home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Luca, Luca, kitty-kotty…
Szakáll Laura
2021.12.13.
LXXVI. évf. 49. szám
Luca, Luca, kitty-kotty…

Szent Lúciát vagy Lucát az V. század óta tiszteli a kereszténység. A szűz és vártanú a középkorban is közkedvelt volt, számtalan festőművészt is megihletett. A szembetegségben szenvedők és a vakok védőszentje.

Lúcia előkelő családból származott, a Római Birodalomban született 283 körül. A súlyos beteg édesanyjával Szent Ágota sírjához látogatott. Az asszony felépült, majd Lúcia álmában megjelent Szent Ágota, aki közölte vele, hogy saját hitével is meggyógyíthatta volna az édesanyját. A szent megígérte a lánynak, hogy szüzességéért és szeretetéért nagy dicsőségben részesül Siracusa, Lúcia szülővárosa. Lúcia megkérte az anyját, hogy ne adja férjhez, a hozományát pedig a szegényekre fordította. Vőlegénye ezt nem nézte jó szemmel, kereszténységgel vádolta a lányt, akit a bíróság elé hurcoltak. Nyilvánosházban akarták megbecsteleníteni, de nem tudták megmozdítani a testét. Kegyetlen kínzások után megölték, kardot szúrtak a torkába.

A téli ünnepkörben fontos szerepet tölt be Luca napja. December 13-a a Gergely-naptár bevezetése előtt az év legrövidebb napja volt. Ehhez számtalan hiedelem, népszokás fűződött. Elődeink ilyenkor megjósolták a következő évi termést, de az egészséggel vagy a párválasztással kapcsolatos jóslatok is kötődnek Luca-naphoz.

Napjainkban már valószínűleg nem készül Luca-szék, hagymakalendáriumból sem igazán jósolnak az emberek, de Luca-búzát szinte minden családban vetnek vagy vásárolnak, mely később a karácsonyi asztalt díszíti. Emellett a Luca-pogácsa hagyománya is él.

A Luca-napi szokásokról dr. Silling Léda néprajzkutatóval beszélgettünk.

— Ehhez a naphoz régóta hiedelmek fűződnek. Korábban, a kalendárium megváltozása előtt ez volt az év leghosszabb éjszakája. Ekkor pogácsát sütünk. Régen egybe egy tollat tettek, és ha ez a toll megpörkölődött, betegséget jelentett. A másik szokás szerint pénzt tettek a pogácsába, aki ezt megtalálta, arra jövedelmező év várt. Lucától karácsonyig tizenkét nap van, ez a kezdőnapja többféle jóslásnak. Férjjósláshoz is kapcsolódhat, régen ugyanis a lányok cédulákra felírták a fiúk nevét, egyet üresen hagytak, a párnájuk alá tették, és mindennap egyet a tűzbe dobtak. Az utolsó cédula mutatta meg, ki lesz a vőlegényük. Ha az üres maradt utoljára, az arra utalt, hogy a következő évben nem lesz vőlegényük. Az időjárásra is jósoltak. Lucától karácsonyig megfigyelték a napokat reggel, délben, délután és este. Ebből következtettek arra, milyen lesz a következő év hónapjaiban az időjárás. Diókalendáriumot is használtak, tizenkét darab fél dióhéjba sót szórtak, és amelyik kiszáradt, abban a hónapban szárazságra lehetett számítani. A hagymakalendáriumnál is félbe kell vágni a hagymát, a tizenkét fél hagymára sót tenni. Ez a diónaptárhoz hasonlóan működött. A Luca székét Luca napjától készítették hét- vagy kilencféle fából, fém használata nélkül. A karácsonyi éjféli misén felálltak rá, és meglátták, kik a boszorkányok. Dologtiltó nap is december 13-a. Nem szabad varrni, hímezni, mert nem tojnak a tyúkok. Ehhez kapcsolódott egy szokás Sopron és Zala megyében, hogy mentek a fiúk, énekelték a Luca, Luca, kitty-kotty versikét, hogy köszöntsék az ünnepet.


Fotók forrása: Internet

* Mikor terjedtek el a Kárpát-medencében a Luca-napi szokások, hiedelmek, dologtiltások?

— A szent tisztelete nagyon régi hagyomány. Nemcsak nálunk, a Kárpát-medencében, hanem egész Európában, sőt, azon túl is kapcsolódnak hozzá szokások, fáklyás felvonulások, Skandináviában például gyertyákat raknak a Szent Lúciának öltözött lányok hajába. Nagyon régi hagyomány nálunk a Luca, a katolikus vallással együtt honosodott meg. Régen sokkal több minden kapcsolódott hozzá. Ez már kopik, de még jó, hogy emlékszünk rá. A militicsi templomban van egy szobra is Szent Lucának. Szerintem az az egyetlen vajdasági szobra.

* Mely Luca-napi szokások maradtak fenn?

— A Luca-napi búza, melyet ekkor kell elültetni. Ha kicsírázik, kizöldül, szép dísze lesz a karácsonyi asztalnak, és azt jelzi, hogy jövőre jó búzatermés lesz. Nem csak a családok ültetik, a piacokon is megtalálhatjuk. Ez a hagyomány továbbélését, megmaradását mutatja. Pogácsát is sütnek ezen a napon, de a férjhez menéssel és az időjárással kapcsolatos jóslatok már nem jellemzőek. Lehet, hogy egy-két családban még ez is él, de nem annyira jellemző, mint a korábban felsorolt dolgok. Luca-széket sem láthatunk már, abból is csak néhány maradt meg a múzeumokban.

Luca-pogácsa

Hozzávalók: 60 g finomliszt, 1 élesztő, 0,5 liter tej, 1 ek. cukor, 1 csipetnyi só, 125 g margarin, 3 tojássárgája, 1 pohár tejföl.

Elkészítése: A tálba szórjuk a lisztet, hozzáadjuk a csipetnyi sót. Beleöntjük a cukros tejben felfuttatott élesztőt, hozzáadunk két tojássárgáját, az olvasztott margarint és a tejfölt. Ha úgy látjuk, hogy a tészta felvenne még egy kis lisztet, adjunk hozzá egy keveset. Alaposan meggyúrjuk, majd meleg helyen egy órán át kelesztjük. Kinyújtjuk, kiszaggatjuk, megkenjük a maradék tojássárgájával. Magokat szórunk rá. Egy, esetleg több pogácsába pénzérmét tehetünk, melyet előzőleg tisztítsunk meg. 200 fokon sütjük.

Szakáll Laura felvétele
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..