home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Leák
Szerda Zsófia
2023.01.28.
LXXVIII. évf. 4. szám
Leák

Rendhagyó könyvbemutatóként hirdették Pejin Lea estjét, hiszen a Zentai Városi Múzeumban két kötetéről ketten is faggatták a fiatal szerzőt, Beszédes István költő és Lázár Szűcs Anikó angoltanár. Volt zene, felolvasás, a beszélgetőtársak pedig a versek és Lea lénye kapcsán egészen komoly témákat jártak körbe.

Első verseskötete 2017-ben jelent meg Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címen, ebben versek helyett „leák” szerepelnek. Második kötete 2021-ben jelent meg, ez a hogy meg sem érte. Lea szereti a szójátékokat, több hangszeren játszik, a zentai megzenésített versek fesztiváljának visszatérő fellépője. Jelenleg Szegeden él, szociológusként dolgozik a Szegedi Tudományegyetem Népegészségtani Intézetében.

Gyerekkora óta ír, akkor még a játék volt a lényeg, szerette, hogy a számítógépen meg tudja formázni a szövegeket, és odaírni a nevét, mintha máris saját könyve volna. Akkor még prózát írt, majd elkezdte olvasni József Attila verseit, sorra zenésítette meg őket, itt billent át a versek felé.

— Én egy lustább típus vagyok, a versekkel kevesebbet kell dolgoznom, lehet, hogy a megúszás is benne volt, de átálltam a versre — mondja.

Általános iskolai magyartanárnője az egyik verse kapcsán azt mondta neki, hogy nem írhat a háborúról, mert nem élt benne.

— Nem volt ez egy jó vers, de ez a mondat nem igaz, nekem ne mondják meg, miről ne írjak. A halállal sem találkoztam még, ezért foglalkoztat is, és halálfélelmem is van sokszor, a versek által barátkozom vele. Pedig még nem haltam meg. Viszont aki meghalt, nem tudja nekem elmesélni, milyen volt, szóval érezhetem akár hetente is, hogy meghaltam, hiszen ki tudja, lehet, már életünk során megérezzük azt az érzést — meséli.

A másik fontos állomás a KMV volt Lea életében.

— Ez volt az a vetélkedő, amely elhitette velem, megmutatta nekem, hogy van egy közeg, egy közösség, ahová elmehetsz, megmutatod, amit írtál, aztán pedig beszélgethettek az alkotásokról — mondta Lea.

A magyarországi Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója is volt, ennek köszönhetően jelenhettek meg kötetei.

— Akik megpályázzák ezt a pályázatot, általában politikailag nem elkötelezett fiatal szerzők, mégis őket éri a kritika, így számomra is eleinte megterhelő volt ez a hirtelen politikai kereszttűzbe kerülés, miközben szellemileg feltöltődtem, foglalkoztak velünk, meghallgattak, megéreztem, milyen támogató szerepe lehet az irodalmi közegnek egy fiatal pályakezdő életében. Sokat adott nekem. Ha ez nincs, lehet, nem is írok.

Lea kötetei főleg a vajdasági és a női identitás kérdését boncolgatják, ami érthető is, hiszen egy új közegbe csöppent, mely elsőre nem feltétlenül kényelmes és otthonos. 

— Nagyon zavart, amikor kijavítottak, hogy például ne azt mondjam, hogy léjjebb, hanem azt, hogy lentebb. Nem mindegy? — gondoltam magamban. Sok minden felháborított akkor, tinédzser voltam, nem akartam felnőttesen írni, arról írtam, amiről gondolkodtam, például, hogy elég vagyok-e. Eltelt néhány év, most már tudom kezelni, lerendeztem magamban, és nem akarok más lenni, mint ami. Azt hiszem, a helyemen vagyok, megértenek, elfogadnak, kialakítottam a saját közegem.

Az est folyamán beszéltek a versek születéséről, nyelvekről és „kisnyelvekről”, mely kategóriába akár egy költő vagy író saját nyelve is besorolható, s arról is szó esett, milyen tökéletes forma Lea számára a megzenésített vers.

— Nem értem, miért nem foglalkozunk ezzel a formával többet. Olyan sok rossz, minősíthetetlen dalszöveget hallunk a rádióban, pedig ott vannak a jobbnál jobb verseskötetek, és bármiből lehet dalt csinálni, valóban bármiből.

Mostanában kevesebb ihlete van verset írni, szeretne áttérni a prózára, hiszen mint mondja, mostanra felnőtt a lustaságból. Jelenleg azonban első a munka, szeretne megfelelni önmagának és munkahelyének is. Mi azért kíváncsian várjuk legújabb szerzeményeit.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..