
Az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola és az ABC kocka játékbolt közös szervezésében legokiállítást és -börzét rendeznek a gyermekhét alkalmából október 4-én, szerdán 10 órai kezdettel az iskola tornatermében. A látogatók 17 óráig nézhetik meg a kiállítást.
Az érdeklődők láthatnak majd az egészen kis, tematikus, néhány száz elemből összeállított szettektől kezdve a több ezer, sőt tízezer darabos szetteket is, sőt lesznek olyan kiállítók is, akik saját kreativitásuk által összeszerkesztett elemekkel lépnek fel. Ezen kívül lesz még legobörze, ahol a feleslegesé vagy unalmassá vált legokat cserélhetik el gyerekek.
Jelentkezni az eseményre október elsejéig lehet a következő telefonszámon: 062 24 20 68.
A szervezők minden kiállítónak és eladónak asztalt biztosítanak. A részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.