Ha magyarul beszélő mitrovicait szeretnénk találni, legalább hetvenöt éves bácsit, nénit kellene keresnünk — mondja egyik beszélgetőtársam, Zlatko Šimonjik, aki 2003-ban megalapította a Szerémségi Magyar Művelődési Egyesületet, melynek első elnöke volt. Lenyűgözött a magyar férfi és szerb felesége, az egyesület jelenlegi elnöke, Dragana határtalan lelkesedése. Akárcsak a gyerekeknek anyanyelvápoló órákat tartó tanáré vagy a felnőtteket magyarul beszélni tanító, bácsfeketehegyi nőé, aki Mitrovicára ment férjhez, és elámult, amikor a főtéren az itteni magyar egyesület előadásában palotást látott, a magyarul tanuló felnőtteké, akik örömmel mutatták be, mit tanultak az órán, aztán a Dunja, vagyis Birsalma vagyok mondattal bemutatkozó kislányé és társaié, akik mind-mind nagyon igyekeztek és izgultak, hogy bár az interjú elején mondjanak magukról valamit magyarul, még ha utána szerbül is folytatjuk a társalgást.

A magyarul tanuló gyerekek egy csoportja tanárukkal

— Száll a hinta… — kezdi Varjú György versének a címével az interjút Božić Dunja, és mondaná is tovább, ha társai le nem intenék, hogy most nem verselni kell, hanem arról beszélni, milyenek a magyarórák. — Szuper, nagyon érdekes, nagyon tetszik. Sokféle szót megtanultam: jó éjszakát, jó étvágyat kívánok, jó estét — sorolja.

Az elsős kislány és három másik interjúalanyom, Božić Alisa, Žarko Noa és Žarko Leon képviselik majd a magyar egyesületet a községi szavalóversenyen. A többiek Jung Károly Égben az akácfa és Este a halászok, illetve Zelk Zoltán Tavaszi dal című költeményét mondják majd.

— Egy kicsit nehéz, bonyolult betűk vannak, nehéz a kiejtés — válaszol szintén szerbül a másodikos Noa. — Nagyon érdekes szavakat tanultunk: zöld, narancssárga, kék, rózsaszín, barna — sorolja, szinte hibátlan kiejtéssel. Hozzáteszi, nem gond az esti órákban magyarórákra jönni, egyáltalán nem fáradt tanulni.

— Én tizenhárom vagyok. Hetedikbe járok — szólal meg magyarul Božić Alisa, majd szerbre vált. — Szép tempóban haladunk, és nagyon elégedett vagyok. Tetszik, hogy kreatív, játékos módon ilyen sokat megtanulhatunk egy csodálatos nyelven. Nagyon jó dolog ismerni az ősök nyelvét. Otthon korábban egyáltalán nem beszéltünk magyarul, de most, amikor már tisztában vagyunk a múltunkkal, lassan kezdjük a mindennapok során használni, egyre többet. Az egész család jár magyarórákra. Kezdeti lépésként azt szeretném elérni, hogy meg tudjam magam értetni Magyarországon, ahol még nem jártam, de nagyon szeretnék.

Egy örömteli magyaróra után

— Egy kicsit izgulok most — fogalmaz a hatodikos Leon. — Nagyapám magyar, szerettem volna megismerni a nyelvet, hogy tudjak kommunikálni magyarul, ha a koronavírus-járvány után végre majd lehet utazni. Budapestre szeretnék eljutni, hogy megismerjem a kultúráját, a történelmét. A suliban angolt, spanyolt tanulok, a magyar nem túl nehéz, viszont vannak szavak, melyeket nem könnyű kiejteni, például a keresztrejtvény vagy az egészségünkre.

— Az MNT stratégiai célja, hogy az anyanyelvi oktatás mellett népszerűsítsük és felkaroljuk az anyanyelvápoló órák megszervezését. Nagy öröm számunkra, hogy a 2020/21-es tanévben 31 önkormányzat 86 intézményében 3151 tanuló részesül anyanyelvápoló órákban. Ebben a tanévben két város területén is történelmi pillanatnak vagyunk a szemtanúi, hiszen Mitrovicán elkezdődtek, Versecen pedig újból elindultak az anyanyelvápoló órák — nyilatkozta Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága elnöke. — Mitrovicán három általános iskola (a Jovan Popović, a Szent Száva és a laćaraki Triva Vitasović Lebarnik) 17 tanulója jár magyarórákra, felsősök és alsósok egyaránt, heti két órában, kombinálva, egy online és egy tantermi óra keretében tanulnak magyarul, a nagyobbak közül többen a felnőttoktatásra is járnak, melyen szüleikkel együtt vesznek részt. Ez utóbbi finanszírozását az MNT vállalta magára még másfél évvel ezelőtt. A kezdeményezés a helybeliektől érkezett felénk, majd a későbbiek során megfogalmazódott a közösség részéről, hogy az általános iskolába is be kellene vezetni az anyanyelvápoló órákat. A kapcsolatot az intézményekkel, azok vezetőivel mi alakítottuk ki, és a segédtankönyvekről is mi gondoskodtunk.

