home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
Legyen a zene mindenkié!
Farkas Zsuzsa
2007.01.31.
LXII. évf. 5. szám
Legyen a zene mindenkié!

Megyeri Lajos átveszi az oklevelet dr. Szöllősy Vágó László főtitkártól - Szabó Attila fotójaIlyennek képzeltem mindig is a vérbeli művészeket. Mint amilyen Megyeri Lajos. Testestül-lelkestül. Valami nagy-nagy belső izzással a lelkükben. Akiknek az, amit tesznek, élet és halál kérdése. Ami...

Megyeri Lajos átveszi az oklevelet dr. Szöllősy Vágó László főtitkártól - Szabó Attila fotója

Ilyennek képzeltem mindig is a vérbeli művészeket. Mint amilyen Megyeri Lajos. Testestül-lelkestül. Valami nagy-nagy belső izzással a lelkükben. Akiknek az, amit tesznek, élet és halál kérdése. Ami nélkül nem érdemes élni. Ilyennek a hűségüket, a kitartásukat, a csökönyös ragaszkodásukat ahhoz a földhöz, amelyből vétettek, azokhoz a gyökerekhez, amelyekből kinőttek. Mert tudják: gyökér nélkül a fa is kihal, nem növeszthet lombot. Ezért is óriási tévedés minden olyan hatalom, amely homogenizálni akar, elmosva a nemzeti kultúra jegyeit. Építeni, jól építeni, csak a saját alapjainkra lehet, a saját magyar kultúránkra, mondta, miután - mint az indoklásban áll - a délvidéki kultúra terén végzett több évtizedes áldozatos munkájáért a Magyar Kultúra Napja alkalmából átvette a magyar Életfa Díjat.
Zeneszerzői munkásságának fő ihletője természetesen a magyar népdal, melyet Kodály kősziklának nevez, és amely hagyományőrző szerepe révén ősi, keleti múltunkról ad hírt, a hovatartozás biztos tájairól, hidat alkot múltunk és jelenünk, keleti eredetünk és európai létünk között. S egyben továbbvezet más népek zenéjének a megértéséhez.
* Mit jelent Megyeri Lajos számára a magyarsága?
- Nyelvében és kultúrájában érzi igazán otthon magát az ember. Én Bácsföldváron születtem, 1935-ben, magyarok között nőttem föl, gyerekkoromtól kezdve magyar szellemben neveltek, ebben fogok meghalni is. Magyar népdalokat, gyermekdalokat játszott, énekelt nekem az apám, aki kiváló hegedűs volt, az én zenei tehetségemet is korán fölfedezte, nyolcévesen már magával vitt játszani születés- és névnapokra, lakodalmakba, kávéházakba... Alig látszottam ki a harmonika mögül... A Délvidék visszacsatolása idején a nagy nincstelenség ellenére különösen élénk zenei élet folyt errefelé. Becsén - ahol később középiskolás koromig nevelkedtem - virágkorukat élték a cigány- és egyéb zenekarok, két művelődési házban ápoltuk folyamatosan az operettet, a magyar nótát, sőt filharmónia is működött.
Középiskolás korában, a szabadkai zeneiskolában ő a sztár. A tehetséges diákot minden tanár kedveli, s az iskola akkori igazgatónője, a kiváló zongoraművész, Milkó Cora munkát talál neki egy jó nevű szabadkai dzsesszzenekarban, hogy kifizethesse a zongorával ellátott szobája albérleti díját. Szünetekben diáktársai körülállják, kérlelik: Lajcsi, játssz nekünk valami szépet! Slágereket, dzsesszt - ne azt, amit az órákon muszáj! Aztán a belgrádi Zeneakadémia zeneszerzés szakán diplomázik a hírneves Predrag Milošević kedvenc tanítványaként. Az ő kezdeményezésére vezetik be a szabadkai zenedébe a harmonikaoktatást, maga írja át a klasszikusok műveit erre a hangszerre, harmonika-zenekarával járja a világversenyeket. Virtuóz játékukkal fergeteges sikereket aratva az első díjak garmadáját hozzák haza. Tehetséges tanítványok egész