home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Magyarkanizsa, ahol jó élni és ünnepelni
Fehér Márta
2021.10.27.
LXXVI. évf. 43. szám
Magyarkanizsa, ahol jó élni és ünnepelni

Városnapot ünnepelt a Tisza menti község a múlt héten. Szerdától négy napon át megannyi programmal várta az önkormányzat az érdeklődőket, és bár néhány tervezett műsor elmaradt a járvány miatt, az ünnepségsorozat végére mindenki — szervező és itt élő — közösségi élményekkel gazdagodott.

Még két éve sem élek Magyarkanizsa egyik piciny településén, Tóthfaluban, máris csak elfogultan tudok szólni az itteni ünnepségekről és általában a rendezvényekről. A szervezők mindig mindenkire gondolnak: múltra és jövőre, kicsikre és nagyokra, fiatalokra, öregekre és középkorúakra, a hagyományokhoz ragaszkodókra és a kortárs művészetet kedvelőkre, a sportolókra és a zenészekre, a helytörténet iránt érdeklődőkre, a képzőművészet és a fotó szerelmeseire, a mély beszélgetésekre vágyókra, az alkotó gyerekekre, a jól tanulókra, a kutatókra, az egyházra, a földművesekre — sorolhatnám sokáig. Egy a közös bennük: mindenütt és mindenkor ott van benne Kanizsa lelke. Az egykor itt éltek, az elvándoroltak, a hazatérők, az őshonosak, a nemrég érkezettek és a község tizenhárom településének mindegyike. Az idei városnapi ünnepség sem volt másmilyen: a Népkertben rendhagyó helytörténeti órákat tartottak diákoknak, emléktáblát kapott Dan Ivan Reisinger magyarkanizsai származású grafikusművésznek, Izrael képzőművészete egyik meghatározó személyiségének a szülőháza, a községbeli fiatalok alkalmi műsora után megkoszorúzták a város eredetét jelző emlékművet, Hazatalálás címmel megnyílt Pósa Károly kiállítása a Dobó Tihamér Képtárban, a Művészetek Háza előcsarnokában pedig az Itt szeretek lenni ‒ Kedvenc helyem a településem témára meghirdetett képzőművészeti, irodalmi és fotópályázat nyertes alkotásait mutatták be, Hazajárók címmel pedig Németh Ernő újságíró beszélgetett vendégeivel. Sok olyan embert ismerünk, akinek az élete, sorsa úgy alakult, hogy Magyarkanizsáról külföldre költözött. És szép számban vannak köztük olyanok, akik nem szakították meg a kapcsolatot szülővárosukkal: időről időre visszatérnek vagy rendszeresen hazalátogatnak. A város, a Tisza-part, az itt élő emberek fontosak nekik, és ragaszkodnak hozzájuk. De vannak kívülállók is, hozzánk látogatók, akik különlegesnek ítélik meg településünket. Olyan helynek tartják Magyarkanizsát, ahová érdemes visszatérni, ahol fel lehet töltődni. Ők lehetnek az igazi tükör, hogy mi, itt élők is meglássuk értékeinket szólt a felvezető (a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakról lapunk következő számában olvashatnak), a birkózóakadémián megrendezték a XII. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó-emlékversenyt —, és persze a községi képviselő-testület díszülést tartott, melyen átadták a rangos elismeréseket. A község díszpolgára lett Msgr. dr. Pénzes János nyugalmazott püspök, aki e címet a horgosi plébánosként eltöltött tizenhat évi szolgálatáért és harmincegy évi püspöki tevékenységéért érdemelte ki. Pro Urbe érdemérmet kapott az I. világháború során likai önkéntesek által alapított Velebit település a fennállásának 100. évfordulója alkalmából, valamint a 130 éves Martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Köszönő oklevélben részesült dr. Zapletán Géza plébános, aki 1984 óta teljesített papi szolgálatot Magyarkanizsán a Szent Pál-, majd a Szent Őrangyalok-plébánián, továbbá Kávai Nagy Erzsébet oromhegyesi óvónő és a több mint hetvenéves Magyarkanizsai Egészségház. Juventus Pro Urbe érdemérmet vett át az oromi Pletikoszity Árpád okleveles mechatronikai mérnök, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának doktoranduszhallgatója, aki kutat, tanársegéd a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán, saját vállalkozása van, sőt, a civil szervezetek munkájából is kiveszi a részét. Az oromi Körmöci Regina pedig a község kiemelkedő tanulójaként, a magyar nyelven tanuló legjobb diákként érdemelte ki Felsőzsolca elismerését és pénzjutalmát.


