Nyolcadikos voltam, amikor a tanév kezdetén éktelenül viszketni kezdett a fejem. Szinte állandóan kaparóztam. Semmi rosszra nem gondoltam, hiszen nagyon meleg volt a szeptember és az október is, nekem meg akkoriban még igazán dús, sűrű hajkoronám volt, meg hát tizenhárom-tizennégy éves voltam, ráfogtam a hormonokra meg arra, hogy biztosan jobban izzadok, azért viszket állandóan a fejbőröm… Mígnem aztán egy napon, amikor sokadszor nyúltam a fejemhez, az ujjaimmal kitapintottam és elcsíptem egy apró, sötétbarna élősködőt. Ekkor csapott belém a felismerés: tetves vagyok! Emlékszem az érzésre: elöntött a víz, az ájulás kerülgetett, és éreztem, hogy egy világ dől össze bennem. Mi lesz most? Gyönyörű, dús, derékig érő hajam volt. És az első, ami belém hasított, hogy akkor most „tüsire” kell vágatnom. Mert ennyit tudtam akkor a fejtetvességről: hogy aki elkapja, annak tövig vagy nagyon rövidre vágják a haját, és hogy ilyesmi csak a „piszkos” gyerekekkel fordulhat elő. Remegve mondtam el a szüleimnek, de szerencsére anyu hallani sem akart a hajvágásról, ő már tudta, hogy hosszú és nehéz folyamat lesz, de néhány hét és sok-sok órányi fésülés, na meg persze többfajta különleges sampon megteszi majd a hatását.

Hogy mi történt ezután, arra már csak halványan emlékszem, de tudom, hogy nemcsak az én hajamat „kezeltük”, hanem az egész családot, és persze fertőtlenítettük az ágyneműinket, a játékainkat, még a szőnyeget is. Még ma is bennem van az a tanácstalanság, az a kétségbeesés, vajon hogyan lehetséges, hogy én, ÉN elkaptam a fejtetvességet. Mert ahogyan akkor, úgy ma is sokan azt hiszik: a fejtetvességet csak azok kaphatják el, akik rossz higiéniás körülmények között élnek, akik elhanyagolják a tisztálkodást. Csak sejtem egyébként, hogy valószínűleg néhány héttel az iskolakezdés előtt, egy nyári táborozáson sikerült összeszednem az aprócska „albérlőimet”, azt viszont mára már jól tudom: a tetű nem válogat — sem iskolázottsági szint, sem tisztálkodási szokások, sem szociális körülmények, de még csak bőrszín vagy nemzeti, faji hovatartozás alapján sem.

— A fejtetvesség sajnos még mindig tabutéma, ma is, a XXI. században, és számos tévhit terjeng ezzel kapcsolatban — mondja Samira Ćurtić, a Szabadkai Egészségház védőnői szolgálatának főnővére. — A leggyakrabban a három- és tizenkét éves kor közötti gyermekek kapják el, tehát elsősorban a napközisek, óvodások, illetve az általános iskolások. A tetű egyébként egy néhány milliméteres parazita, mely kezdetben átlátszó, majd a vérrel táplálkozva barnás színt ölt. A tetűt tehát nem nehéz felismerni, viszont gyakran előfordul, hogy a szülők, az óvónők, de még a védőnők sem biztosak abban, hogy amit a gyerek fején látnak, az korpa-e vagy serke. Sajnos gyakran előfordul, hogy elküldenek hozzánk gyerekeket fejtetvesség gyanújával, pedig valójában „csak” korpáról van szó. Sok olyan betegség, állapot létezik ugyanis, amely fokozott korpásodást idéz elő a fejbőrön a gyermekeknél, és ezt első látásra könnyen össze lehet téveszteni a serkékkel. Tudni kell azonban, hogy amíg a korpát nagyon egyszerűen, akár az ujjunk hegyével eltüntethetjük, illetve egyszerűen „lefújhatjuk” a hajról, addig a serke „tapad” a hajra, és csak a két körmünkkel összecsípve, csipesszel megfogva tudjuk lehúzni a hajszálról. A serke egyébként szürkés, tojásdad alakú, míg a korpa fehér, és szabálytalan, szögletes alakja van. Maguk a tetvek körülbelül két hónapig életképesek, de ezalatt több mint kétszáz serkét tudnak lerakni. Egy hét után kelnek ki a tetvek, és két hét után már újra képesek tojásokat rakni. Ezért is fontos mielőbb hozzáfogni a kiirtásukhoz, és néhány hét után meg is kell ismételni a folyamatot.

