home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Magasan a léc felett
Tóth Tibor
2021.11.12.
LXXVI. évf. 45. szám
Magasan a léc felett

Megszokhattuk, hogy a Palics Evezősklubban, az ország kevés nevelőegyesületének egyikében, évről évre magasabbra helyezik azt a bizonyos lécet. Így volt ez a néhány hete befejeződött 2021-es idényben is, hiszen a fiatal versenyzők teljesítették az elvárásokat, és 96 éremmel (25 arannyal, 25 ezüsttel, 46 bronzzal) fejezték be a szezont.

A fennállásának 100. évét tavaly ünneplő egyesület tagjai 17 regattán szálltak hajóba, ebből 13 versenyt Szerbiában, 4-et pedig külföldön (3-at Magyarországon, 1-et Észak-Macedóniában) rendeztek.

— A Palics Evezősklub 30-35 sportolóval foglalkozik, mivel lehetőségeink nem engedik meg, hogy több versenyzőt fogadjunk. Jelenleg 32 tagunk van, az igazolt versenyzők száma 23, a többiek pedig az evezősiskolából kerültek ki, ők a jövő reménységei. Egyesületünk sok szép eredményt ért el az idén, de fájó veszteség is ért bennünket: augusztus végén elhunyt Tomislav Zvekanović, aki hatvankilenc évet töltött a klubban, az utóbbi tízet elnökként. Óriási űrt hagyott az egyesület életében, viszont a munkát folytatnunk kell — mondta Szabó Hangya András, a Palics Evezősklub elnöke.


A Nagybecskereki Ifjúsági Liga versenyen öt érmet lapátoltak össze a palicsi evezősök (a Palics Evezősklub felvételei)

Az év legjelentősebb hazai regattája a belgrádi Ada Ciganliján megrendezett országos bajnokság volt, melyen 15 klub 281 egysége állt rajthoz. A Palics Evezősklub tagjai kiváló eredményeket értek el, hiszen 1 arannyal, 1 ezüsttel és 2 bronzzal térhettek haza a megmérettetésről. A dobogó legfelső fokára a Korhecz Boglárka, Arnold Réka, Teodora Blagojević és Bogosavljev Anna alkotta pionír-négypárevezős egység állhatott, mely az 1000 métert 3:52,67-es idővel teljesítette. Maša Lekić 2 másodperccel maradt le a legfényesebb éremről, aki serdülőegypárban ért másodikként célba. A lányok mellett a fiúk is két érmet szereztek az országos bajnokságon. Ifjúsági kétpárevezősben Rind Roland és Csipak Szergej 6:56,49-es idővel bronzérmet nyert, ami kitűnő eredmény, mivel a palicsi páros a legfiatalabb volt a mezőnyben (Rind elsőéves ifi, Csipak pedig mindössze elsőéves serdülő). Csipak a páros mellett egyéniben is nyert egy bronzot, miután a serdülők döntőjében a Partizan és a Crvena zvezda versenyzője mögött ért 3.-ként célba. Az érmek mellett a palicsi evezősök két 4., négy 5. és öt 6. helyet szereztek, összesítettben pedig a klub a 8. helyen végzett. Fontos kiemelni Csipak Szergejt, aki az észak-macedóniai Strugában megtartott Balkán-bajnokságon junioregypárban az 5. helyen végzett, és természetesen Mačković Martint, hiszen a korábbi palicsi versenyző a tokiói nyári olimpián Miloš Vasić oldalán az 5. helyen ért célba kormányos nélküli kettesben.


A palicsi aranynégyes

2021-ben a palicsi klub öt versenynek lehetett a házigazdája, ami azt mutatja, hogy a Szerbiai Evezősszövetség bízik az egyesület tagjainak szakértelmében, szervezőkészségében.

— A tartományi nyílt bajnokságot immár 59. alkalommal szerveztük meg, három szerbiai kupaverseny rendezési jogát is megkaptuk, és Szabadka nyílt bajnokságának is otthont adtunk. A rangosabb regattákat a szövetség olyan helyszínre bízza, ahol megfelelő pálya áll a versenyzők rendelkezésére. Az országban ilyen pálya csak Belgrádban és a Palicsi-tavon található — emelte ki András.

