home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Május 9-én Baross Gábor „vasminiszter”-re emlékezve
Martinek Imre
2022.05.09.
LXXVII. évf. 18. szám
Május 9-én Baross Gábor „vasminiszter”-re emlékezve

Kétszázharminc évvel ezelőtt (1892-ben) ezen a napon hunyt el Budapesten bellusi Baross Gábor, teljes nevén Baross Gábor János Jusztin (született Pruzsinában 1848. július 6-án) magyar politikus, a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megalapítója.


Budapest, 2015. január 5.

Baross Gábor a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, akit a vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt „vasminiszternek” neveztek. Kora Széchenyi István közlekedéspolitikai eszméinek megvalósítóját tisztelte benne. Célja volt a vízi közlekedés fejlesztése, a fiumei kikötő kiépítése és az Al-Duna hajózhatóvá tétele. Ez utóbbi megvalósulását, vagyis a Vaskapu-csatorna megnyitását (1896) sajnos már nem érhette meg.

Budapesten a Keleti pályaudvar előtti, róla elnevezett téren 1898-ban állították fel bronzszobrát.


Budapest, 2015. január 5.

Baross Gábor a magyar állam által építtetett mauzóleumban nyugszik Klobusicon, Illava mellett a Vág völgyében.

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..