home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Már mosogatni sem kell a Rehák-kollégiumban
Kartali Róbert
2023.01.06.
LXXVIII. évf. 1. szám
Már mosogatni sem kell a Rehák-kollégiumban

Sikeres évet zárt a szabadkai Rehák-kollégium, pályázatok útján ugyanis egy mosogatógéppel és egy multifunkciós nyomtatóval is gazdagodott az intézmény. Dr. Rehák László egyetemi tanár, a Magyar Szó egykori főszerkesztője, a Forum Könyvkiadó alapító igazgatója, a Létünk folyóirat elindítója huszonnyolc éve hunyt el. Szabadkán, egykori családi házában végakarata szerint 1996 óta egyetemistakollégium működik, melynek lakóközösségét jelenleg tizenkilenc magyar hallgató alkotja. Az aktualitásokról és a kollégium működéséről Cékó Krisztina, a Dr. Rehák László Alap igazgatóbizottságának elnöke nyilatkozott lapunknak.

* A sikeres pályázatoknak köszönhetően milyen eszközöket tudott megvásárolni a kollégium?

— Az idén két nyertes pályázatunk volt, az egyik a Nemzeti Együttműködési Alapnál, a NEA-nál. Ebből a működés egy részét tudjuk fedezni, és eszközbeszerzéseket is megvalósítottunk, valamint mindig pályázunk, és általában nyerünk a Magyar Nemzeti Tanácsnál is. Az intézmény rezsiköltségét az alapító, Szabadka Város Önkormányzata fedezi. A többi költséget — melyre nem jut az alapítótól — pályázat útján próbáljuk előteremteni. Működési költségekre, eszközbeszerzésekre, rendezvényekre és képzésre tudtunk pályázni. A képzés témái a következők voltak: magyarországi pályázati rendszerek, támogatási források. Tehát az egyik újdonság, hogy az idén vettünk egy mosogatógépet. Erre nagy szükség volt, mert tizenkilencen laknak a kollégiumban, és a mosogatás kérdése számos konfliktusra adott okot. Remélem, hogy ez a segítség a jövőben kiküszöböli a nézeteltéréseket. Ezenkívül egy multifunkcionális nyomtatót is beszereztünk, mely a további pályázást és elszámolást segíti majd elő. A rendezvények tekintetében el kell mondani, hogy van egy társalapítványunk, mellyel korábban közösen pályáztunk, és ennek köszönhetően tudunk most már egyénileg pályázni a NEA-nál. Ez a budapesti székhelyű Bíró Alapítvány. Vele szoktunk minden évben kétszer közös rendezvényt szervezni, tehát a tagok meghívnak az ő születésnapi ünnepségükre, illetve ellátogatnak hozzánk, ilyenkor betekintenek a mi életünkbe. Számos hasznos tanáccsal látnak el bennünket, mivel hasonlóan működik az alapítvány. Az is egy családi házból alakult át, ott orvosok, rezidensek és egészségügyi munkások élnek, viszont ugyanígy néhányan együtt, egy közös házban. Magyarországon nagyon népszerű ez a cohousing, mely egy olyan lakhatási forma, amelyben a lakóknak jól körülhatárolt személyes életterük, saját tulajdonuk van, de a privát szférán túl megosztott közösségi terek is a rendelkezésükre állnak. Ilyen cohousingtanácsokkal is el tudnak minket látni, hogy hogyan éljünk könnyebben együtt, sokan kis helyen.


A kollégium lakói

* Mit kell tudni a kollégiumról, hogyan alakult, miként jutott ingatlanhoz, és ebben az ingatlanban hogyan élhetnek az egyetemisták, akik oda felvételt nyernek?

