Eddig soha nem tapasztalt számban érkeznek a szerb—magyar határra a Nyugat-Európába tartó szökevények. Csoportokban érkeznek, és éjszaka a zöldhatáron igyekeznek átjutni. Illegális migránsoknak nevezik őket, ez most a legdivatosabb kifejezés, amelyet használnak a szerencsétlen szökevényekre, merthogy ők azok, hiszen nem megengedett módon igyekeznek átjutni egy-egy országhatáron. Gyakran egészen kalandos úton jutnak el erre a — szomszédságunkban levő — határra, amely számukra már az ígéret földjét jelenti. Vagy jelentené.

Az utóbbi időben azonban van ennek a Nyugatra nyomulásnak egy új vonatkozása, mégpedig, hogy több a fiatal, illetve a gyermek az illegális határátlépők között. A minap például 12 afgán gyerek igyekezett átjutni a szerb—magyar határon. A legidősebb 15, a legfiatalabb pedig 5 (azaz: öt) éves volt! Hajnalban két csoportra oszlottak, és így próbálták szerencsét. Amikor az első csoportot a hőkamerák észlelése után a magyar határőrök elfogták, a másik csoport visszafordult Szerbiába. Szenti Szabolcsnak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének elmondása szerint a gyerekek nem sokáig várakoztak, hanem ők is elindultak. Egyenesen a határőrök karjaiban találták magukat… A fáradt, magatehetetlen gyerekeket azonnal ellátták, enni-inni adtak nekik, és orvos is megvizsgálta őket. A szóvivőtől kapott információ szerint a gyerekek viszonylag jó egészségi állapotban voltak, noha csaknem egy hónapig bujkáltak a határ menti erdőkben, erdei gyümölcsöket, veteményesekben talált főzelékféléket ettek. Kijelentése szerint ugyan a migránsok mintegy 40 százaléka 18 éven aluli, de olyan eset még nem volt, hogy ilyen kis gyerekek felnőtt kísérő nélkül vágjanak neki az útnak. (Azóta derült ki, hogy a szüleik Görögországban váltak el tőlük, ők más úton próbálkoztak, és ki is jutottak Nyugatra, de a gyerekeket nem vitték magukkal. Felkutatásuk szinte lehetetlen, mert mindannyian illegalitásban élnek, és nyilván nem hajlandók felfedni kilétüket!)
Éberhardt Gábor rendőr alezredes, a Csongrád megyei határrendészeti kirendeltség vezetője szerint például csak tavaly a „fél világ megfordult itt”, azaz az általuk ellenőrzött 62 kilométeres határszakaszon nagyon sok ország állampolgára próbált átjutni, többnyire a zöldhatáron, de sokan az öt határátkelőhelyen, okmányaik hamisításával vagy rejtőzködéssel is. Tavaly egyébként ezen a shengeni határrészen fogták el a legtöbb illegális migránst és embercsempészt is. Hogy honnan igyekeznek és hová? Az alezredes elmondta, hogy az említett időszakban 41 ország állampolgárai „próbáltak szerencsét” ezen a határszakaszon — sikertelenül. Voltak köztük észak-afrikaiak (a tavalyi ismert politikai események következményeképpen), de az afgánok, irakiak mellett koszovóiak is akadtak szép számban. Jegyeztek nepáli, indiai, kongói, szudáni menekülőket is. Egyébként szinte minden esetben a szervezett bűnözéssel állunk szemben: az embercsempészek származási országukban megállapodnak a szerencsétlen emberekkel a „díjban”, ígérik, hogy eljuttatják őket a nyugat-európai országokba. Igen ám, de mire az utolsó akadályt (a szerb—magyar határt) is maguk mögött tudnák, elfogy a pénzük, az embercsempészek általában kiviszik őket a határ menti erdőkbe, magukra hagyják, és elindítják a csoportot a zöldhatárra. Ahol eleve lebukásra vannak ítélve, mert a shengeni határvédelem műszaki felszereltsége napjainkban már annyira biztos, hogy minimális az átjutás esélye. Így volt ez a 12 afgán gyermek esetében is, amikor a hőkamera észlelte, és jelezte a csoport érkezését.

S mi történik most az elfogott ázsiai kisgyermekekkel? A helyi Vöröskereszt képviselője szerint ilyenkor gondoskodnak az alapvető ellátásukról: élelmiszert, ruhát, tisztálkodási szereket biztosítanak számukra, meg természetesen szállást. Az idegenrendészeti eljárás idején gyermekotthonba kerülnek, megfelelő ellátásban és felügyeltben is részesülnek. A már említett nehézségek ellenére megpróbálnak kapcsolatot teremteni a gyermekek szüleivel, hozzátartozóival is. Ez persze gyakran óriási erőfeszítést igényel, és nem is jár sikerrel.

