home 2024. június 13., Antal napja
Online előfizetés
Manapság már „igazi
Bojniczky György
2015.03.11.
LXX. évf. 10. szám
Manapság már „igazi

Egy hal, mely nem igazán tudott magának létjogosultságot szerezni, és mely körül megoszlottak a vélemények, manapság már nélkülözhetetlenül jelen van horgászéletünkben. Ezenkívül nyugodtan elmondható róla, hogy megritkult nemeshal-állományunk miatt némelyeknek ez az egyetlen horgászzsákmánya.

A legutóbbi szabályzat sajnos előírja, hogy a kifogott ezüstkárászt, legyen az bármekkora, nem szabad visszajuttatni a vízbe. Vajon mennyire etikus az, hogy a kifogott apró példányokat egyszerűen csak a hátunk mögé dobáljuk, vagy éppenséggel hazavisszük, és odaadjuk őket a sertéseknek — ilyet is hallottunk már. Akkor tehát mi legyen velük, ha már kifogtuk őket?! A szabályzat ezt nem taglalja, döntsük el ezt talán mi magunk, a legjobb belátásunk szerint.

Írásunknak sem célja a mindenáron, minden mennyiségben és nagyságban való ezüstkárászfogás ismertetése, hanem éppen ellenkezőleg, a szebb, nagyobb példányok becserkészése, megkeresése vagy megfogása fortélyainak leírása.

Az ezüstkárász kora tavasztól késő őszig szinte mindig fogható, a kérdés csak az, hogy mekkora sikerrel. Ez a hal általában a vízfenéken táplálkozik, és ott is fogható. A vízfelszínen megjelenő apró buborékokból lehet a legkönnyebben megállapítani a csapat tartózkodási helyét. Olyan vizekben, amelyekben sok a vízinövény, az ezüstkárász is a növényzet közelében található meg. Ott nemcsak kitűnő búvóhelyet talál, de természetes táplálékot is. Nagyobb tavak esetében viszont, ahol nem nagy a vegetáció, a partoktól minél messzebb kell keresni ezt az állatot. Tehát  az ezüstkárászra való horgászat módját is elsősorban a víz konfigurációja szerint kell megválasztanunk. Sikeres horgászatához finom, könnyű felszerelésre van szükség.

A legelterjedtebb fogási mód az úszós horgászat, gyűrűk nélküli teleszkópos bottal. Kívánatos, hogy a bot minél hosszabb legyen, legalább 6-8 m, hogy alkalomadtán a nád mögött is a vízfenékig engedhessük le a felcsalizott horgot. A könnyű karbonbot a legjobb választás, mert ha megérkezik a kárászcsapat, szinte állandóan kézben kell  tartani a botot. A fő zsinór nem kell hogy vastagabb legyen 0,15-0,16 mm-nél, az előke 0,12–0,14 mm-nél (természetesen itt a jobb minőségű damilokra gondolunk). A horgot az alkalmazott csalihoz kell méretezni, a 16–12-es horgok mutatkoznak a legideálisabbnak. Ami az úszót illeti, mélyebb vízre 2 g-os, a sekélyebbre 0,5 g-os is megfelel. Olyan vizeken is, ahol a parttól távolabb kell keresni az ezüstkárászt, még alkalmazható az úszós módszer, de már sokkal drágább felszerelést igényel. Ez az úgynevezett waggleros-csúszótollas rendszer, melyhez nélkülözhetetlen egy könnyű orsós matchbot is. Ebben az esetben a pontos bedobásnak különösen fontos szerepe van, mert arra kell törekedni, hogy a csalit mindig ugyanabba a háromszögbe juttassuk, melynek csúcsaiba az etetőgombócokat is dobtuk.

Az ezüstkárász fogására a legelterjedtebb, egyúttal a „legérzéktelenebb” mód a fenekező horgászat. Mivel a parttól messze kell juttatni a csalit, vastagabb zsinórt (0,25-0,30) és nagyobb ólmot (30-50 g) kell használni. A távolság miatt nehezebben tudjuk érzékelni a kapást, a hal rendszerint „felakasztja magát” a horogra, de sok az üres bevágás is. Ennél a horgászati módszernél elengedhetetlen az etetőkosár alkalmazása, lehetőleg a horoghoz minél közelebbi rögzítéssel. A horogra csak olyan csali kerülhet, amely a távdobás alkalmával való becsapódáskor nem esik le. A kenyérrózsa például e módszer esetében már nem jó. A nagyobb távra való beetetésnek többféle módja is lehetséges. Egy hosszabb, erősebb orsós horgászbotot kizárólag etetőkosárral szerelünk fel, és ismételt bedobásokkal terítjük be a kívánt helyet. Ilyenkor puhább etetőkosztot kell használni, hogy az feltétlenül kiszóródjon az etetőkosárból. A másik módszer az étel becsúzlizása, mely inkább a pontyozáshoz ajánlatos (pl. bojlizáshoz).

Hidegebb víz esetén a porhanyós etetőkoszttal érhetünk el jobb eredményt. Ha hozzáadunk egy kis vért és apróra vágott gilisztát is, még a nagyobb ezüstkárászokat is kifoghatjuk. Csaliként főtt búza, főtt tejeskukorica, kenyérrózsa, giliszta és légypondró használatos.

Tavasszal és ősszel a hidegebb vízben csaliként a giliszta és a légypondró, a melegebb nyári hónapokban pedig a kenyér és a főtt búza a célravezetőbb. Szinte minden vízen a főtt búza a legbiztosabb ezüstkárászcsali. Ha aromás anyagokat — ánizsolajat, szegfűszeget vagy fokhagymát — adunk hozzá, jelentősen megnövelhetjük a fogás esélyét. Van azonban valami, amit az ezüstkárász mindennél jobban szeret, ez pedig nem más, mint a kenyérrózsa. Mindenesetre néhány maréknyi főtt búzát mindig vigyünk magunkkal.                                                                                         

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..