A polgármester a díjazottakkal

A díszülésen kisfilmet vetítettek le a községben megvalósult fejlesztésekről és eseményekről — az összefoglaló is rámutatott arra, hogy az önkormányzat minden rendelkezésére álló lehetőséget kihasználva az összes településre és tevékenységi ágazatra odafigyel. Köszöntőbeszédét Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke azzal a gondolattal és kívánsággal zárta, hogy közösségünk jövőjét továbbra is a szolidaritás, az egyetértés és az összetartás mentén építhessük. Ünnepi felszólalásában Fejsztámer Róbert polgármester úgy fogalmazott, a község napján a tehetséges, talpraesett, szorgalmas, a közösségért áldozatot vállaló emberek kerülnek fókuszba.

— Községünk ünnepnapja nemcsak egy nap a jeles ünnepek közül, hanem valódi ünnep, alkalom, amikor találkozik a múlt és a jövő. Számot vetünk az eltelt egy év eredményeivel, de a terveinkről is beszámolunk. Ünnepnap ez közösségünk minden tagja számára, hiszen közösségünket nem a dátumok, a száraz adatok teszik azzá, ami, hanem az itt élő emberek.

A község napján nyílt meg Magyarkanizsán a Turisztikai Információs Központ, melyről a polgármester kijelentette:

— Az irodaház községi finanszírozásból, községi, pályázati háttérrel jött létre, civil, vállalkozói és önkormányzati hármas összefogásból alakult ki. Nagyon bízom benne, hogy a lakosaink is felismerik ennek az irodának a lehetőségét, mint egy olyan felületet, helyet, ahol bemutathatják a saját szolgáltatásaikat.


Az újonnan megnyílt Turisztikai Információs Központ

Elhangzott, hogy bár nincsenek egzakt statisztikai adatok, Magyarkanizsa 2021-ben nagyon jó idegenforgalmi évet valósított meg, és egyetlenegy olyan vállalkozás sem zárt be, amely az idegenforgalmi kínálatából él. Az irodában helyi termékeket vásárolhatnak a turisták, illetve minden szükséges információt megkaphatnak az itt-tartózkodásukhoz. Újvári Zsombor, a községi tanács idegenforgalommal megbízott tagja elmondta, elsősorban a Grafopak, valamint a Bárka — Együtt Veled Értük Értelmi és Testi Fogyatékosok Érdekeit Védő és Segítő Egyesület gölöncsérműhelyének termékei kerültek a polcokra, továbbá a Recka bolt áruja, a Hello Kanizsa brandet viselő termékek széles kínálata fogadja a látogatókat, és folyamatosan várják a helyi cégek, termelők, kézművesek jelentkezését.

Az iroda hétköznaponként, azaz hétfőtől péntekig 10-től 17 óráig tart nyitva, szombaton 9-től 12-ig, illetve 16-tól 18 óráig, vasárnap pedig 9-től 12-ig. A Hello Kanizsa ingyenesen letölthető mobilalkalmazás szintén a turisták és a helyiek eligazodását segíti.


Ünnepség a város eredeténél

Pósa Károly kiállításának megnyitója

Fényképezte: Puskás Károly

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..