home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lelki feltöltődés egész évre — búcsú Doroszlón
Fehér Márta
2021.09.15.
LXXVI. évf. 37. szám
Lelki feltöltődés egész évre — búcsú Doroszlón

Szeptember 8-án Kisasszony napját, azaz Szűz Mária születésnapját ünnepli az egyház. Már Kisboldogasszony előestéjének ünnepén megtelt a Délvidék központi búcsújáró helye, a doroszlói Szentkút, a Segítő Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhely. Az ünnepi szentmisére tömegesen érkeztek a zarándokok egész Vajdaságból.

Egy évvel ezelőtt mindenki nagyon izgult, hiszen a doroszlói szentmise végén jelentették be, hogy az Úrangyala elimádkozása után kihirdetik az új szabadkai megyés püspököt. Püspökségének első évfordulóján az egyházmegye akkor kihirdetett új főpásztora, Slavko Večerin köszöntötte a Kisboldogasszony-napi szentmise előtt a megjelenteket.

— Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon a nagymise után hirdették ki, hogy őszentsége Ferenc pápa engemet nevezett ki a Szabadkai Egyházmegye új püspökének. Köszönöm az imáitokat, és kérlek benneteket, imáitokkal továbbra is kísérjetek. Mária oltalma alatt állni e világi zarándok életünkben azt is jelenti, hogy jó úton haladunk az üdvösség felé. Ahogyan Mária életében Isten csodákat művelt, a hit zarándokútján mi magunk is felismerjük a kegyelem csodáit, melyeknek köszönhetően számtalan pillanatban erősebb tudott lenni bennünk a krisztusi ember, mint a kísértés. Ahogyan Mária életében a hite teljességre jutott a mennyei boldogságban, úgy törekszünk azt mi is elnyerni, az ő példájából és közbenjárásával. Ez a buzgóság hozott ide mindannyiunkat.

A szentmisét Felföldi László pécsi megyés püspök mutatta be. Prédikációjában arról beszélt, hogy senki sem pótolhatatlan, hiszen mindenki Istentől kapott egyedi küldetéssel érkezik erre a világra.

— A mai ünnep, Mária születése az életünk legkülönlegesebb üzenetét hordozza: hiszen ha egyszer valaki megértette, hogy mekkora csoda a saját megszületése, Isten különleges műve, akkor alázattal és tisztelettel megáll saját élete előtt, és azt mondja: köszönöm. Ahogyan Isten Máriát egy gyönyörű üzenettel, feladattal küldte ebbe a világba — és mi nagyon hálásak vagyunk, hogy ő erre igent mondott hittel, szeretettel —, ugyanúgy kivétel nélkül minden embert Isten egy olyan egyedi üzenettel, egy olyan speciális szeretettel küldött ebbe a világba, amelyet senki más nem tud elmondani, és nem tud átadni, csak mi magunk, rajtunk keresztül jut el embertársainkhoz. Úgy szoktuk mondani, hogy nincsen pótolhatatlan ember. De azt a szeretetet, jóságot, emberséget, amelyet Isten ránk bízott, hogy a magunk szolgálatával átadjunk, azt senki más nem tudja megtenni. Akár a családban vagyunk, a családi életben, akár ha élethivatásunk máshová szólított. Ha szenvedés ér bennünket, bajba kerülünk, láthatjuk, miért történik: azért, mert valaki nem fogadta el Istentől az életének a hivatását.

