Bevallom, első találkozásunkkor fogalmam sem volt, ki ő. Aztán, amikor rájöttem, persze rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne egy interjút készíteni vele... Erre azonban mindeddig nem került sor. A legendás Bojtorján együttes vezetőjét most végre felkértem, és a minap — a délutáni sziesztáját félbeszakítva — örömmel vállalta a beszélgetést.

* Én mindjárt a közepébe vágnék! Vannak olyan terveitek 2018-ra, amelyek az eddigi esztendőkben még nem valósultak meg?

— Valóban a dolgok közepébe vágtál, minden előzmény nélkül...

* Igen, az előzményeket majd utólag...

— Ez jó. Én arról vagyok híres, hogy mindig vannak terveim. Amit nagyon akarok, azt általában meg is valósítom, így volt ez a Bojtorján-koncerttel is. Több mint huszonöt évig nem játszottunk, aztán egy reggel felkeltem, láttam egy DVD-t az Eagles együttesről, melynek tagjai sokáig nem voltak együtt, aztán újra sikeresen összeálltak. Ekkor azt mondtam, hogy akkor mi is tegyünk félre mindent, és szervezzünk egy koncertet, huszonhét év után újra.

* A közönség is ugyanaz volt, mint huszonhét éve?

— Ezt nem lehet biztosan tudni. Van egy Facebook-oldalunk, ez bizonyos forgalmat mutat, mi azonban lényegében minden különösebb reklám nélkül rendeztünk telt házas, pótszékes koncertet a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Ez nagyon jól sikerült. Szerintem a közönség nagyjából ugyanaz lehetett, mint régen, mert ahogy néztem a hozzászólásokat a Facebookon, mindenki azt írta, hogy a koncert erejéig visszatért a fiatalkora. Mi egy „alvó” együttes voltunk, habár a dalaink végig működtek: nagyon sokan nem is tudják, hogy amit énekelnek, az Bojtorján-dal. Nem is beszélve a karácsonyi albumunkról, mely harmincnégy éve jelent meg, viszont még mindig kapható, és veszik is. Mondhatom, hogy ez az album a karácsonyi zenei irodalom része lett. Követem a rádiókat, és mindenütt hallani egy-egy dalt erről a lemezről az ádventi időszakban. Több, Kárpát-medencében sugárzó rádiót is hallgatok, és időről időre beleütközöm valamelyik számunkba. Ezek tehát továbbra is élnek. De, ugye, te arról kérdeztél, hogy mi a tervem meg a jelenem, ezért elmondom, hogy én producer-menedzser típusú ember vagyok, az utóbbi években több produkciót is támogattam, illetve hoztam létre. Most szintén nagy munkában vagyok, ám egy kicsit átmentem a filmvilágba, és ott próbálkozom. Túl sokat nem beszélhetek erről, habár az egyik filmet már forgatjuk.
 

* Tehát 2018-ban elsősorban filmeket várjunk?

— Igen. Együtt dolgozom Andorral (Vörös Andorral — a szerz. megj.), aki a Bojtorján zeneszerzője volt, ő is benne van a produkcióban. Ez más, mint a zenekarozás, és ez most nagyon izgat engem.

* Mindig nyitott voltál a kísérletezésre? Egyáltalán kísérletezés ez, vagy mindig közel állt hozzád a filmvilág, csak nem foglalkoztál vele ennyit?

— A szervezés mindig közel állt hozzám, egészen fiatal korom óta. Most készül rólunk egy könyv, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága adja ki, és egy történész-kutató írja. Nagyon pontosan, levéltári adatok alapján ír, tehát olyan kötet lesz, amelyben minden úgy lesz leírva, ahogyan az megtörtént, levéltári dokumentumokkal alátámasztva. Találtunk érdekes, régi dokumentumokat, melyekből látszik, hogy én már húszévesen milyen kemény voltam — a nevemhez méltóan —, hiszen a papírokból kiderült, hogy akkoriban valamiféle összetűzésbe keveredtünk a kommunista hatalommal... Utólag érdekes erről olvasni.

* Erre rá is szerettem volna kérdezni, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban is felléptetek, pedig tudjuk, hogy azért annak idején nem volt egyszerű kijutni oda, illetve egyáltalán külföldre...

— Burgaszban játszottunk, ott volt egy fesztivál, de nem fesztiválzenekarként, hanem a gálaműsor keretében léptünk fel ’82-ben. Ez egy nemzetközi rendezvény volt, leginkább a szocialista országok területéről érkeztek zenekarok. Ott látott bennünket egy amerikai menedzser, és meghívott Amerikába, mert volt egy fesztiválja, és szerette volna, ha azon fellépnénk. Ott voltak az Interkoncert emberei, mely iroda ezzel foglalkozott. Nem számítottunk „veszélyes” zenekarnak, nem fűződtek hozzánk balhék, mint bizonyos rockzenekarokhoz, ezért nem is volt semmi gond. Mivel küldtek nekünk amerikai meghívót, megkaptuk a vízumot is, könnyen kiengedtek bennünket. Ebből a fellépésből lett aztán a többi.