Mi lesz a sorsuk az idegenrendészeti eljárás után? Sajnos, az esetek többségében elutasítás a vége, esetünkben pedig nem más, mint a Szerbiába való kitoloncolás. S akkor kezdődik minden elölről: újabb próbálkozás, újabb lebukás — ki tudja, meddig…Eddig soha nem tapasztalt számban érkeznek a szerb—magyar határra a Nyugat-Európába tartó szökevények. Csoportokban érkeznek, és éjszaka a zöldhatáron igyekeznek átjutni. Illegális migránsoknak nevezik őket, ez most a legdivatosabb kifejezés, amelyet használnak a szerencsétlen szökevényekre, merthogy ők azok, hiszen nem megengedett módon igyekeznek átjutni egy-egy országhatáron. Gyakran egészen kalandos úton jutnak el erre a — szomszédságunkban levő — határra, amely számukra már az ígéret földjét jelenti. Vagy jelentené.

Az utóbbi időben azonban van ennek a Nyugatra nyomulásnak egy új vonatkozása, mégpedig, hogy több a fiatal, illetve a gyermek az illegális határátlépők között. A minap például 12 afgán gyerek igyekezett átjutni a szerb—magyar határon. A legidősebb 15, a legfiatalabb pedig 5 (azaz: öt) éves volt! Hajnalban két csoportra oszlottak, és így próbálták szerencsét. Amikor az első csoportot a hőkamerák észlelése után a magyar határőrök elfogták, a másik csoport visszafordult Szerbiába. Szenti Szabolcsnak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének elmondása szerint a gyerekek nem sokáig várakoztak, hanem ők is elindultak. Egyenesen a határőrök karjaiban találták magukat… A fáradt, magatehetetlen gyerekeket azonnal ellátták, enni-inni adtak nekik, és orvos is megvizsgálta őket. A szóvivőtől kapott információ szerint a gyerekek viszonylag jó egészségi állapotban voltak, noha csaknem egy hónapig bujkáltak a határ menti erdőkben, erdei gyümölcsöket, veteményesekben talált főzelékféléket ettek. Kijelentése szerint ugyan a migránsok mintegy 40 százaléka 18 éven aluli, de olyan eset még nem volt, hogy ilyen kis gyerekek felnőtt kísérő nélkül vágjanak neki az útnak. (Azóta derült ki, hogy a szüleik Görögországban váltak el tőlük, ők más úton próbálkoztak, és ki is jutottak Nyugatra, de a gyerekeket nem vitték magukkal. Felkutatásuk szinte lehetetlen, mert mindannyian illegalitásban élnek, és nyilván nem hajlandók felfedni kilétüket!)
Éberhardt Gábor rendőr alezredes, a Csongrád megyei határrendészeti kirendeltség vezetője szerint például csak tavaly a „fél világ megfordult itt”, azaz az általuk ellenőrzött 62 kilométeres határszakaszon nagyon sok ország állampolgára próbált átjutni, többnyire a zöldhatáron, de sokan az öt határátkelőhelyen, okmányaik hamisításával vagy rejtőzködéssel is. Tavaly egyébként ezen a shengeni határrészen fogták el a legtöbb illegális migránst és embercsempészt is. Hogy honnan igyekeznek és hová? Az alezredes elmondta, hogy az említett időszakban 41 ország állampolgárai „próbáltak szerencsét” ezen a határszakaszon — sikertelenül. Voltak köztük észak-afrikaiak (a tavalyi ismert politikai események következményeképpen), de az afgánok, irakiak mellett koszovóiak is akadtak szép számban. Jegyeztek nepáli, indiai, kongói, szudáni menekülőket is. Egyébként szinte minden esetben a szervezett bűnözéssel állunk szemben: az embercsempészek származási országukban megállapodnak a szerencsétlen emberekkel a „díjban”, ígérik, hogy eljuttatják őket a nyugat-európai országokba. Igen ám, de mire az utolsó akadályt (a szerb—magyar határt) is maguk mögött tudnák, elfogy a pénzük, az embercsempészek általában kiviszik őket a határ menti erdőkbe, magukra hagyják, és elindítják a csoportot a zöldhatárra. Ahol eleve lebukásra vannak ítélve, mert a shengeni határvédelem műszaki felszereltsége napjainkban már annyira biztos, hogy minimális az átjutás esélye. Így volt ez a 12 afgán gyermek esetében is, amikor a hőkamera észlelte, és jelezte a csoport érkezését.

S mi történik most az elfogott ázsiai kisgyermekekkel? A helyi Vöröskereszt képviselője szerint ilyenkor gondoskodnak az alapvető ellátásukról: élelmiszert, ruhát, tisztálkodási szereket biztosítanak számukra, meg természetesen szállást. Az idegenrendészeti eljárás idején gyermekotthonba kerülnek, megfelelő ellátásban és felügyeltben is részesülnek. A már említett nehézségek ellenére megpróbálnak kapcsolatot teremteni a gyermekek szüleivel, hozzátartozóival is. Ez persze gyakran óriási erőfeszítést igényel, és nem is jár sikerrel.

Mi lesz a sorsuk az idegenrendészeti eljárás után? Sajnos, az esetek többségében elutasítás a vége, esetünkben pedig nem más, mint a Szerbiába való kitoloncolás. S akkor kezdődik minden elölről: újabb próbálkozás, újabb lebukás — ki tudja, meddig…