határon túli magyarság kérdése - itthon sem volt már divat. Azért készítettem, hogy rámutassak: nem szabad a saját - sokszor rossz - sztereotípiáinkat bevinni egy alkotásba. Hagyni kell az ott élőket, hogy ők maguk - a szereplők - mondják ki azt, mit szeretnének. Mit éreznek. Ha egy gyermek életében a kettős tudat léte nem okoz törést, akkor talán nekünk, felnőtteknek sem lenne szabad erre az útra térnünk. A brüsszeli fogadtatás mindent összevetve igen jól sikerült. S ez arra serkent, hogy egy újabb filmet - ezúttal oknyomozó riportot - készítsek. A célom a román állam csúcsintézményeinek megkeresése. Felteszem nekik a kérdést: akkor hogy is van ez? Vannak csángók, vagy nincsenek? Miért félnek tőlük? Ezek a tisztázandó kérdések. Ezekre akarok választ kapni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..