home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Már megint ötvenéves a holdra szállás?
Apró József
2022.12.07.
LXXVII. évf. 49. szám
Már megint ötvenéves a holdra szállás?

Érdemes odafigyelnünk, hiszen több helyen is pontatlanul találkozunk vele, december 7-én ugyanis nem a holdra szállásnak van az 50. évfordulója, legalábbis nem annak, amelyikre a legtöbben gondolnak. Ha a holdra szállásról beszélünk, mindenkinek az első jut eszébe, mely 1969. július 21-én volt. Nem is csoda, hiszen sokan ezt a Nyugat győzelmének tekintik a kommunizmus felett. 

Igaz, hogy a megtörténését még ma is többen kétségbe vonják, és a sok gyanús elveszett, megkerült, rekonstruált felvétel sem segített ezen, viszont sokat elárul, hogy annak idején a Szovjetunió is elismerte az államok győzelmét az űrversenyben, és nem próbálkozott tovább a Holddal, helyette inkább megerősítette a Föld körüli jelenlétét, vagyis az űrállomások és az űrszondák felé összpontosította a figyelmét.

Az esemény igazságalapja mellett szól az is, hogy a leszállások során tükröket helyeztek el a Holdon, melyek segítségével lézerrel pontosabban lehet mérni a Hold—Föld-távolságot, ráadásul a 14 kiszállás alatt csaknem 400 kilogramm kőzetmintát gyűjtöttek be, és hoztak vissza a Földre, mely minták eredetiségét eddig még senki sem vitatta el.

Viszont a továbbiakban nem arról fogunk beszélni, hogy a holdra szállás valóban megtörtént-e, hanem erről a mostani, fél évszázados évfordulóról, mellyel több helyen is találkozhatunk. Ez az Apollo—17 indulásának, az Apollo-űrprogramnak, pontosabban annak az utolsó repülésnek a szép kerek jubileuma, amely során utoljára járt ember a Holdon. Ez pedig 1972. december 7-én volt. Ám ha még pontosabbak szeretnénk lenni, és ha valaki szereti a dátumokat, akkor megemlíthető, hogy eredetileg december 6-án kellett volna lennie az indulásnak, de egy váratlan hiba miatt két órát késtek, ezért csúszott át a ma ismert dátumra, melyet egy kicsivel több mint tizenkét és fél nap repülés követett.

Érdekessége még, hogy ez volt a program egyetlen éjszakai indítása, mely ennek ellenére is félmillió nézőt vonzott a Cape Canaveral-i kilövőhely közelébe, és 800 kilométer távolságról is látni lehetett a fényét, mely ilyen távolságból napfelkeltének tűnt. A sikeres felszállás után az Apollo-program történetében először sikerült úgy helyezkednie az űrhajónak, hogy a legénységnek a Föld—Hold-rendszerben tökéletes „teleföldet” sikerült lencsevégre kapnia (ha valaki nem tudja, mit takar ez a kifejezés, gondoljon a teliholdra, melyből megfejthető). Majd egy „rövid”, csaknem 89 órás utazás után 1972. december 11-én meg is érkezett az űrsikló a Holdhoz, és miután tizenháromszor megkerülte, megkezdődött az utolsó, rekordhosszúságú, néhány másodperc híján 75 órás holdséta és szintén az eddigi leghosszabb, holdjáróval megtett táv (35,7 kilométer).

Az űrhajósok összeállításában szintén volt egy kisebb csavar, mivel ez volt az első küldetés, melyben a pilótákon kívül űrhajóskiképzésen átesett geológus is részt vehetett, így már nem is meglepő, hogy itt is született egy rekord, mivel csak ez alatt az egy út alatt több mint 110 kilogramm holdkőzetet gyűjtöttek, illetve hoztak el a Földre.

Az Apollo-űrprogram a működése alatt 12 embert juttatott a Holdra. A most november közepén útjára indult új program, az Artemis, lényegében az első lépés, hogy 1972 után újra ember léphessen a Holdra. Majd egy összetett küldetéssorozattal következhet egy olyan holdbázis (Lunar Gateway) kiépítése, amely a Marsra induló küldetéseket fogja segíteni. De erre majd talán egy másik írásban térünk ki.

Kapcsolódó cikkek
Iránytű
Odysseus a Holdra is eljutott
2024.03.09.
LXXIX.. évf. 10. szám
Az emberiség ismét sikeres holdra szállást hajtott végre. Az Intuitive Machines (IM) Nova-C Odysseus elne…
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..