* Építészet… Afrika… Két dolog, mely összeköti önöket. Egyrészt azért, mert mindketten építészek, másrészt, mert nevükhöz fűződik egy ghánai óvoda- és iskolaépület sikeres megvalósítása. Kezdjük talán az elsővel. Mi vonzotta önöket az építészetben, hogyan választották ezt a szakterületet?

N. D.: — Az általános iskolában és a gimnáziumban is inkább a reáltárgyak, azon belül is a fizika-matematika volt az erősségem, emiatt egyértelmű volt, hogy később mérnöki pályára lépek. Ezt árnyalta, hogy mindig is jó volt a kézügyességem, szerettem rajzolni, és a művészetek is vonzottak. Ennek a két érdeklődési körnek szép ötvözete az építészet, mely egyszerre tekinthető mérnöki tudománynak és művészetnek. Én éppen ezt a kettősséget szeretem benne.

Cs. Cs.: — Az építészeti szemlélet nálam természetesen alakult ki a szüleim mellett, akiknek hasonló volt az érdeklődésük. Nem is volt kérdés számomra a pályaválasztás, inkább a képzési forma. Intuitív alkat vagyok, sokkal könnyebben tudtam művészeti, történeti irányból kapcsolódni a szakmához, így megkönnyebbülés volt, hogy a mérnöki képzést kihagyva a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanulhattam építészeti tervezést kiváló oktatóktól.

Cserháti Csinszka

* Folytatva az előző kérdést: Afrika hogyan került a látóterükbe? Mindig is nyitottak voltak a humanitárius akciók irányába, vagy egész egyszerűen kihívásnak tartották egy afrikai tanintézmény felépítését?

N. D.: — Fontos előzmény volt számomra a BME akkori Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéke (ma exploratív építészeti tanszék) által szervezett egyiptomi kutatási program, melyben 2015-ben, majd 2016-ban is részt vettem. Ennek kapcsán találkoztam először a fenntartható építészet fogalmával, mely akkor még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. A kutatás keretében Hassan Fathy XX. századi egyiptomi építész Luxor környéki munkásságát mértük fel és elemeztük, aki a helyi építészeti hagyományokban gyökerező modern építészet képviselője volt Egyiptomban. Izgalmas és inspiráló volt látni, hogy a munkáiban hogyan szintetizálta az évszázadokon át bevált természetes szellőztetési-hűtési megoldásokat, a hagyományos építőanyagok használatát (vályog), az iszlám építészet formakincsét és a modern építészet elveit, esztétikáját. Ennek kapcsán kezdett el érdekelni az, hogy az építészetet mennyire meghatározza a környezete, hogy teljesen más építési megoldások helyénvalóak, és számítanak fenntarthatónak az általunk megszokottól eltérő klimatikus viszonyok között. Hogy a fenntarthatóság nem drága gépészeti rendszerek alkalmazása, hanem inkább a helyi adottságokból fakadó józan és egyszerű, akár évszázadok óta létező építészeti tudás. Emellett a projektum indulásakor, 2016-ban én lelkes, kalandvágyó friss diplomás voltam, tele ambícióval. Meg akartam váltani a világot, és elszántan kerestem a lehetőségeket, hogy olyan projektumokban vehessek részt, amelyek által úgy tudom felhasználni és fejleszteni a szakmai tudásomat, hogy ezzel valakiknek az életét és ezáltal a világot is egy kicsit jobb hellyé teszem. Ha tehát röviden szeretném összefoglalni, akkor az a motiváció, hogy az építészet által valami jót tegyek, összekapcsolódott azzal a vággyal, hogy a megszokottól jelentősen eltérő körülmények között próbálhassam ki magam. Ilyen jellegű feladat viszont ritkán adódik a klasszikus építészirodai praxis keretében, emiatt elsősorban független, önkéntes szervezetek, spontán szerveződések irányában kezdtem keresgélni, és végül személyes ismeretségek, ajánlások révén egy meg nem valósult, kenyai iskolaépítési projektum hozadékaként ismerkedtem meg azzal a csapattal, amellyel aztán az első ghánai iskolán dolgoztunk együtt.

Cs. Cs.: — A MOME EcoLab kutatócsoport tagjaként néhány éven keresztül nyaranta részt vettem magyar, vidéki, mélyszegénységben élő iskolásokkal közös építőtáborban. Ezt a tervezőmunkám mellett csináltam, mert feltámadt bennem, hogy a piaci igények kiszolgálása mellett valami többre is használjam a tudásom. Ebbe a sorba illett bele az afrikai munka is.

Nusszer Diána

* Azt mondják a szakemberek, hogy egy épület nem más, mint a valóság leképezése. Ezt hogyan kell értelmezni? Egy bizonyos épület ezek szerint teljesen más például Afrikában, mint Európában? Hiszen két másféle világról, múltról és jelenről beszélhetünk.

