- Fényképezte: Szabó Attila

Épp október 13-án, a vajdasági magyar mozgókép napján fejeződik be Budapesten a Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen az idén először megszervezték a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválját. Ennek keretében a képzőművészeti, zenei, irodalmi, színházi stb. műfajok művelői mellett bemutatkozhattak a filmes alkotók is az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Gyulai Várszínházban, valamint a Szegedi Ifjúsági Ház Belvárosi Mozijában. A határon túli magyar filmek bemutatója kapcsán a műsorfüzet bevezetőjében a következőket olvashatjuk Siflis Zoltán filmrendezőtől: ,,A Biennále filmes programja azt a régóta elfogadásra váró tényt bizonyítja és igazolja, hogy az anyaországon kívül is van magyar játék-, dokumentum- és portréfilmkészítés, hogy a szükséges anyagi támogatás hiányában is, gyakran kényszerű megszakításokkal ugyan, de számos kis filmgyártó műhelyben létezett és máig létezik határon túli magyar filmművészet. E program nem adhat teljes képet a külhoni kortárs magyar filmművészetről, csak ízelítőt az elmúlt évek terméséből. Megismerhetjük, hogy milyen témák foglalkoztatták/foglalkoztatják az alkotókat, milyen életérzés jellemezte a vajdasági, erdélyi, a felvidéki, a muravidéki és a kárpátaljai magyarságot az elmúlt években, évtizedekben. Válogatásunkkal tükrözni kívánjuk a külhonban és a többségi népekkel együtt élő nemzettársaink közérzetét, az őket körülvevő valóságot, a kisebbségi magyar sorsot. Első budapesti bemutatkozásunknak szimbolikus jelentősége is van: részesei lehetünk és vagyunk az egyetemes magyar filmművészetnek, filmes közösségnek.'
* Hogyan került sor arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal mintegy háromhetes rendezvénysorozatán, a Biennálén a vajdasági magyar filmalkotók is jelen legyenek?
- Ez több évtizedes munkám és tapasztalatom hozadéka, hogy beválasztottak a szakmai tanácsadók körébe (Bicskei Zoltánnal és Hajnal Jenővel egyetemben), és ott hangot adtam annak a véleményemnek, meggyőződésemnek, hogy ha lehetnek határon túli magyar színházi és zenei napok, akkor a filmkultúrának is szorítsunk végre helyet ezen az összművészeti rendezvényen, hiszen a külhoni kortárs filmalkotók és filmek, rendszeres magyarországi bemutatkozási lehetőség hiányában (mivel a szakma egyrészt elismer, másrészt pedig lesajnál bennünket) kevésbé ismertek az anyaországban. Noha a filmjeink szinte kivétel nélkül valamiféle koprodukcióban készülnek el, s ennek az egyezménynek egyik előfeltétele, hogy a kész alkotást valamelyik tévés csatorna (általában az MTV és a Duna Televízió) műsorára tűzze. De ezek a bemutatkozások rendszertelenek, s nemigen épülnek be a köztudatba. Most a Biennálén a vajdaságiak három nap alatt 7 játékfilmmel és csaknem 30 dokumentum- és portréfilmmel vettek részt. Igaz, hogy a továbbiakban kétévente tervezik megrendezni a külhoni magyarság kulturális fesztiválját, de ez a mostani, ez az első történelmi pillanat jégtörés, amely - reméljük - újabb fejezetet nyit a vajdasági magyar filmgyártásban. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a főváros, a metropolisz most példát mutatott arra vonatkozóan is, hogy mire kellene nekünk, magunknak is odafigyelnünk.
* Egészen pontosan mire gondolsz?
- Hát például arra, hogy regionális szinten nekünk is lehetne időnként ehhez hasonló szemlét tartanunk. A saját közönségünknek a saját munkáinkat bemutatni, de persze az sem lenne rossz, ha más, kisebbségi sorsban élő műhelyek tevékenységével, alkotók opusával is megismerkedhetnénk, hogy tudnánk, milyen egy erdélyi, egy felvidéki, egy kárpátaljai magyar filmesnek lenni. Történelmi korokat és korszakokat kielemezni, egy-egy témát felvezetni, kifürkészni a jeles filmrendezők, operatőrök, forgatókönyvírók műhelytitkait, rálesni a politikai háttéreseményekre... Talán így kaphatnánk egy izgalmas és tanulságos keresztmetszetet a határon túli magyar kisebbség léthelyzetéről, nemzettudatáról, sorskérdéseiről, ,,európaiság”-áról.