csapatát indítja el a zenei pályán, s a zeneszerzés mellett mindvégig pedagógusként érzi magát igazán elemében. A tehetséges fiatalokkal a mai napig ingyen foglalkozik, a zene különféle műfajaiban indítva útra őket, előadásokat tart, zongorázik, a művelődési rendezvények egyik elmaradhatatlan ,,tartozék'-a. A világ legjelesebb kortárs zeneszerzőit számon tartó, 1998-ban, Cambridge-ben megjelent Ki kicsoda szintén jegyzi a nevét. Harmonikára írt művei ma is kötelező tantervi anyagként szerepelnek nem egy nyugati ország zeneiskoláiban, akárcsak az itthoni harmonikaoktatásban.
* Ön zenekultúránk tántoríthatatlan népszerűsítője. A zene legyen mindenkié, mondogatja...
- Aki zenél, rosszat nem gondol. A zene megnemesíti, fölemeli a lelket, s a világon az egyetlen olyan nyelv, amelyet minden ember megért. A lélek legeldugottabb zugaiba is eljut, s fölébreszti bennünk az embert. Ha a művészeken állna, biztosan nem így festene a világ.
* Az utóbbi években - mint Szöllősy Vágó László mondta méltatásában - különösen sokat tett a magyar műzene népszerűsítése érdekében. Miért?
- Mert ez is szervesen hozzátartozik a magyar zenekultúrához. A fiatalok körében extázist kiváltó - droggal fűszerezett - elektronikus zene, az az érzésem, nemcsak a zene más, igényesebb formáit szorítja háttérbe, hanem minden más kulturális érdeklődést is elsöpör. Mintha teljesen elfeledtük volna a kiváló dalszerzőink, operettszerzőink valamikor közkedvelt műveit. Magyarország mindig is híres volt a cigányzenéről, manapság viszont szinte szégyellik a magyar nótát hallgatni az emberek. A fiatalok nem is ismerik. Pedig minden zene jó, ha jól van megcsinálva. Inkább majmoljuk a turbofolkot?! Az operett - ami a magyaroknál szintén hagyományos - nem más, mint egy kis opera. Az opera inkább dráma, az operett pedig szórakoztató vígjáték - ami nem jelenti azt, hogy technikai szempontból nem kell ugyanazt a nívót hozni. Egy Kálmán Imre vagy egy Huszka Jenő mind a zene, mind a szövegkönyv tekintetében mindenütt a világon megállja a helyét.
Szabadkán egykor a Népkörben játszották az operetteket, rendre telt ház előtt, a Népszínházban pedig opera is működött, volt állandó színházi zenekar - a nyolcvanas években én vezényeltem -, akárcsak 130 tagú városi filharmónia, meg 120-130 tagú városi kórus, s a magyarság körében - ezt jól jegyezzék meg az illetékesek! - a zenés darabok voltak mindig a legnépszerűbbek a színház műsorán. Ma ott tartunk, hogy a kiváló itteni zenészek mind elvándorolnak, a zenede külföldnek képezi a szakembereket, mert miért maradnának itt, ha nem tudnak munkát kapni, nem tudnak megélni. Persze hogy a zenés darabok pénzbe kerülnek, meg a vendégművészek is, akik a kvázi szabadkai szimfonikus zenekar koncertjein fellépnek. Ezekből a pénzekből itt egy állandó zenekart is alapítani lehetne, s itt lehetne tartani a művészeket. Érdekes, hogy amikor 90 ezer lakosa volt Szabadka községnek, el tudott tartani egy operát, most meg Vajdaság második legnépesebb városa - 150 ezer ember él a községben - már nem képes egy színházi zenekart sem. Koldusbotra juttattuk a zenekultúrát, kiváló zenészek a lét peremén tengődnek. Ami megvolt, s jó volt, mért romboltuk le?! Akkor leszünk majd igazán Város, ha újjá tudjuk építeni azt, ami volt, s tovább is tudjuk fejleszteni. Mindannyiunk javára.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..