N. D.: — Az építészet valóban mindig egyfajta lenyomata a saját kontextusának, vagyis a nagyon pontos földrajzi helynek, az ott létező/élő kultúrának és a tervezéskor/építéskor jellemző korszellemnek. Emiatt nemcsak a különféle kontinensek vagy országok építészete, hanem egy ország eltérő régiói vagy akár egy település eltérő zónáinak építészete is teljesen egyedi karaktert mutathat. Építész tervezőként ezeknek a nagyon is egyedi adottságoknak az összességére kell ráhangolódnunk ahhoz, hogy a környezetükhöz harmonikusan illeszkedő, azzal szimbiózisban létező épületeket hozzunk létre.

Cs. Cs.: — Építészként gyakran azt érzem, hogy a munka legnehezebb része az ideáktól való eltávolodás, ahogy az újító szándékot a közízlés, a szemlélet, a piaci viszonyok tehetetlenségi ereje visszafogja. A ghánai munka során ezek a dinamikák még kendőzetlenebbül voltak jelen: a gyarmati múltban gyökerező építészeti ízlés, az építőanyag szűkössége, a kivitelezői munka pontatlansága. De a terv iránti lelkesedésünkben ezeket a nehézségeket könnyen vettük, átalakítottuk az elképzelést, ha szükséges volt. Éveken át tartott az építkezés, szintről szintre haladt előre, ezért mindig volt lehetőségünk végiggondolni a következő lépéseket. Csak a nyári szünetekben folyt a munka, év közben birtokba vették az elkészült részeket.

* A ghánai iskolaépítési projektum után már eltelt néhány esztendő, azóta vagy a közeljövőben lettek-e más terveik az Európától délre levő kontinensen, vagy akár másutt a világban?

N. D.: — Szerencsére az első ghánai iskolára összeállt projektcsapattal azóta is megmaradt az együttműködés. Többé-kevésbé ugyanazzal a felállással terveztünk egy újabb iskolát Ghána északi részére, Tamalébe, illetve egy célzottan a nők képzését szolgáló központot is Maliba, Bamakóba. A tamalei iskola már szinte késznek mondható, az osztálytermek megépültek, jelenleg a mosdóblokk építése tart. A bamakói nőközpont a legfrissebb ilyen jellegű munkánk, melyre nagyon büszkék vagyunk. A Malira jellemző építészeti hagyományok és klíma eltérőek a ghánaitól, ezért itt másféle formákkal, megoldásokkal tudtunk dolgozni, ami újabb kihívás és öröm volt számunkra. Jelenleg az épület falazási munkái folynak.

* Elrugaszkodva Afrikától és visszatérve az építészethez: melyek voltak a legjelentősebb munkáik, alkotásaik, valamint milyen filozófia, építészeti stílus vagy látásmód jellemzi önöket?

Cs. Cs.: — Szívemhez közel álló munka a Szakál Ferenccel közösen tervezett biatorbágyi családi ház. Az erősen lejtő telken álló épület egy átalakulóban lévő, volt zártkerti zónában fekszik. Barátságos, jól működő, fenntarthatóan üzemeltethető épület tervezése volt a célunk, és úgy érzem, ez sikerült is. Természetközeli anyaghasználat, korszerű működtetés és időtlenség — ezeket a szempontokat igyekszem leginkább szem előtt tartani.

N. D.: — A legfrissebb megvalósult munka, melyre büszke vagyok, egy Földes Lászlóval a Földes Architects építészirodán belül közösen tervezett családi ház Nagykovácsiban, a Pitypang utcában. Az épület egy fenyőfákkal tarkított déli tájolású lejtőn fekszik, és valójában egy elég egyszerű képlettel írható le: egy két szint magas, hagyományos nyeregtetővel fedett épülettömeg és a déli irányban elé illesztett két szint magas tornác alkotja. A nyeregtetős tömeg magában foglalja az összes lakófunkciót, az elé illesztett tornác pedig azontúl, hogy a belső tereknek természetes árnyékolást ad a déli napfény ellen, egyúttal azok fedett-nyitott kiterjesztése, a családi élet fontos színtere, átmenet kint és bent közt. Az épület erős karakterét a tornácot tartó robusztus pillérek adják. Ezek szigorú rendjét ellensúlyozza a tornác kétszintes terébe ékelődő könnyed fadobozok (egy erkély és egy dolgozószoba) játékos kompozíciója. Azt hiszem, hogy engem elsősorban az az építészet vonz — és a saját munkáimban is erre törekszem —, amelynek legfőbb jellemzője a kortalanság. Amikor az épület nem aktuális divatot követ, hanem egyszerűen és természetesen úgy létezik, illetve úgy illeszkedik a környezetéhez, mintha a helye mindig is ott lett volna. Amikor ránézünk egy házra, és azt érezzük, hogy minden megoldásával és részletével együtt szó szerint helyénvaló.