Az aranynégyes egyik tagja, Arnold Réka négy éve jár evezni.

— Más sportággal foglalkoztam, de azt abbahagytam, és úgy éreztem, hiányzik a mozgás az életemből. Anyukám találta meg számomra az evezést, a palicsi klubot, és jelentkeztem az evezősiskolába. Örökké emlékezetes marad, amikor néhány hónappal ezelőtt a kormányos Bogosavljev Annával, valamint Teodora Blagojevićtyel és Korhecz Boglárkával megnyertük az országos bajnokságot. A siker igazi csapatmunka eredménye, ennek köszönhető, hogy minden riválist fölényesen magunk mögé utasítottunk. Sokáig fel sem tudtam fogni, hogy országos bajnoki címet nyertünk. Nagyon szeretünk magyarországi regattákra járni, mivel ott talán nem is az eredményesség szerepel az első helyen, hanem inkább a barátkozást és a kiváló hangulatot emelném ki. A következő évben a pionír korosztályból a serdülőbe kerülök, azaz a versenyeken már 2 kilométert kell evezni. Ennek ellenére a sikerekről nem mondok le, szeretnék minél több érmet szerezni.


A kalocsai és a mohácsi versenyeken szerepelt palicsi csapat

Bugár Vivien egy éve evez, de már ennyi idő is elég volt számára, hogy megszeresse ezt a természet közeli sportágat.

— Apukám javasolta, hogy próbáljam ki. Én egy kicsit szkeptikusan indultam el, úgy voltam vele, biztosan nem fog tetszeni, végül azonban megtetszett. Nagyon különleges sportágról beszélünk, mivel az alapozást kivéve minden a vízen történik. Fontos az összehangolt csapatmunka, és kiemelném a klubban lévő kitűnő társaságot, mely a siker egyik kulcsa. Úgy érzem, sokat fejlődtem a téli alapozás és az idei versenyek során. 2022-ben én is egy kategóriával feljebb lépek, de igyekezni fogok minél jobb eredményeket elérni.

A versenyzőkkel három szakember dolgozik. Nikola Kujundžić az egyetlen fizetett edző, járandóságát részben Szabadka városa, részben pedig az országos szövetség fedezi. Nikola a hosszútávfutástól a kerékpározásig több sportágat kipróbált, és minden versenyzőjéből igyekszik kihozni a maximumot. Az evezősiskolában Đurašević Kornélia foglalkozik a legkisebbekkel, ő tanítja meg nekik az alapokat, szeretteti meg velük az evezést. Kornélia és Nikola között Kozma Deniszhez kerülnek a gyerekek, aki összekötő kapocs az evezősiskola és a versenyzői csoport között.

A Palics Evezősklubot Szabadka költségvetéséből tartják fenn, az egyesület bizonyos összeget kap, melyet megpróbál úgy beosztani, hogy elég legyen a klub fenntartására, a hajók felújítására és a versenyekre való eljutásra. A hajók átlagéletkora harmincöt év, az utóbbi öt évben nem volt lehetőség újak vásárlására.

— Öt évvel ezelőtt a város Mačković Martinnak vett egy szkifet, azaz egypárevezőst, legutóbb pedig az országos szövetségtől kaptunk egy tizennyolc éves négypárevezős hajót, melyre úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére, hiszen ki tudja, mikor juthatunk megint ilyen szép és nagy hajóhoz. Szerencsére vannak gyerekek, akik érdeklődnek az evezés iránt. Nevelőegyesület vagyunk, hiszen a középiskolát végzett fiatalok 30-30%-a Magyarországon és Szerbia nagyobb városaiban folytatja tanulmányait, nekünk az itthon maradottakból kell olyan evezősöket faragnunk, akik tovább haladnak az elődeik által kitaposott úton — mondta András.

A jövőbeli elképzelések felől érdeklődve a klubelnök elmondta, hogy állandóan nagy tervekkel néznek az újabb idény elé. Az érmek számát illetően hasonlóan eredményes idényt várnak, valamint legalább öt rangos versenyt szeretnének rendezni, ezek közül kiemelkedik a LX. Vajdasági Nyílt Bajnokság, melyet méltón ünnepelnének meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..