Az állami szervek nem tudnak mit kezdeni a kiskorú elkövetőkkel? — Az utóbbi hetekben ismételten annak lehetünk tanúi, hogy döbbenetes mértékben megszaporodtak az erőszakos cselekmények. Szinte nincs olyan nap, amikor ne érkezne hír egy-egy verekedésről, leszámolásról, esetleg gyilkosságról. Még szembetűnőbb, hogy az elkövetők zöme gyakran kiskorú. Ezt tapasztalhattuk a közelmúltban Szabadkán, Péterrévén vagy Újvidéken — a tartományi székvárosban egy tanárt támadtak meg általános iskolás diákok —, majd arról olvashattunk, hogy a középiskolások szóváltása késeléssel végződött. A közelmúltban készült tudományos felmérések sem biztatóak: a statisztikai adatok szerint a régióban élő fiatalok 75 százaléka ért egyet az erőszak alkalmazásával. Mi az oka ennek az aggasztó folyamatnak, s mit lehetne tenni ellene? Szerkesztőségünk szakemberek bevonásával próbált meg választ találni a kérdésre.
Az értékrend és a fékrendszer hiánya
Joó Horti Lívia pszichológus: — Ha visszatekintünk az elmúlt két évtizedre, azt láthatjuk, hogy a társadalom demoralizálódásával párhuzamosan mindezeket a dolgokat a kilencvenes években is átéltük már. Ebből a szempontból nézve a mostani erőszakos cselekmények nem számítanak újszerűnek régiónkban. Az alapgond az, hogy két évtized alatt semmi sem változott ezen a téren. A tragikus események mögött a nem tisztázott társadalmi képlékenység, illetve annak a fékrendszernek a hiánya áll, ami meg tudná akadályozni mindezt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fiatalok általában nehezebben tudják elfogadni a fékként működő társadalmi normákat, ide értve a törvényes eljárásokat, illetve a büntetőszankciókat is.
Az alapprobléma éppen abban van, hogy a szankcionálási rendszer maga sem működik. Régi tapasztalat, hogy a bűnözést és az erőszakhullámot úgy lehet visszaszorítani, ha az állam képviselői, vagyis a rendőrség, az ügyészség és a bíróság nagyon látványos eredményeket tud e téren felmutatni. Úgy tűnik, hogy az utóbbi évek ilyen próbálkozásai csődöt mondtak. Azt tapasztaljuk, hogy fokozatosan gyengül az állam hatékonysága, s mindez biztatóan hat a fiatalok deviáns magatartására, mert azt látják, hogy az erőszak és a deviancia az állam részéről nincs megtorolva, szankcionálva. Ebből azt szűrik le a kiskorúak (is), hogy bármit meg lehet tenni következmények nélkül.
Úgy vélem, a mostani áldatlan állapotokhoz hozzájárult az is, hogy Szerbia az elmúlt időszakban az emberjogi normákat követve olyan törvényeket hozott, amelyekkel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság nem tud mit kezdeni. Ez oda vezetett, hogy a kiskorúak esetében az állami szervek képviselői egyszerűen nem akarnak eljárni, mert a jogi rendelkezések következtében könnyen abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy a végén rajtuk csattan az ostor.
A jogaival ma már többé-kevésbé mindenki tisztában van, a kötelezettségeivel viszont nem éppen. Bevett szokás, hogy a kiskorúval eljáró rendőrrel, tanárral szembeni tárgyalásra ügyvéddel érkezik a szülő, s többnyire az állam képviselője húzza a rövidebbet. Ezért van az, hogy az állami szervek tagjai igyekeznek minimalizálni a kiskorúakkal való kapcsolatukat, s az utóbbi időben éppen ezzel élnek vissza, ezt használják ki a különféle bűnözőcsoportok is.
Az elmúlt évek közhangulata — amely a sorozatos frusztrációkon kívül a megélhetésben is egyre nyomasztóbb légkört produkál — sem segíti elő a fiataloknak a társadalom rendjébe való beilleszkedését. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi bizonytalanság is tovább erősíti a fiatalok amúgy is lázadó hajlamát. Normális társadalmakban éppen a felnőttek viselkedése, kiegyensúlyozottsága, nyugalma az, ami a fiatalokban is kiépíti az alapvető társadalmi értékrendet és fékrendszert. Nálunk ennek éppen a fordítottja történik.
Az ember alapjában véve agresszív lény?
