Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szatmárcsekén. Elmondta, ha van erény, amely kiérdemli a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás.

A magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten a kormányfő ünnepi beszédében kiemelte: méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja. Hozzátette: ezeréves távlatban sincs másik alkotása a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni szíveket, mint a Himnusz. Ha arra a lehetetlen vállalkozásra “adnánk a fejünket”, hogy egyetlen műbe kellene sűríteni mindent, ami magyar és ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választani.

Bár műfaját tekintve a Himnusz imádság, fohász és jeremiáda, s így a bűnbánó alázat mély és komoly testtartását követelné, a Himnuszt mégsem térdepelve és végképp nem leszegett fejjel énekeljük, hanem egyenesen, rendíthetetlenül állva, szinte szilajul és mindig felemelt fejjel.

Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Miközben Kölcsey versét olvassuk, vagy Erkel dallamát énekeljük – mutatott rá –, úgy érezzük, hogy a nekünk szánt üzenet valahonnan a múlt feneketlen kútjából száll fel hozzánk, mintha nemzedékek százainak, az előttünk élt magyarok történelem előtti idők ködébe vesző, legelső őseinktől kiinduló, minden eddig élt magyart magába ölelő üzenete lenne, amely nem csak nekünk szól, de minden ezután születő magyar szívét is célba veszi.

A Himnuszt olvasva az a rejtélyes, megragadhatatlan és behatárolhatatlan valami bontakozik ki a történelem gomolygásából, amit magyarságnak, magyar sorsnak és magyar géniusznak nevezhetünk, azaz az alkotásnak, a teremtésnek, a létezésnek az a formája és minősége, amelyre csak mi magyarok vagyunk képesek – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök kitért arra is, hogy bár minden irányból szárazföld veszi körül Magyarországot, valójában szigetország. Ezeregyszáz éve a magyarok idejöttek, kijelölték szálláshelyüket idegenek között és szorításában. Náluk „méretesebbek” árnyékában berendezték államukat, és kialakították az élet magyar rendjét, amelyet tartunk azóta is, több mint ezeregyszáz éve.

Beszéljük a mindenki más számára érthetetlen nyelvünket, írjuk a mások számára hozzáférhetetlen mélységű és magasságú irodalmunkat, és mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk az országot az európai hullámverésben.

Orbán Viktor kijelentette: mi mondjuk meg, ki jöhet be, ki maradhat itt; ki élhet velünk és ki nem, és mi akarjuk meghatározni azt is, hogyan kapcsolódhat össze az életünk a szomszédainkkal. Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások, és ezt a másságot a magyar kultúra adja.

A kormányfő beszédében üdvözletét küldte a „pannon Veszprém városának”, amely mostantól Európa kulturális fővárosa.

Orbán Viktor hangsúlyozta: mi vagyunk a magyarok, akik nem vagyunk, és nem is leszünk alávalóbbak más népeknél, és a magunk különleges mivoltában is vagyunk legalább olyan jó és tiszteletre méltó nép, mint bármely másik. Minden más a Jóistenre tartozik – tette hozzá.

Meglátjuk, hogy újabb kétszáz év múlva ki marad állva, és mely népeket rostál ki a „történelem ura” – zárta szavait Orbán Viktor Szatmárcsekén.