— Nagy öröm az, amikor az ember találkozik egy másik emberrel. Különösen nagy öröm, hogy sokan találkozunk itt egymással, és bízom abban, hogy a Jóistennel is — mondta Verebélyi Árpád címzetes prépost, a doroszlói kegyhely igazgatója az ünnepi püspöki mise végén a zarándokokat köszöntve. Külön köszönetet mondott a pécsi megyés püspöknek, hogy elfogadta a meghívást annak ellenére, hogy az LII. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus folyamatban van Budapesten, és mégis vállalta, hogy a délvidéki magyarsággal, ezzel a hívő közösséggel együtt ünnepeljen. Házigazdaként köszönetet mondott a megjelent papságnak és közéleti személyiségeknek is. A világi elöljárók között köszöntötte dr. Kaizinger Tibort, Magyarország szabadkai főkonzulátusának első beosztott konzulját, Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Jerasz Anikót, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökét, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség képviselőit, dr. Pásztor Bálintot, a szabadkai városi képviselő-testület elnökét, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjét, dr. Úri Emesét és Ökrész Rozáliát, a VMSZ köztársasági képviselőit, illetve tartományi képviselőinket: Kovács Károlyt, Csikós Lászlót, Dubac Évát, valamint Kern Imrét, Szabadka alpolgármesterét, Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa község polgármesterét, Újhelyi Nándort, Törökkanizsa Képviselő-testületének elnökét, Zombor vezetőségének megjelent tagjait, Péter Istvánt, a Dunatáj egyesületnek, illetve Pelt Ilonát, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének az elnökét.

— Az őseinkre való visszatekintés és annak a mai megélési formája mindig fontos, hiszen egy értéket próbál továbbörökíteni, ezért nagy szeretettel köszöntjük körünkben a Szent György Lovagrend tagjait. Köszönjük a szentmise élő közvetítését a Pannon Televíziónak és a Mária Rádiónak, mert így az idősek és a betegek is átélhetik a szentmisét. Köszönöm a zentai Jézus Szíve-plébánia Musica Sacra kórusának és a kvartettnek a zenei közreműködését, a ministránsoknak az asszisztenciát, és külön köszöntöm egyetlen katolikus gimnáziumunk, a Paulinum diákjait, élükön Miocs József atyával. Én mindig nagy tisztelettel tekintek egy csoportra, melynek az érdemeit sosem lennék bátor vállalni, ők pedig a gyalogos zarándokok. Isten hozta őket! Amikor belegondolok abba, hogy Moholról meg Adáról jönnek gyalog! Nagyon tudom őket becsülni, és a Jóisten adjon sok-sok lelkületet a gyalogos zarándoklathoz, melyet vállalnak, akár Kupuszináról, Szilágyiról — ezt az utat így, ebben a formában járták meg azok a testvérek, akik előttünk éltek, tehát a mi őseink. Természetesen azoknak is örülök, akik azt mondták, hogy Uram, én ezt a napot felajánlom neked! Annyi dolgunk van, biztosan mindenki tudna mondani három vagy négy okot, ha nem százat, hogy miért nem tudott volna itt lenni, de mégis félretette ezt a sok-sok okot, és azt mondta, Uram, ezt a napot a sok feladat mellett mégis neked adom!

A szentmise záróáldása után az Oltáriszentség-körmeneten vehettek részt a hívek. Fontos az Oltáriszentség előtti jelenlétünk, nemcsak ünnepelni, hanem hívő lélekkel követni azt a titkot, amelyet az Oltáriszentségben ünneplünk, amihez ez a titok ad erőt fogalmazott Verebélyi Árpád.

Vastag Zsófia, Višnjić Маrgit, Csipak Mária és Gönci Erzsébet Hódegyházáról érkeztek. Reggel 5-kor indultak, hogy odaérjenek az ünnepi szentmisére, illetve előtte meggyónhassanak és imádkozhassanak.

— Majdnem minden évben eljövünk, és kérjük a Szűzanyát, hogy segítsen bennünket ebben a nehéz, vírus okozta helyzetben. Nem tudunk hová fohászkodni, csak a Szűzanyához és az Úr Jézushoz. Reméljük, hogy meghallgatást kapunk — mondta Zsófia.

— Vigyázzon a családomra, csak erre kérem a Szűzanyát — fogalmazott Margit.

— Azért imádkozom, hogy az ember túltegye magát a magányon, egyedül vagyok, a gyerekek külföldön. Meg csak egészség legyen — magyarázta Mária.

— Én is egyedül élek, kértem a Szűzanyát, hogy nagyon vigyázzon a külföldön élő gyermekeimre, mindannyiunkra — sorolta Erzsébet.

A doroszlói kegyhely nemcsak ezen az ünnepen, hanem egész évben várja a híveket.


Fotók: Dinovizija

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..