Szeged — 2023. január 19.

Kálmány Lajos dél-alföldi és temesközi gyűjtéseivel értékes folklórt mentett meg a Szegedről kirajzott paraszti népesség történeti, katonai énekeiből, betyárballadáiból, hiedelemtörténeteiből, világi és vallásos mondáiból.

A város szellemi életének kiválóságaival egyetemben alapító tagja volt 1892-ben Szeged legrégebbi civil szervezetének, a Dugonics Andrásról elnevezett Dugonics Társaságnak. (A Dugonics Társaságot a kommunista hatalom 1952-ben beszüntette, újraalakítására pedig, lelkes lokálpatriótáknak köszönhetően, egészen 1991-ig kellett várni.)

No, de térjünk vissza még néhány gondolat erejéig Kálmány Lajosra, forrásul a Wikipédia vonatkozó szócikkét választva:

„Középfokú tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban végezte, teológiai tanulmányokat Temesvárott folytatott. 1875 júliusában szentelték pappá. Papi tevékenységének első állomáshelye Magyarpécskán volt, itt kezdte népköltészeti gyűjtőmunkáját is. Szíve a szegényparasztokhoz húzott, főnökeivel gyakran összeütközésbe került, ez utóbbi ok miatt többször áthelyezték papi tevékenységének színterét Csanád vármegye, Arad vármegye, Temes vármegye és Torontál vármegye különböző kis településeire, e sajátos körülmény a népdalgyűjtő munkának külön kedvezett. Gyűjtéseit maga szerkesztette egybe, s saját pénzén adta ki, már 1877-től kezdve. 35 évet töltött a papi pályán, utoljára Csanádpalotán volt segédlelkész. 1910-ben betegsége miatt innen nyugdíjazták, ekkor visszaköltözött Szegedre, még pár évig gyűjteményeivel foglalkozott, nagy nyomorban és magányban halt meg. Szegeden érte a halál. [1919. december 5-én] Temetése szerény körülmények között történt, a szegedi Dugonics temetőben nyugszik.”

Kálmány Lajos emlékezetét idehaza, Vajdaságban egy, a róla elnevezett népmesemondó verseny őrzi.