Bori Mária, a temerini Kókai Imre Általános Iskola pszichológusa úgy látja, hogy egy rövid erőszakmentes időszak után újra az emberi lélek sötétebb oldala vette át az irányítást, ismét fölébresztve az egyszerű polgárokban a szorongást és a félelemérzetet.
— Újra bizonyságot nyert Sigmund Freud tézise, hogy az ember alapjában véve agresszív lény. Egyrészt a bizonytalan politikai és gazdasági helyzet okozza, hogy a hatalmon levő politikai struktúrák nem ítélik el egyértelműen az erőszakos tetteket. Mivel az agresszív tett nem büntetendő és elítélendő, kívánatos viselkedési modellé vált. Például késelés történt, és ezt „barátok közötti veszekedés”-nek minősítették. „Nyereség”-gel is jár az ilyen viselkedés — popularitás vagy figyelem stb. formájában. Másrészt az az értékrendszer, amelyben eddig éltünk, tönkrement, elavult, az új pedig még mindig nem alakult ki. A nevelés a családon, az óvodán és az iskolarendszeren keresztül nem közvetíti megfelelő módon az alapvető emberi értékeket a gyerekeknek. A szülői hanyagság mellé — nincs idejük a gyerekeikkel foglalkozni — társul a létbizonytalanság, a jövőnélküliség, a frusztráltság érzése is, amely hozzájárul ahhoz, hogy mind több és több legyen az agresszív cselekedet. A baj forrását többek között abban is látom, hogy ezeknek a szörnyűbbnél szörnyűbb megnyilvánulási formáit nagyrészt a szociális tanulás útján teszik magukévá a gyerekek és a fiatalok, a televízióban, a filmekben látott szereplők, modellek viselkedését utánozva. Mintha a filmek ötletet adnának ahhoz, hogy milyen új formában botránkoztathatják meg a környezetüket — mert akkor a szülők és a környezetükben élő felnőttek végre odafigyelnek rájuk.
Családsegítő intézményhálózat kellene!
Szénási Oszkár szociális munkás és családkonzulens: — Azokról az esetekről, amelyek során kórházi ellátásra szorulnak az áldozatok, általában a média is beszámol.
Meggyőződésem, hogy naponta szép számban történnek enyhébb kimenetelű agresszív cselekmények is, amelyekről a tájékoztatási eszközök nem tudósítanak. Növekvő tendenciát mutat az antiszociális viselkedéssel küzdő fiatalok száma, de sajnos pontos kimutatások erről nem léteznek.
Az agresszió okaként leggyakrabban a negatív szociális környezeti hatásokat szoktuk említeni. Az elvált szülők gyermekei többszörösen veszélyeztetettek, mivel kevés az olyan lány és fiú, akik kamaszkorában fel tudja dolgozni a kapcsolati veszteséget.
Kamaszokban az agresszív viselkedést kiváltó külső tényezők között legtöbb esetben az anya és gyermeke közötti kapcsolat zavara, a negatív családi minták, a némaságba csomagolt családi titkok, a pozitív családi értékrend hiánya, a halmozott iskolai kudarcélmény, a negatív mintákat követő kortársak és az agressziót megjelenítő vizuális élmények állnak.
A bűncselekményt elkövető kiskorúak nem az elkövetés pillanatában kezdtek rossz útra térni, hanem ez a folyamat már nagy valószínűséggel fiatalabb éveikben elkezdődhetett. Sajnos a jelen jogszabályok és szociális intézményi lehetőségek még mindig nem elég korszerűek, hiszen nem tudnak lépést tartani az utóbbi években emelkedő tendenciát mutató erőszakkal. Mivel az elkövetők kiskorúak, további szakemberekre és korszerűbb családsegítő intézményhálózatra volna szükség, ami a mi országunkban utópiának számít. A költséges intézményrendszer kiépítése ugyanakkor nem létszükséglet. Amennyiben a társadalmi-gazdasági-politikai viszonyok stabilizálódnának, az egyben a családok nagyobb fokú biztonságát, stabilabb jövőképét is elősegítené, aminek köszönhetően csökkenne a deviáns magatartások száma is. De amilyen munkatempóval, hozzáértéssel, motivációval és sajátos gondolkodással dolgoznak ezen az ország vezetői, jobb, ha mi magunk küszöböljük ki a családi élet hiányosságait, ha megtanulunk néhány önvédelmi gyakorlatot, és ha óvatosabbak vagyunk a nyilvános helyeken.
