home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Magyar—szerb CSR-konferencia
KISIMRE Ferenc
2013.10.09.
LXVIII. évf. 41. szám
Magyar—szerb CSR-konferencia

Együtt könnyebb! Zajedno je lakše! Ez volt annak a szegedi tanácskozásnak a kétnyelvű jelmondata, amely kifejezte azt a közös elhatározást is, hogy „az összefogás az egyetlen út a fejlődésben”.

Ezt egyébként a kétnapos konferencia megnyitóján B. Balogh Edit, a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért civilszervezet elnöke mondta, amikor több magyar és szerb civilszervezet, kis- és középvállalkozás képviselői arról tanácskoztak, hogy a határon átnyúló közös programokat miként lehet megvalósítani az értékközpontúság és a tolerancia jegyében.

Dobai István atya, a szabadkai Caritas elnöke a résztvevőket üdvözölve a többi között kiemelte, hogy már a két együttműködő szervezet — A Caritas és a Talentum — nevét is érdemes elemezni, hiszen sokat elárulnak viselőjük célkitűzéseiről. A Caritas a tevékeny szeretetet jelképezi, a Talentum pedig a képességet, a tudást testesíti meg. Mindkettőt növelni, gyarapítani kell, mégpedig nemcsak szociális téren, hanem az élet minden területén.

A további felszólalók, köztük Tóth Xénia, a Talentum Alapítvány szakmai vezetője, Ricz Gábor, a Caritas regionális koordinátora, Pavlovszki Róbert, a Kultúra és Identitás Szervezet vezetője, valamint Jójárt Miklós, a Magyar—Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnöke azt szorgalmazta, hogy a határon átnyúló együttműködés révén kell megvalósítani a CSR (Corporate Social Responsibility) elsődleges céljait, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának minél magasabb szintű kultúráját. Ebben játszanak/játszhatnak jelentős szerepet az úgynevezett nonprofit egyesülések és a gazdaságban működő kis- és középvállalatok is. Erre iránymutató példával is megismerkedhetett a konferencia: a BBS szabadkai munkaközvetítő iroda és a Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület hátrányos diákok felzárkóztatására indított projektumát ismertették a résztvevőknek.

***

Csongrád megye székhelyén egyébként „mozgalmas délvidéki” eseményeket jegyeztek az elmúlt hetekben. Egyik belvárosi galériában megnyílt Pusztai Virág doroszlói kötődésű festőművész, televíziós szerkesztő festményeinek tárlata. Ezután a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (dr. Szikora István, Szabó József, Pastyik László) mutatkozott be Szegeden, a Katolikus Ifjúsági Portán, majd a Magyar Tudományos Akadémia regionális kutatócsoportja mutatta be a migráns élethelyzetekről szóló tanulmányát, melyet a délvidéki magyarok és a Vajdaságba települő szerbek vizsgálata során készített. A napokban az újvidéki származású neves népdalénekes, Fábri-Ivánovics Tünde és a zentai kötődésű Fábri Géza kobozművész pedig mintegy 40 anyaországi és délvidéki jelentkezőnek tartott koboz-, ének-, furulya- és hegedűkurzust a szegedi Piarista Gimnáziumban. Mindegyik rendezvény iránt jelentős volt az érdeklődés, mégpedig nemcsak a délvidéki származású, hanem az anyaországi látogatók részéről is.           

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..