home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Magyar kutatócsoport bizonyította, hogy a kutyák is képesek „mentális időutazásra”
MTI
2016.11.23.
LXXI. évf. 47. szám

A kutyák is képesek „mentális időutazásra”, azaz olyan múltbeli eseményekre is képesek emlékezni, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni azokat — igazolták innovatív kísérleteikkel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának tudósai.

A Current Biology című rangos tudományos folyóirat aktuális számában megjelent tanulmányuk szerint a kutyák olyan összetett eseményeket is képesek felidézni, mint például az egyszerűbb emberi cselekvések — írta az MTI-nek elküldött közleményében a kutatócsoport.

„Az emlékezetnek ezt a fajtáját epizodikus memóriának nevezzük, aminek tanulmányozása az állatokban rendkívül nehéz a verbális kommunikáció hiánya miatt. Nem kérdezhetjük meg például váratlanul egy kutyától, hogy emlékszik-e, mit látott ma reggel séta közben. Ezért újfajta módszert dolgoztunk ki, amely lehetővé tette, hogy a kutyák viselkedésükkel válaszoljanak az ilyen jellegű kérdésekre” — idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét.

Első lépésként a kísérletben gazdáik kiképezték a résztvevő 17 családi kutyát a „Csináld utánam!” módszerre. A kiképzés alatt a kutyák megtanulták, hogy a csináld! vezényszóra utánozzák az előzőleg megfigyelt, gazdájuk által bemutatott akciót, például a felugrást a levegőbe vagy egy esernyő megérintését.

„Az ezzel a módszerrel betanított kutyák képesek akár 24 óra elteltével is utánozni az ember által bemutatott cselekvést. Ha így, késleltetve adjuk ki a Csináld! vezényszót, az ahhoz hasonlít, mintha azt kérdeznénk tőlük: Emlékszel, hogy a gazdád mit csinált korábban?” — tette hozzá Fugazza.

A kutatók arra is választ kerestek, vajon képesek-e a kutyák olyan múltbeli események felidézésére, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni ezeket — áll a közleményben.

A kérdés tesztelése végett a kutyákat a továbbiakban arra szoktatták, hogy a gazda által bemutatott viselkedéstől függetlenül mindig lefekvés lesz a feladatuk a korábban megszokott utánzás helyett. Ezt a tréninget addig folytatták, amíg a kutyák már maguktól lefeküdtek a gazda akcióját követően.

A kritikus tesztben a demonstrációt követően a kutyák váratlanul újra a Csináld! vezényszót kapták, amire nem számíthattak.

„Ha a kutyák képesek utánozni az ember viselkedését akkor is, ha nem számítanak ilyen feladatra, akkor ez azt bizonyítja, hogy képesek epizodikus jellegű memóriájukat használni múltbeli cselekvések felidézésére” — hangsúlyozta Pogány Ákos etológus, a tanulmány társszerzője.

A kutatók eredményei az epizodikus jellegű memória használatát támasztották alá, így elsőként adtak kísérleti bizonyítékot arra, hogy a kutyák képesek emberi társuk múltbeli akciójára emlékezni, és azt szükség esetén felidézni.

„Az általunk alkalmazott innovatív módszer lehetővé tette az állatok epizodikus jellegű memóriájának vizsgálatát összetettebb, a mindennapi életben is előforduló cselekvésekre is. Eredményeink alapján a kutyák ígéretes új modellként szolgálhatnak az összetettebb, összefüggéseiben gazdagabb cselekvések kódolásának vizsgálatára az epizodikus jellegű memóriában. Ebben talán az az evolúciós és egyedfejlődési háttér is szerepet játszik, amelynek eredményeképpen a kutyák jelentős része az emberrel közös környezetben él” — vonta le a következtetést Miklósi Ádám etológus, a tanulmány társszerzője, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..