Megint elmúlt egy év, és megint itt a december 31-e. Amikor az optimisták megünneplik az új év kezdetét, a pesszimisták pedig az óév végét. A lényeg, hogy ünnepelünk. Megindulunk az éjszakába letáncolni a karácsonyi pulykasültet, oroszsalátát és csokis süteményt.
Amikor december elején elkezdjük tervezgetni, hol is töltsük a szilvesztert, sokan a tévénézés mellett döntenek. Aztán olyanok is akadnak, akik ilyenkor elutaznak egy wellnesshétvégére, és vannak, akik csak kiállnak a ház elé eldobni néhány petárdát (ezzel halálra rémítve az utca kutyáit), majd megisznak egy pohár pezsgőt, és lefekszenek aludni. Aztán ott vannak a bulizni vágyók — és azért, ismerjük el, ez a nap a legtöbb embernek a szórakozásról, nevetésről, táncról szól. Minden egy picit hangosabb, mint egyébként, és minden egy picit több, mint az év más napjain. Hangosabb a zene, hangsúlyosabb a smink, csillog a ruha, flitterekbe és ezüstös, aranyos ragyogásba burkolóznak a városlakók. Álarcot öltünk, boát tekerünk a nyakunkra és kalapot nyomunk a fejünkbe. Ezen a napon nincs lehetetlen és oda nem illő. Lehet bolondozni, kiabálni az utcákon, „nem szól ránk a házmester”.
De mibe is öltözzünk ezen a napon? Semmiképpen ne farmerbe, azt hordhatjuk máskor is. Nem árt jól a szekrény mélyére túrni, és előhúzni azt a kis, fekete, flitteres miniruhát, amelyet megvettünk egyszer, de soha nem volt rajtunk, mert nem volt rá alkalom, hiszen az Oscar-gálára sajnos az idén sem kaptunk meghívást. Minél jobban csillog, annál jobb. Lehet tarka, egyszínű, fodros, csipkés, a lényeg, hogy látványos legyen. Egy őrült estéhez őrült ruha dukál. Ha megvan a megfelelő darab, kereshetünk hozzá kiegészítőket, hiszen rajtuk áll vagy bukik a siker.
Neccharisnya vagy élénk színek a lábunkra, jót mutatnak a kalapok vagy egy boa is, idézzük meg a harmincas évek kabaréinak világát. A vicces, színes szemüvegekkel, parókákkal szintén felélénkíthetünk minden bulit.
A „bevállalósabb” hölgyeknek íme egy remek sminktipp is erre az estére. Nem bonyolult, és biztosan nagy sikerünk lesz vele. Nem kell hozzá más, mint egy neccharisnya. Ezt húzzuk a fejünkre. Az olvasó most megdöbbenhet, de mindenkit meg kell nyugtatnunk, hogy nem bankrablásra biztatjuk önöket. Egyszerűen csak ez a legegyszerűbb módja a smink elkészítésének, hiszen a harisnya nem mozdul el. De használhatunk hozzá csipkét vagy bármilyen más textildarabot is, mely áttetsző mintázatú. A harisnyával a fejünkön már nincs más dolgunk, mint hogy a fantáziánkat és a kedvenc színeinket használva kiszínezzük a harisnya lyukait. Ezzel a módszerrel egy pikkelyszerű festést kapunk, mely eredeti, és biztosan sok elismerő pillantást, bókot gyűjtünk majd be a buliban. Azért arra is figyeljünk, hogy a színek valamennyire harmonizáljanak a ruhánkkal is. A visszafogottabb partikirálynőknek elég a járomcsont és a szemöldök környékére felfesteniük néhány kockányi felületet ezzel a módszerrel, így az egyszerű smink is izgalmassá válik, a bátrabbak pedig nyugodtan alkalmazzák homlokon, a szem körül, egy vagy két oldalán az arcnak.
Ne feledjük tehát, szilvesztereste mindent szabad, semmi sem túl sok és semmi sem túl hangos. Ne legyünk önmagunk ezen az egy napon, persze a szó legjobb értelmében. Bolondozzunk egy picit. Próbáljuk meg elengedni magunkat, és táncoljunk át az új évbe extrém sminkben csillogva!