Margit 15 évesen halt mártírhalált. Pogány apja nem tudta eltéríteni a keresztény hittől, ezért ő maga jelentette fel leányát. Margitot elfogták és börtönbe vetették, majd lefejezték. Magyarországi kultusza a tatárjárás után alakult ki, amikor IV. Béla király Margitnak nevezte el Istennelk ajánlott leányát.
![]()
Ez a nap a len és káposztavetés ideje. Számos vidéken retkes Margitnak nevezik, mivel a retketmagot is jó volt ezen a napon a földbe szórni. A retkes Margit napi retek nem odvasodott meg. A hagyomány legyes Margitként is emlegeti. Ezen a napon tilos volt kinyitni az ablakot, hogy ne menjenek be a legyek, amelyek aztán őszig a szobában maradtak (Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel). Lehett védekezni a Margit-napi legyek ellen, nevezetesen, szét kellett szórni a szántóföldről hozott földet, mivel azt nem szerették a legyek. Tyúkültetésre az egyik legalkalmasabb nap az év folyamán. Időjósló napnak is tartják. Medárdhoz hasonlóan Margit napján is ha esik az eső, negyven napig nem áll el. Esős Margit napon gyér lesz a dió és a mogyorótermés.
Antiokheiai Szent Margitot fial leányként ábrázolják, liliommal – a tisztaság és szüziesség jelképével. A várandósok és a szülő nők védőszentje.
![]()