home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Májusban még nem lesz vásár Zentán
2021.04.29.
LXXVI. évf. 17. szám
Májusban még nem lesz vásár Zentán

Czegledi Rudolf polgármester, dr. Csáki Beáta, a Zentai Közkórház igazgatója és Slavnić Ákos, a Zentai Kommunális Közvállalat igazgatója sajtótájékoztatót tartott, amelynek témája a májusi vásár volt. Mint ismeretes Zentán a pandémia előtt minden hónap első vasárnapján hatalmas vásárt rendeztek, amely nagy népszerűségnek örvendett nem csak a környező településeken, hanem szélesebb körben is. Az eseményt a járványügyi előírások miatt már egy ideje kénytelenek lemondani, amit sokan nagy elégedetlenséggel fogadnak.  

Czegledi Rudolf elmondta, a válságtörzs elemzése alapján úgy döntöttek, a helyi vásárt májusban sem tarthatják meg. Emellett minden majálisi rendezvény is elmarad. A polgármester kéri a lakosok megértését és türelmét, egyben bizakodását fejtette ki, hogy a júniusi vásár már zökkenőmentesen zajlik le.

Dr. Csáki Beáta kifejtette, a járványhelyzet és a fertőzöttek száma egyelőre stagnálónak mutatkozik, de továbbra is nagy kockázatot jelentene a vásár megtartása, hiszen egy ilyen tömeges rendezvényen a vírus nagy valószínűséggel tovább terjedne. Amellett, hogy a hatályos szabályokat is nehéz lenne betartatni, mindez további terheket róna az egyébként is túlterhelt egészségügyi rendszerre.

Slavnić Ákos igazgató hozzátette, vállalatuk készen áll arra, hogy megtartsák a rendezvényt, ami bevételi szempontból is előnyös lenne számukra, mindazonáltal a vásárt rendszerint több mint ötezer ember látogatja az ország teljes területéről, így nem vállalhatják a kockázatot.

(Forrás: Magyar Szó)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..