home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Lemezbörze Budapesten — trendkövetőknek és gyűjtőknek egyaránt
Salvai Ramona
2018.09.13.
LXXIII. évf. 36. szám
Lemezbörze Budapesten — trendkövetőknek és gyűjtőknek egyaránt

Manapság teljesen természetes, hogy a világ bármely pontján jelenjen is meg a kedvenc zenekarunk, előadónk legújabb lemeze, egy-két kattintással pillanatok alatt a birtokunkban tudhatjuk.

Ugyanígy olyan ritkaságokra is könnyedén rátalálhatunk, amelyek néhány évtizede (vagy csak egy-két éve) még elérhetetlennek tűntek. A modern technológia, az internet meg az iTunes csodálatos, az viszont talán még inkább az, amikor kedvenceink alkotásait fizikai valójukban is a kezünkben tarthatjuk.

                                       

Aztán persze ott van az a nem mellékes szempont is, hogy a lemez, a lemezvásárlás és a birtoklás pozicionál. Stílusba sorol. Ha egy huszonéves, kora harmincas, sőt, ha egy tizenéves bakelitlemezt vesz, az általában stílusjegy is, mely a vásárló szándékán kívül is csoportba sorol. Ha csak egy-egy darabot vásárol, feltehetően a kedvenceitől választ. Ha gyakoribb látogatója a lemezboltoknak, akkor ezzel azt is üzeni, hogy ellent tud mondani az aktuális trendeknek, értékeli a hagyományt, és a kollektív emlékezetünk meghatározza a napjait. Akarva vagy akaratlanul, a lemez szimbólummá vált, egy olyan elemmé, amely éppúgy hozzátesz vásárlójához, mint egy ruhadarab vagy kiegészítő.

Persze a fiatalok körében kialakult érdeklődés következtében a gyűjtők sem szorulnak háttérbe. A piac minden igényre nyitott. A lemezvásárlás ilyen módon újra (és sokadik) virágkorát éli, mi pedig összegyűjtöttünk a szép számú budapesti lelőhely közül öt olyat, ahova mindenképp érdemes benézni kincsvadászó körutazásunk során.

 

Laci bácsi lemezboltja

Budapest talán leghíresebb lelőhelye a több mint tízezer, többségében használt hanglemezt számláló gyűjtemény Laci bácsi lemezboltjában. A bőséges választék szinte bármely zenei kategória rajongói számára gazdag kínálattal kecsegtet. Rock, blues, beat, metal, jazz, jazzrock, progresszív, oldies, filmzene, népzene, latin, pop, disco stílusban egyaránt kutathatunk. A teljes készlet a bolt honlapján is megtalálható, így rendelésre is van lehetőség. A külföldi börzékről való beszerzés által számos ritkasággal bővül a kínálat. Az eladáson kívül Laci bácsinál kis- és nagylemezek felvásárlásával is foglalkoznak.

Cím: Budapest VII. kerület, Kertész u. 42. 1073
Nyitvatartás: H—P: 12.00—19.00, SZ: 9.00—13.00, V: zárva
Honlap: http://hanglemezek.hu/

 

Wave

A Wave 1989 óta megszakítás nélkül működve várja az indie, az alternatív és a rock rajongóit. Minőségi és gazdag LP-, valamint CD-kínálatán kívül például pólók forgalmazásával, illetve koncertjegyek értékesítésével is foglalkozik. Ezenkívül pedig időnként különféle eseményeknek is otthont ad a bolt. Szervezett már zenekari születésnapi bulit, dedikálást és kiállítást is. A Wave 2010 óta vesz részt a Record Store Day nemzetközi kezdeményezésében. Ennek keretében minden évben a lemezboltok napján akusztikus minikoncertekkel várják az érdeklődőket.

Cím: Budapest, Révay köz 1. 1065
Nyitvatartás: H—P: 11.00—19.00, SZ: 11.00—15.00
Honlap: http://www.wave.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wave.hu

 

Musicland

A Musicland 1997-ben a József körúton kezdte meg működését, jelenleg pedig az Almássy téren található a lemezbolt. Kínálata 2000 óta webáruházában is elérhető. A CD-k, DVD-k és hagyományos LP-k mellett pólók, zenei könyvek között is böngészhetünk. A hagyományos kategóriákon kívül a filmzene is szélesíti a kínálatot. A Musicland is részt vesz a Record Store Day rendezvénysorozatában, emellett pedig több dedikálás, valamint egyéb zenei események helyszíne is volt. Honlapján folyamatosan frissülő lista érhető el az aktuális kínálatról, és e-mailben is tájékozódhatunk. A hely atmoszférája miatt megéri személyesen érdeklődni.

Cím: Budapest, Almássy tér 8. 1077 (bejárat a Tivadar utca felől)
Nyitvatartás: H—P: 11.00—19.00, SZ—V: zárva
Honlap: http://www.musicland.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/musicland.hu/

 

Lemezkuckó

A Lemezkuckó 1986-ban nyílt meg. Kínálata zenei stílustól függetlenül tartalmaz CD-ket, DVD-ket, LP-ket, video- és audiokazettákat, valamint zenei könyveket, sőt, hangoskönyveket is. Használt és új termékeket egyaránt forgalmaz. Webáruháza több százezres készletet ígér, a lemezek többsége nyilvánvalóan nem érhető el közvetlenül a boltban, viszont megrendelhető. Ezen a honlapon könnyen tájékozódhatunk. A Lemezkuckó az egyedi igényekre, a külön beszerzésre is nyitott, továbbá koncert- és színházjegyek értékesítésével is foglalkozik. Apró hely — nagy lehetőségekkel.

Cím: Budapest VII. kerület, Király u. 67.
Nyitvatartás: H—P: 10.00—18.00, SZ: 10.00—13.00, V: zárva
Honlap: http://lemezkucko.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/Lemezkuckó-CD-bolt-és-webáruház-176017745743791/

 

Newport Records

A Newport Records különleges színfolt az egyébként sem szegényes budapesti lemezboltkínálatban. Az üzlet készlete ugyan nem hatalmas, viszont említésre méltó, hiszen esetenként ritka és régóta vágyott bakelitekre is rábukkanhatunk. Főleg a jazz, a beat, a rock és a folk kategória rajongóinak kedvez, valamint a francia zenei gyűjteménye is jelentős. A bolt tulajdonosa, Bálint Ferenc lemeztisztítást is vállal.

Cím: Budapest VI. kerület, Teréz körút 8. (az Oktogonnál)
Nyitvatartás: 14.00—18.00
Facebook: https://www.facebook.com/NEWPORT-RECORDS-114020741980274/

(Forrás: a boltok hivatalos webes felülete)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..