ByeAlex és a Slepp: Menned kéne (feat. Lábas Viki)
Márta Alexről, azaz ByeAlexről már sokat írtam az elmúlt években. Főleg azért, mert ő volt az, akiről sohasem gondoltam volna, hogy jól tud úszni a zenei világ tengerében. Azt hittem, hogy a Kedvesem után szép lassan elfelejtjük. A szólókarrierje mellett lett egy ByeAlex és a Slepp nevű formációja is, illetve más előadókkal is szívesen dolgozik együtt. A lényeg, hogy nem feledkeztünk meg róla, időnként slágerekkel is előáll, és zenét ír más előadóknak — például Gáspár Lacinak, akinek jelenleg is futó dala Az autómban címet kapta.
Alex alig pihente ki magát a mentorkodás után, máris egy vadonatúj számmal állt elő, mely a Menned kéne címet kapta. Ezúttal egy közös munkáról van szó, hiszen Alex a Margaret Island énekesnőjével, Lábas Vikivel együtt énekel. Győrött a dalhoz klipet is forgattak, melyet eddig több mint egymillióan tekintettek meg a YouTube-on.
Kollányi Zsuzsi: Új világ (feat. Dr. Echo)
Kollányi Zsuzsi az utóbbi időben egyszerűen berobbant a köztudatba. Eddig csak úgy ismertük őt, mint Majka vokálosát, viszont nemrégiben jelentős fordulat állt be ez ügyben.
Egy kicsit vicces, de szerintem akkor ismerte meg a szülőhazája, amikor tavaly részt vett a Sztárban sztár című vetélkedőben. Nem sok idő kellett, hogy egy csomóan elkezdjenek érdeklődni utána, ennek megfelelően pedig szinte egyik napról a másikra vált híressé.
A sikerhez az is hozzájárult, hogy a vetélkedő tavaly szeptemberben indult, Zsuzsinak viszont augusztusban jelent meg a Lotfi Begivel és Majkával közösen elkészített, Valahonnan című dala, mely talán az eddigi legjelentősebb a saját nevét viselő számok közül. Ez annyira igaz, hogy az év klipjének járó Comet-gömböt is elvitte.
Szóval a szerzemény sikerét megfejelte egy Sztárban sztár-szerepléssel is, és így már valóban mindenki megtudta, hogy ki is az a Kollányi Zsuzsi. Gondolom, sok előadóval egyetemben ő sem szeretné, ha könnyen feledésbe merülne, ezért is készíthette el az Új világot.
A nyitóképen ByeAlex (fotó: Ocdn.eu) és Kollányi Zsuzsi (fotó: Cdn.blog.hu)