* Világsztárokkal álltatok színpadra. Van, akivel sikerült baráti kapcsolatot kialakítani?

— Nagyon jó viszonyt ápoltunk például Johnny Cashsel. Világsztárokkal egyébként nehéz kapcsolatot tartani, és az embernek sokszor igazából nincs is ehhez kedve, mert a sztárokat nagy stáb veszi körül, és ezek a munkatársak igencsak meggátolják a közvetlen kapcsolattartást. Johnnyval volt a legjobb élményem, hiszen többször is felléptünk ugyanazon a fesztiválon, beszélgettünk, ajándékba adtuk neki az egyik lemezünket, ha jól emlékszem, a Csavargódalt, még bakelitként. Egyszer aztán eljött Budapestre, és elmentem abba a hotelbe, ahol megszállt, volt ott egy kis találkozó. Azt hittem, meg sem fog ismerni, ám amikor odamentem hozzá, intett, és azt mondta: Várj, nem fogod elhinni, amit mondok! A nevemen szólított, Viktornak hívott (a Győzőt Viktornak is mondják), és azt mondta: Amikor elfáradok otthon, a ti lemezeteket teszem fel, hogy kikapcsolódjak.

* Azért ez nagyon nagy elismerés...

— Azóta is él bennem az emléke. Sok sztárral léptünk színpadra, az akkori nagyokkal. Éppen ma beszéltem erről Andorral, hogy mi azokkal álltunk egy színpadon, akik megalapították a mai rockzenét: Jerry Lee Lewisszal, Carl Perkinsszel, Roy Orbisonnal, Johnny Cashsel. Elvis Presley is köztük van, vele azonban csak azért nem léptünk fel, mert amikor Amerikában jártunk, ő már nem élt.

* Említetted, hogy menedzsertípus vagy. Vannak olyan fiatal tehetségek, akikkel szívesen foglalkoznál? Van olyan, akire felfigyeltél?

— Tehetségek mindig vannak, viszont lemezt ma már sajnos nem lehet eladni. Sokkal inkább a Facebook-os, YouTube-os feltöltések a menők. Beszálltam egy-két projektumba, ezekből nem lett világsláger, viszont sikeres, minőségi produkciókról beszélünk. Ezek olyan CD-k, amelyeket az én szervezésemben adtak ki néhány évvel ezelőtt. Manapság azonban ezt már nem lehet úgy csinálni, mint régen. Ma már bárki kiadhat lemezt, otthon elkészíti, felveszi, csakhogy senki sem veszi meg.

* Van olyan fiatal előadó, akit szívesen ajánlanál az emberek figyelmébe?

— Most egy kicsit „hozzátok” beszélek: Rúzsa Magdi. Őt egy nagyon nagy tehetségnek tartom, hiszen egy igazi egyéniség: ha megszólal egy dal, még ha először hallom is, tudom, hogy azt Rúzsa Magdi énekli. Az utóbbi időben nem nagyon találkoztam olyan előadóval, aki így ki tudja használni azt a népszerűséget, amelyet a tehetségkutató tévéműsor által szerzett. Voltak ott mások is, ám valamiért nem tudtak fennmaradni. Például ha Oláh Ibolya valamit elénekelt, én el voltam ájulva a hangjától. Ő is egy született tehetség, tálentum, de sajnos nem tudta ezt kamatoztatni. Ezen a pályán nem könnyű megmaradni. Rengeteg olyan percemberke van, aki egy dal erejéig a csúcsra kerül, aztán mégsem marad ott. A mai fiatalok ezeken a tehetségkutató versenyeken — melyeket most már nem szeretek, be kell vallanom — valakit utánoznak. Nincs igazi egyéniségük. Nagyon sokan vannak, egy ideig sokat szerepelnek, de aztán valahogy nem születnek a saját dalok. Valami külföldi nevet választanak, én meg röhögök, hogy most ezzel mit akarnak. Azt hiszik, azzal majd nagy sikert aratnak a nagyvilágban, ha angol nevük van, és angolul énekelnek, ahelyett, hogy magyarul tennék ezt? Hát nem tudom... Nekem éppen ezért tetszett Rúzsa Magdi. Egy egyéniség a csajszi. (Nevet.)

* Amikor nem dolgozol, mivel töltöd az időd? Van olyan egyáltalán, amikor nem dolgozol?

— Világéletemben szabad foglalkozású voltam. Mindig akkor dolgoztam, amikor volt mit csinálni. Ilyen szempontból most is van munkám. Bevallom, délutánonként le szoktam feküdni, két-három órát alszom, mert reggel már négykor felkelek, és pörgök. Nem nagyon hajtom magam, most azonban elég sok a teendőm ezzel a filmmel, emellett ott van az egyetem, ahol dolgozom, aztán szervezem a kulturális életet a fiataloknak, illetve kórust és tánccsoportot is, ezekhez értek. Nem nagy tevékenység ez, viszont szívesen csinálom. Szervezem a könyvvel kapcsolatos ügyeket is, továbbá tervben van egy életrajzi dokumentumfilm elkészítése az együttes életéről, ez is bőven lefoglal. Nem unatkozom.