Akkor az ORJUNA és a SRNAO tört-zúzott Dobroslav Jevđević utasítására, most pedig más néven, de ugyancsak magukat „nemzeti”-nek nevező ifjúsági szervezetbe tömörülők teszik ugyanezt, akik a hamis patriotizmus, a mítoszokon, a legendákon alapuló, a sosem úgy történt, hazugsággal átitatott múlt mentén visznek országszerte félelmet az emberi szívekbe, lelkekbe, a nappalokba és az éjszakákba.

Okkal és joggal botránkozunk meg a kettős mércén és a kizárólagosságon, a pszichológiai terror e durva változatán, annak üzenetén, melyet e téren az elmúlt időszakban át- és megéltünk, tapasztaltunk, melyről oly sokan oly sokat tudnának beszélni. A pofonok fájnak, az igazságtalanság még jobban. Áldozatai vagyunk nyelvtől, vallástól függetlenül mindannyian mi itt élők az évezredes emberi sorsnak, melyben a legtöbb esetben az irigység, a gyűlölet és a türelmetlenség a felperes és az ítélkező, a megtámadott másság, józanság, tisztánlátás és az őszinte, igaz gondolat pedig az alperes. Évtizedek, sőt évszázadok óta ez az olcsó hazafiasság ad oly sokszor érvényesülési, felemelkedési lehetőséget azoknak, akik az elnyomottakban, az alulmaradtakban, a többségiből valami ok folytán kisebbségivé lettekben csak és kizárólag a bűnbakot keresik. Ez a közhangulat ver szét ablakokat és kirakatokat, firkál gyűlöletkeltő, a másságot a halálba küldő feliratokat, tesz tönkre emberi egzisztenciákat és sorsokat, okoz testi és lelki sérülést mindannyiunknak. S lám, milyen gyarló az ember: egy idő után már jómagunk is csak fásultan vesszük hírét az újabbnál újabb eseteknek, a közállapot, a közbiztonság rohamos romlásának, s lassan mi is már csak legyintünk, és úgy vélekedünk minderről, mint egykoron a költő Desbarreaux: tant de bruit pour une omelette.

Talán ezért robbant be úgy ebbe a megcsömörlött és megfárad közhangulatba és közvéleménybe a Magyar Szó közelmúltbeli tudósítása, mint a Shoemaker–Levy 9 nevű üstökös becsapódása 1994-ben a Jupiterbe.

A bíró Szabadkán ítéletet mondott. A bíró, akinek nevét nem ismerjük, akinek a feladata az objektív, tények mentén való ítélkezés és az igazságtevés, megtette azt, amit a lelkünk mélyén már mindannyian évek óta vártunk.

A szabadkai bíró ugyanis hivatalból mondta ki, s ítéletében megerősítette az újvidéki ítélőtábla egykori tanácselnökének, Nikola Tabakovićnak szinte napra pontosan kilenc évtizede kinyilvánított verdiktjét, hogy az erőszakot, uszító gyűlöletet és az ártó türelmetlenség erejét alkalmazó támadók végeredményben a „hazug hazafiasság köpönyegébe burkolódzva a legbrutálisabb és a legvandálabb tettekre ragadtatják magukat, lábbal tiporják a legelemibb emberi jogokat, s a gyűlölködés magvát hintik szét a megértés és a megnyugvás helyett; elkeseredést s gyűlöletet teremtve”.

Ezt mondta ki a Szabadkai Felsőbb Bíróság tavaly év végi ítéletével, erről szereztünk tudomást a múlt héten az esetet megíró Magyar Szóból. Úgy véljük, ez az ítélet nemcsak a bűnre sújt le végre a törvény erejével, hanem mutatja, hirdeti és bizonyságát adja az igazság győzedelmes útjának, a jogállam regimentjének is.

Bíró úr/asszony, mint egykoron elődeink az eszmebarikádokon Nikola Tabakovićnak, úgy most minden meghurcolt, megalázott nevében mi, a jog uralmát óhajtó, igazságot akaró kései utódok üzenjük, hogy ne féljen, s tisztelettel és hálával szorítjuk meg a kezét.