home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
MAdT 2023. felhívás – a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenötödik Tábora
2023.05.24.
LXXVIII. évf. 21. szám
MAdT 2023. felhívás – a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenötödik Tábora

Színjátszást, rendezést kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokat várunk idén nyáron is Zentára, a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenötödik Táborába, a MAdT-ba, amely 2023. július 6–13-ig tart. A tábor elsősorban azoknak a fiataloknak kínál (15 éves kortól) tartalmas feltöltődést, akik a Vajdaság különböző pontjain működő színjátszó társulatoknak már tagjai, vagy – ha még nem azok – szívesen kapcsolódnának be egy-egy csoport munkájába.

Az idei évben is 4 csoportban 35 fő részvételével zajlik majd a tábor.

Képzettség, előtudás nem szükséges, csak jókedv, és a szerepbe lépés varázsára való nyitottság.

Ha szívesen próbálod ki magad más bőrébe bújva, ha szeretsz játszani, ha vonz a színpadra lépés lehetősége, ha tudod, hogy előadást szeretnél készíteni a csapatoddal a következő évadban, itt a helyed! A tábor amatőr rendezőknek és a dramaturgia iránt érdeklődőknek is szól. Gyakorlottaknak éppúgy, mint kezdőknek – felső korhatár nélkül!
A MAdT tábor a színházról, az alkotás szabadságáról és a kitartó munkáról szól. Olyan szakemberek lesznek az oktatók, akiktől érdemes színházat tanulni.

A következő NÉGY csoportba lehet jelentkezni:

— RENDEZŐI CSOPORT – azoknak a fiataloknak, középkorúaknak és időseknek, akik rendeztek már amatőr előadást, és úgy érzik, szívesen tanulnának a szakmáról annak érdekében, hogy a legközelebbi előadás készítése során szembejövő akadályokat könnyedebben ugorhassák át; és azoknak, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy ezen a területen is kipróbálják magukat.
18 évestől idősebb jelentkezőket fogadunk. (max. 7 fő)

— DRAMATURGIA ÉS SZÍNHÁZELMÉLET CSOPORT – azoknak, akik szívesen megismerkedhetnek a klasszikus és kortárs dramaturgiák elméletével és gyakorlatával, mert mindig is érdekelte őket, hogy mitől működik egy jelenet, mitől üt igazán nagyot egy fordulat, vagy nem hagyja őket nyugodni, hogy mitől hat rájuk olyan zsigerien vagy épp felszínesen egy előadás. Az oktatók szándéka, hogy a csoportvezetőket, rendezőket is segítsék a tervezett/készülő produkciókban, ezért előzetes egyeztetés alapján szívesen beépítik a munkafolyamatba a kiválasztott drámákon/szövegkönyveken való munkát. 16 évestől idősebb jelentkezőket fogadunk. (max. 8 fő)

— 2 SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT – a színjátszás szerelmesei intenzív műhelymunkára számíthatnak, ahol elmerülhetnek a szerepalkotás rejtelmeiben, és fejleszthetik, bővíthetik, csiszolhatják a színpadi jelentéthez nélkülözhetlen színészi eszköztárat. Jelentkezni 15 éves kortól lehet. (max. 10-10 fő)

A csoportfoglalkozásokon kívül további szakmai és csapatépítő programelemekkel készülünk a résztvevőknek: reményeink szerint már hagyományosan idén is kilátogatunk a Tanyaszínház próbafolyamatára, csapatépítő játékokat játszunk, beszédtechnikázunk, közösen énekelünk, fény- és hangtechnikázunk stb. A kísérő programelemek ugyanúgy a tábor hasznos szakmai részei, mint ahogyan a csoportmunkák is: célja a kapcsolatépítés és a színházi alkotómunka minél szélesebb körű megismerése, a hozzá kapcsolódó kompetenciák fejlesztése, így minden csoport munkájának fontos kiegészítője, minden táborozó részvételével zajlik.

Oktatóink 2023-ban:

A rendezői csoport vezetője:
• MEZEI KINGA – rendező, színművész

A dramaturgia és színházelmélet csoport vezetői:
• GÓLI KORNÉLIA – dramaturg
• OLÁH TAMÁS – teatrológus, dramaturg

A színjátszó csoportok vezetői:
• DÉVAI ZOLTÁN – színművész, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója

• MÉSZÁROS GÁBOR – színművész, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója

Beszédtanár:
• LŐRINC TÍMEA – színművész, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának beszédtanára

Jelentkezési határidő: 2023. június 15., csütörtök

A jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik ki.

A tábor költségeihez való hozzájárulás díja 8000 dinár, melyet a tábor első napján készpénzben lehet befizeti.

A tábor ideje alatt a résztvevők a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban teljes ellátást (napi három étkezést és szállást) kapnak.


Partnereink a tehetséggondozásban: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ (Zenta); Zentai Magyar Kamaraszínház (Zenta). 
 

A tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénye

Szervezők: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet • Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

Bővebb információ:

Guci Mónika – 069/5541-216 • szinjatszas@vmmsz.org (VMMSZ)

Virág Kiss Anita – 062/566-213 • kissanita91@gmail.com (VMMI)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..