* Hát nem ezért vannak (többek között) az ún. művészmozik?
- Annak idején, amikor kardoskodtam a szabadkai Art Mozi megalakulása mellett, erre gondoltam, hogy lesz végre egy olyan hely, ahol nem időnként, hanem rendszeresen vetítik majd a vajdasági magyar filmeket. És nemcsak a játékfilmeket, hanem a dokumentum- és portréfilmeket is! És nemcsak hetente egy alkalommal, hanem folyamatosan repertoáron lesznek, hogy aki este nyolckor nem tud betérni a moziba, az délelőtt tízkor is láthassa. Vagy aki nem tud hétvégén mozizni, az mehessen hétközben is... Külföldön ezt már régóta így csinálják: berendeznek egy kényelmes, kellemes légkörű, meleg és barátságos klubhelyiséget, s modern technikai eszközökkel (most már vannak, ugye, számítógépek, meg DVD-k!) egész nap filmeket pergetnek, körforgásos módszerrel. A mozilátogató (s ez a rendszer nem tömegfüggő!) bármikor beléphet a ,,szentély'-be, mint például egy képtárba, s egyedül vagy többedmagával fél-egy órára kikapcsolódhat a hétköznapok szürkeségéből. Nekünk sajnos nincsenek még ilyen füstmentes, emberbarát környezetű klubjaink. A moziink kopottak, barátságtalanok, dohos szagúak, s naponta egy-két filmet vetítenek, általában az esti órákban... A filmnek mostanában ugyanúgy harcolnia kell a nézőkért, mint ahogyan a könyvnek az olvasókért. Jelenleg a ,,dobozélmény' tartja fogva az embereket: a tévé és a számítógépes mozizás. Külföldön már mindenütt törekszenek a globális filmes szerverek és videotárak megalakítására, mert ebben látják a jövőt. (Más kérdés, hogyan lehet így megvédeni a szerzői jogokat.) Én hiszek abban, hogy egyszer megint lesznek filmszínházaink és még lesz ünnepe a filmnek.
* Ha már itt tartunk... Október 13-a ugyancsak a Te ötleted alapján vált a vajdasági magyar mozgókép napjává. Az idén mit láthatunk a vajdasági filmtermésből ezen a napon?
- Háromnapos gazdag műsorral rukkolunk ki Szabadkán, Zentán és Zomborban. Október 12-én délelőtt a zentai Művelődési Házban az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt Csodakarikás című magyar mesefilm vetítésével kezdjük a programot. Délután a Zentai Alkotóházban egy jelentős szakmai tanácskozásra kerül sor, melyre meghívtuk Babiczky László filmrendezőt, az MTV archív szakosztályának a vezetőjét. A tanácskozás témája az operatív értékmentés, azaz a filmek és a képek digitális archiválása. E téren nagyon nagy hiányt kell bepótolnunk. Az elmúlt 35 évben ugyanis mintegy 800 magyar nyelvű dokumentumfilm készült el, de azt sem tudjuk, hol vannak. Nagyjából ugyanez a helyzet a portré- és játékfilmjeinkkel is. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben már összegyűlt egy tettre kész kis csapat, amely azon fáradozik, hogy összegyűjtse egy Vajdasági Magyar Filmes Breviárium adatait, de ez a munka eltart még egy darabig. A pénteki nap a Filmetűdök estjével zárul, amelynek keretében több kisfilmet bemutatunk. Másnap, október 13-án Szabadkán megkoszorúzzuk Lifka Sándor köztéri szobrát, valamint Zomborban Bosnyák Ernő síremlékét. Október 15-én, hétfőn pedig a szabadkai Városi Könyvtárban Vicsek Károly: Késdobáló c. játékfilmjét nézhetik meg az érdeklődők. Rendezvényeink támogatója a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság.
* Végül: szerinted milyen a jó, értékes film?
- A jó film nem biztos, hogy művészfilm, de a fordítottja is igaz: a művészfilm nem biztos, hogy mindig jó. Számomra az a szép, az az értékes, ami igaznak hat. Ami megérint tartalmilag és formailag is. Ami filmélményt nyújt. Ami nem közhelyekben fogalmaz, hanem egyedi. Ami észrevétlenül ejt rabul mondanivalójával, és kibillent a sztereotip gondolkodásmódból. Nem kell, hogy megválaszoljon minden kérdést, de nyisson ablakot egy belső világra. Rombolja le a hamis illúzióimat, és építsen ki bennem egy új életérzést - belső harmóniát és békét.