— Megtanultuk a magyar ábécét, a személyes névmásokat, a számokat 10-től 100-ig, a napok, hónapok elnevezését, az évszakokat, az alapélelmiszereket, a színeket, a házi- és a vadállatokat, a külső és a belső tulajdonságokat, majd a második félévben elkezdtük a tanár és a diák közötti kommunikáció elsajátítását — meséli Hegedűs Zoltán, aki az anyanyelvápolás órát tartja. — Sok kvízt játszunk, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Óriási örömmel tölt el, hogy a gyerekek milyen jól meg tudják különböztetni a magyar magánhangzókat, hihetetlenül szépen ejtik ezeket a számukra nehéz szavakat. Látszik, hogy törekednek. Tanulunk a magyar nemzeti ünnepekről, a magyar gasztronómiáról, szeretnénk majd velük olyan helyekre kirándulni, ahol a magyarok tömbben élnek, Magyarkanizsára, Zentára, ellátogatni Palicsra augusztus 20-án, hadd lássanak, kóstoljanak kürtőskalácsot. Be szeretnénk nekik mutatni a magyar kultúra, oktatás, sport szépségeit.

Elégedett tanár és hallgatók

A tanár magyar családból származik, Nyékincán élt a nagyapja, István, a dédapja, Mátyás, róla kapta a fiam a nevét, és a nagybátyja, Gyula is magyar, Rumán él — meséli. Gyerekkorában, amikor összegyűltek egy-egy disznótor alkalmával, csak magyarul beszéltek, viszont nem az irodalmi nyelvet tanultam meg, nagyon sok nyelvtani szabály rosszul rögzült, később már nem volt alkalmam magyarul beszélni.

A mitrovicai felnőtteknek Fekete Márta tart magyarórákat, az iskolai tanár munkáját is segíti — ő az egyetlen, akivel magyarul beszélgethettem Mitrovicán. Négy éve érkezett a városba Bácsfeketehegyről, a párja ugyanis idevalósi, hiányzik Feketics, a gyerekeim, az unokáim, ám az anyanyelv nem tud elveszni sose, én a kutyával is magyarul beszélek.

— Az egyesület egy évzáró koncertje utáni rendezvényre belépve természetesnek vettem, hogy magyarul beszéljek. Csak néztek rám, és akkor jöttem rá, hogy ezek az emberek magyarok, de nem tudnak magyarul. Zlatko felkérésére kezdtem el őket magyarul tanítani (akkor már túl voltak néhány sikertelen próbálkozáson), induláskor még tízen sem voltunk, mára megduplázódott az érdeklődök száma. Most már második éve tanulunk együtt, hetente kétszer, és a koronavírus-járvány miatt beiktatott kényszerszünetek ellenére óriási a fejlődés.

— A 2011. évi népszámlálási adatok szerint 700 magyar él a város területén és a peremvárosi Laćarakon, az egyházi anyakönyvek szerint pedig 1200 fős magyarságról beszélhetünk — ismertette Zlatko Šimonjik, aki anyai és apai ágon is magyar származású, és egy családi történettel illusztrálta, hogyan veszett el a magyar nyelv Mitrovicán. — Egykor léteztek itt magyar sorok, ahol a magyarok éltek, és magyarul beszéltek. Magyar iskola azonban nem volt. A nagybátyám ötéves koráig nem szólalt meg, mert csak magyarul tudott, a többi gyerek szerbül, szégyellte, senki sem értette, nem akartak vele barátkozni. Emiatt otthon megszűntek vele magyarul beszélni, hogy beilleszkedhessen, iskolába járhasson. Ő most már egyáltalán nem tud magyarul. Történelmi esemény, hogy az ősszel sikerült bevezetni az anyanyelvápolást az iskolákban, ami a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Nem ütköztünk ellenállásba, de nagyon nehéz küzdelem volt. A Szent Száva-iskola igazgatójától, Dragana Sretenovićtól nagy segítséget kaptunk. Laćarakon is sikerrel jártunk, pedig ott nagyon specifikus a környezet, sok a betelepült, még a katolikus hittant sem tudták bevezetni az iskolába, nekünk viszont sikerült a magyar nyelvet — mondja örömmel a VMSZ szerémségi körzeti alelnöke és önkormányzati képviselője.