Már egy héttel korábban leköltöztem Oromra. Ekkor már javában zajlott a munka, építők, szépítők és önkéntesek hadiszállása volt az öreg malom és környéke. Ők még a hűvösben rakhatták le sátrukat, mely terület azonnal meg is telt. De azt hiszem, ez nekik jár is. A lányok már az Etnocamp teteje alatt szabták-varrták a díszítést újra felhasznált anyagokból, vágtak, fontak és ötleteltek, miben legyen más az idei fesztivál dizájnja. A fiúk csapata pedig ácsolt, fűrészelt, szalmabálákat hordott. Jómagam a konyhára veszem az irányt, hogy a fesztivál előtti napokban ott dolgozzak. Főzünk a lányokkal a csapatra. A konyhaszekció már az üst mellett, gomolyog a füst az óriási kemence szájából. Szól a zene, a lányok vidámak. A vacsora már a miénk. Maradt az ebédből bőven, így ugrik a lecsó, legyen csak tükörtojás az ebéd maradékához. Hány tükörtojást kell sütni? Hát vagy 300-at, hiszen több mint 100-an már kint vannak. Gáz bekapcs, olaj a sütőbe, egyik tojás, másik, harmadik, századik. Hát ez nem is nehéz, még csak ki sem fáradtunk. Este a szokásos szállásunkon, Oromon, évek óta itt alszunk, a sátor már nem nekem való. 40 a fok. Szerencsére nem kell korán kelni. Azért nem bírjuk ki, már ebédre visszaérünk. A két fedő egymásnak ütődik, osztják az ebédet, mi pedig már kezdjük is a vacsorát. Ha már ilyen jól ment a tükörtojás sütése, következhet 600 fasírt. S este még egy születésnap Martonoson. A pihenés elmarad. A vasárnapi vacsorához mennyi hagyma kell? Vagy 9 kiló. Aztán jön a hétfő, 150 palacsinta. Közben tematikus zenei napokat tartunk a konyhacrew-val. Ex-yu, magyar népzene, retró slágerek, jazz. Kell valami, ami emeli a hangulatot. Kedden érkezik a Tanyaszínház is Oromra, plusz 30 ember. Egyre többen vagyunk. Megjön a többi önkéntes. Mert ez az a fesztivál, amelyet mindenki, értsd: mindenki – szervező, építő, szépítő – önkéntesen csinál. Azért, mert szeretjük. Az idén 123 önkéntes a világ minden tájáról. Színes a kis csapat. Azerbajdzsán, Törökország, Spanyolország, és még ki tudja, honnan. Közben Tomika (Horváth Tamás szervező) lakókocsija, azaz a szervezői iroda is megérkezik. Gyűlés. Mikor jönnek a faházak? Kiment már a sajtós körlevél? Melyik zenekarnak kell szállás? Ki fogja őket elkísérni? Mikor érkeznek az italbónok és a repoharak? Vendéglista kész? Kell még szóda. Beszélni kell a tűzoltókkal és a szekusokkal. Nagyon sok még a dolog. De lassan bejáródik a gépezet így a tizenkettedikre. Mindenki nyugodt, senki nem kiabál, mindenki szalad, fut, megold, segít a másiknak. (A fesztivál napjának éjjelén a lépésszámlálóm azt mutatja, hogy több mint 15 kilométert tettem meg, akkor ma már nem kell tornáznom, haha.) Nem vagyok fáradt, nem vagyok fáradt. De kedden reggel elkap egy kicsi remegés és szédülés. 40 fok van. Beleugrok a medencébe. Olyan jó, hogy van itt egy medence! És a pizza is őrületesen finom itt. Ma ez lesz az ebéd. A konyhás lányokkal. Aztán vissza, megállni nem lehet. Eljön a nulladik nap. Lassan kapunyitás, érkeznek a fesztiválozók. Vajon a nagyszínpad hiánya nem riasztott-e el túl sok embert? Hát nem. Talán egy picivel kevesebben vagyunk a fesztiválon, de ezt én egyáltalán nem bánom, sokkal jobb ez így – családiasabb, valóban olyan, mint néhány éve. Back to the roots. Ez is sikerült. Csak a matek is jól jöjjön ki a végén.