Nagyon fontos, hogy ha valakinél bebizonyosodik, hogy tetvességgel áll szemben, akkor az egész családot kezelni kell. Ráadásul fertőtleníteni kell az ágyneműt, az ágyakat, az autósülést, és minden olyan felületet, amelyhez a fertőzött személy hozzáérhetett.

— Léteznek samponok, krémek, valamint egy poralapú termék is, melyet a hajra kell szórni, a gyermek úgy fekszik le este, és reggel bármilyen, korábban is használt samponnal kell megmosni a haját. Hangsúlyoznom kell, és ezt általában a dobozokon is feltüntetik, hogy 7—14 nap múlva az egész folyamatot meg kell ismételni. A legjobb eredményt akkor tudjuk elérni, ha a „kémiai” módszert fizikaival kombináljuk: azaz ha a tetűirtó samponok mellett elővesszük a hajkefét is. Sokan emlékeznek rá, hogy léteznek olyan fésűk, amelyek fogazata nagyon sűrű — ilyenre van szükség ebben az esetben, mert ezzel lehet a legkönnyebben eltávolítani a serkéket. Kemény feladat, de elengedhetetlen. A legjobb, ha leterítünk egy tiszta, fehér lepedőt a földre, és a gyereket megkérjük, hogy hajoljon fölé, majd úgy fésüljük kisebb tincsekre bontva, kitartóan és folyamatosan a haját, hogy az összes serkét el tudjuk ilyen módon távolítani. A folyamat befejeztével az a legjobb, ha a lepedőt is kivisszük a házból, eldobjuk, vagy kirázzuk, majd azonnal kifőzzük. Mindent meg kell tennünk, hogy a tetveknek ne legyen esélyük tovább szaporodni. Amit fontos tudni: a tetvesség nem bélyeg, nem kell tragédiaként felfogni. Igen, kellemetlen, és amíg meg nem szabadulunk tőle, addig nem kell közösségbe menni. De tudni kell, hogy a tetvek semmiféle betegséget nem terjesztenek. Legfeljebb annyi történhet, hogy a folyamatos vakarózástól elfertőződnek a sebek a fejen, így ezt is külön kell majd kezelni. De NEM csak a rossz szociális körülmények között élők kaphatják el a tetvességet, és NEM csak azok, akiknél odahaza a higiéniás feltételek hagynak némi kívánnivalót maguk után. Sőt, azt kell mondanom, hogy a tetű sokkal jobban meg tud kapaszkodni a tiszta hajban, így ha „választania kell”, előbb telepszik meg a frissen mosott, tiszta hajban, mint abban, amelyiket néhány napja nem ért víz. Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy nem szabad kicsúfolni valakit, ha kiderül róla, hogy elkapta a fejtetvességet. Ezt egyébként a felnőttek is nehezen fogadják el. Mi, védőnők minden tanév elején bejárjuk az óvodákat, az általános iskolákat, átnézzük a gyerekeket, és ha kell, segítünk a szülőknek a fejtetvesség ellen vívott harcban. Gyakran előfordul azonban, hogy a szülő dühösen hív fel bennünket, és számonkéri rajtunk, miért mondtuk mi az ő gyermekére, hogy elkapta a fejtetvességet, hiszen ők nem élnek koszban, ők tiszták, mindent megadnak a gyereknek… És olyankor mi újra meg újra elmagyarázzuk, hogy a tetű egyáltalán nincs tekintettel az iskolai végzettségre, az anyagi helyzetre, a tetűt csak az érdekli, hogy jóllakjon.

A védőnői szolgálat tagjai tavaly szeptemberben és októberben is bejárták a szabadkai óvodákat és iskolákat. 24 átalános iskolában 8772 tanuló közül 114-nél találtak fejtetvességet, valamint 3974 óvodáskorú gyermek közül 12-nél. A fejtetvesség tehát egyértelműen jelen van napjainkban is, viszont pánikra semmi ok, hiszen korszerű termékekkel és egy nagy adag kitartással könnyedén orvosolható a gond.