— A Dr. Rehák László Alap és a kollégium 1996-ban alakult, amikor Rehák László özvegye, Rózsa néni felajánlotta a saját családi házukat, és kollégiummá alakították át. Ő még néhány évig ott lakott, nevelő is volt. Később, a halála után Szabadka Város Önkormányzata lett az egyedüli alapító. Mostanra már tizenkilenc lakót tudunk elszállásolni, hat szobában. Ebből kettő a lányos, a többi fiús szoba. Vannak két-, három- és négyágyas szobáink. Minden esztendőben, amikor a vizsgaidőszak lezárul az iskolaév végén, meglátjuk, ki az, aki kimegy a kollégiumból, illetve ki az, aki marad, és akkor pályázatot írunk ki a szabad helyekre. Szeptember hónap folyamán dől el, hogy hány embert tudunk felvenni. Az idén egyébként túljelentkezés volt, időközben valaki lemondta a lehetőséget, így mindjárt felvettünk másvalakit, aki az első körben nem került be.

* Dr. Rehák László végrendelkezése alapján csak magyarok jelentkezhetnek a kollégiumba. Néhány éve pedig csak egyetemisták lakhatnak itt, habár korábban középiskolások is voltak. Most mik a jelentkezési feltételek?

— Most már csak egyetemisták és főiskolások jelentkezhetnek Vajdaság területéről, és igen, magyar anyanyelvűek. Emellett figyelembe vesszük a hallgató lakóhelye és a felsőoktatási intézmény közötti távolságot, a tanulmányi eredményt és a család anyagi helyzetét is. Tehát próbálunk úgy rangsorolni, hogy minél észszerűbben döntsünk.


Rehák Rózsa és László fényképe az egykori nappalijuk falán

* Említette, hogy van egy nevelő, aki felügyelet alatt tartja az itt lakókat. A kollégiumban élő hallgatók lakóközösséget alkotnak, mely egy külön életforma. Milyen tapasztalataik vannak e téren?

— A nevelő talán nem a legtökéletesebb megfogalmazás, mert valamilyen szinten gondnok is, néha titkár is. Ha valamilyen meghibásodás történik, segít az elhárításban, beszerzésben, továbbá beszélget a lakókkal, ha kell, segít nekik. Egyébként most egy volt lakónk a nevelő, aki nem olyan régen költözött ki, és még átérzi a bentlakás nehézségeit, nagyon sokat tud segíteni abban, hogy mit és hogyan csináljanak, hogy könnyebb legyen ez az együttélés.

* Milyen állapotban van az ingatlan? Az elmúlt években milyen felújítások történtek?

— Ez egy ’60-as években épült villa, és az elmúlt időszakban amit tudtunk, azt felújítottunk. A külső szigetelést, valamint a tetőt többször is javítani kellett. A belső falakat időnként át kell festeni. Ezek az elmúlt években mind megtörténtek. Építtettünk kerítést is, mivel a telek hátsó része nyitott volt, és a környéken történő lopások és betörések miatt ezt mindenképp meg kellett csináltatni. Az épület most szolid állapotban van, persze nagyon sok mindent fel lehetne még újítani. Eldöntöttük, hogy lassan lecseréljük a szekrényeket, mivel ezek még az alapító idejéből származnak. Korábban a már említett Bíró Alapítvánnyal közös pályázatunkból új konyhabútort vásároltunk, és a nappaliba ülőgarnitúrákat. Most sort kerítünk majd a szobákra, hogy azokat is felújítsuk.

* Mennyit kell fizetniük a lakóknak?

— Havi 3500 dinárral járulnak hozzá a kollégium költségeinek a fedezéséhez. Ezek nem a rezsi jellegű kiadásokra vonatkoznak, ezt a pénzt felújításokra és a rendkívüli költségekre, valamint a tiszteletdíjakra fordítjuk.

* Ez a ház annak köszönhetően lett kollégium, hogy a Rehák család felajánlotta a vajdasági magyar egyetemisták részére. A Dr. Rehák László Alap, illetve annak igazgatóbizottsága tart-e megemlékezéseket a Rehák családról?

— Legutóbb a COVID előtt, 2019-ben rendeztünk megemlékezést, akkor volt Rehák László halálának a 25. évfordulója. Szeretnénk ezeket az alkalmakat ismét évente megtartani, hogy tudják a lakók, ki az, akinek köszönhetjük ezt az épületet, megismerjék az életét annak, aki létrehozta mindezt, amiben most ők is részesülnek.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..