A nulladik nap programja számomra a Lábos Electric Orchestra koncertje. Régi emlékek, jó hangulat és nagy tánc. Megérkeznek az erdélyi barátaink is, nagy összeborulás, sztorizások, koccintás, elindulhat a fesztivál. És el is indul.

Néhány óra alvás, és már itt is az első nap. Mától változnak a feladataim. A fesztiválon én kommunikálok a sajtóval. Ha már jómagam is sajtós volnék. Érkeznek is sorban. Már magam sem tudom, hányadik nyilatkozatot adom. Közben szélvihar kerekedik: Oláh Annamari koncertjének végén, amikor éppen a Hidegen fújnak a szelek című dalt énekli. Akkora a szélvihar, hogy mindenki fedezékbe rohan, tető alá, malom belsejébe. Az építők pedig igyekeznek menteni, ami menthető, a szél viszi a sátrakat, repülnek a papírok, Totó, hol vagy? Aztán lecsillapodnak a fentiek. Melegetek volt? Tessék egy kis szél. Nincs víz – mondják mellettem. A faluban sincs, hallom egy kicsit távolabbról. Érezhető pánik a levegőben, a külföldiek nem értik, hogyan lehet az, hogy nincs víz. Aztán lesz. Közben a tűzoltókocsi is fut egy kört, locsolja a tarlót, a gyerekek követik, a legjobb buli pancsolni a tűzoltóautóval. És megyünk is tovább. A következő feladatom az Etnocamp színpad, érkeznek sorra a zenekaraim, a feladat ilyenkor annyi, hogy bevárom őket, megitatom, színpadbejárunk, körbevezetem azokat, akik még nem voltak, dicsekszem egy kicsit – van, akinek tetszik, van, akinek nem. Ideje meginni egy málnás-mézes pálinkát Schultzinál. Ideje egy kicsit a barátaimmal is foglalkozni. Hol vagytok? Hát persze hogy a malom tövében. Mindenki tudja, hogy itt a legjobb üldögélni.

Második nap. Ez már mindig nyugodtabb, megérkezett mindenki, akinek meg kellett, a szervezők is hátradőlhetnek. Vagy mégsem, hiszen mindig adódik valami nem várt, valami meglepi. Valakit visszafordítanak a határról, érkezik a Kal. Tagjai azt mondják, segítség kell nekik a színpadhoz vinni a hangszereket. Két embert kérek a backstage-hez. Érkezik is két nagyon kedves török önkéntesünk. A segítségért a zenészek nekik adják az italjegyeiket. A koncerten őrületes tánc. Egy kicsit kezdek elfáradni. A lábamról a port már csak sikálással tudom lemosni, de ez hozzátartozik a Malom-élményhez. Megnézem még a szegedi csillagvizsgálósok távcsövén a Szaturnuszt. És egy galaxist, sok-sok fényév távolságra. Szürreális.

Elérkezünk a fesztivál utolsó napjához. Egy kicsit kezdem sajnálni, hogy vége lesz. Természetesen meghallgatom Petheő Bogi sexedukátor barátném előadását, avagy válaszait, merthogy a fesztiválos napok során a dobozába dobott kérdésekre válaszol, azaz beszélget a résztvevőkkel. Hihetetlen, de mindig tanulok tőle valami újat. És ma van a cigány dal nemzetközi napja. Immár második éve kapcsolódunk be a programsorozatba, mely 7 ország 11 helyszínén folyik augusztus 8-án. Hát, ha eddig nem volt tánc, ma egészen biztosan lesz. Igazam volt? Igen. Tömör gyönyör. És még annál is több. Egy csodálatos utolsó éjszaka a malom mellett. Így zárom az idei fesztivált.

Vasárnap nem bírom ki, ezért még benézek. A szépítős lányok már bontják le a díszeket, zsákokba rakják őket. Eltűntek az árusok, a BaZen mellől sem szól zene, mint minden délelőtt. A sátrak sincsenek már sehol. Ideje hazamenni. De valahogy nem akaródzik. S ez mindig így van. Hát valami ilyesmiért csinálom immár tizenkét éve.