home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Magyar Tudomány a Vajdaságban
(—)
2013.11.13.
LXVIII. évf. 46. szám
Magyar Tudomány a Vajdaságban

Az idén kilencedik alkalommal került kiírásra a szabadkai Magyar Főkonzulátus és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szervezésében a Magyar Tudományosság a Vajdaságban elnevezésű diákpályázat.

Az idén kilencedik alkalommal került kiírásra a szabadkai Magyar Főkonzulátus és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szervezésében a Magyar Tudományosság a Vajdaságban elnevezésű diákpályázat.

A Magyar Tudomány ünnepi rendezvényeinek keretén belül a délvidéki díjátadásra múlt kedden, november 5-én került sor a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében. Korsós Tamás Magyarország szabadkai főkonzulja ünnepi köszöntőjében úgy értékelte, hogy a beérkezett pályaművek az elődök előtti főhajtás bizonyosságát is jelentik, s örömét fejezte ki, hogy az elmúlt időszakhoz képest érzékelhetően emelkedett a dolgozatok színvonala is. Az idei évben összesen 36 pályázat érkezett be, ebből kilenc az egyetemistáktól, 27 pedig a középiskolásoktól.

A pályázatok leadásának egyik feltétele a kutató diákok mentorálása volt, így a diákokon kívül a felkészítő tanárokkal együtt összesen 83-an vettek részt a dolgozatok megírásában. A győztes fiatal kutatók műveivel a nagyközönség is megismerkedhet majd, ugyanis azokat a Létünk folyóirat fogja megjelentetni.

A rendezvény támogatója volt az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete, védnökei pedig a Forum Könyvkiadó, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, illetve a Magyar Tudományos Akadémia. Míg az előbbi két intézmény könyvjutalmakat ajánlott fel, addig a két kategória első és második helyezettjei egy budapesti kiránduláson vehetnek majd részt, ahol a Tudományos Akadémia meglátogatása mellett eljutnak a Külügyminisztériumba, az Országházba, és számos kulturális rendezvényen is részt vesznek majd.

Lengyel László, az MNT felsőoktatással megbízott tanácsnoka ünnepi felszólalásában kijelentette, hogy az MNT örömmel csatlakozott a pályázat szervezői körébe, hiszen egyik alapvető célkitűzése éppen a tudományközpontúság. Lengyel megítélése szerint a kutatás és a felfedezés örömén túl a pályázat egyik fő mondanivalója abban áll, hogy az ilyen jellegű munkába fektetett energia sosem veszik kárba, az így született pályaművek értékállósága ugyanis biztosított.

Az idei pályaműveket a délvidéki magyar közösség elismert és kiemelkedő egyetemi tanárai bírálták el. Az egyetemisták mezőnyében az első díjat dr. Marijana Kokanović és Bíró Tímea felkészítésével Mrđanov Anita, az Újvidéki Művészeti Akadémia Muzikológia szakának hallgatója nyerte el Gaál Ferenc hozzájárulása Vajdaság kulturális fejlődéséhez a 19. század végén és a 20. század elején című munkájával. A második helyezést dr. Berényi János mentorálásával Czizmadia Helga, a Megatrend Egyetem Bio-élelmiszertermelői karának a hallgatója, valamint Kiss Anita — dr. Utasi Csilla felkészítésével —, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara
Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatója érdemelte ki. A harmadik helyezésért járó elismerést Romoda Renáta vehette át.

A középiskolások közül az első helyezést a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium negyedik osztályos tanulója, Lality Anita nyerte el A színek erkölcsi és érzelmi hatása Szabadka közösségfejlesztésében című dolgozatával, melyet dr. Mészáros Zoltán, Tolnai Varga Piroska és dr. Máté Emese mentorált. A második díjat Petkovics Márta felkészítésével Nagy Kornélia, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulója érdemelte ki. A harmadik helyezést ebben a kategóriában megosztva adományozták a kupuszinai Molnár Máriának, a magyarkanizsai Domonkos Viktornak, a székelykevei Papp Adriannának és a szabadkai Fehér Krisztiánnak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..